Mi magyarok, amikor az identitásunkról beszélünk, a legjobb szándék ellenére sem tudunk rossz beidegződések és komplexusok nélkül megnyilvánulni – véli Tárkány-Kovács Bálint, aki a népzenét sanzonos, dzsesszes elemekkel ízesítő Tárkány Műveket és más hasonló, újító szellemben gondolkodó formációkat érő kritikák mögött is hasonló okokat sejt. – A viták, amelyek látszólag a népi kultúra megőrzésének helyes módja körül folynak, sokszor komplexusokból fakadnak, missziós kultúrharcnak álcázva – teszi hozzá.
Tárkány-Kovács Bálint tagja volt annak a munkacsoportnak, amely a táncházat mint módszert felterjesztette az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára. Hétéves kora óta cimbalmozik, és miközben a Zeneakadémia népi cimbalom szakán csiszolja a tudását, a Bivallyal kéthetente ezerötszáz fős tömeget mozgat meg a Gödörben továbbélő táncházakban, a Rekontrával pedig visszatérő hangulatfelelősök egy pesti folkkocsmában. Évek óta játszik különböző népzenei formációkban, cseppet sem unatkozik, mégis motoszkált benne egy ideje: saját együttest alapít. Szabadabb önkifejezésre, tágabb mozgástérre vágyott.
– Népzenét játszunk, de amit játszunk, nem népzene – idézi egy mester oximoronját az újkori folk ellentmondásosságának érzékeltetésére. – A népzenélés jelenleg nem autonóm művészet; a gyűjtések függvénye. Aki azt állítja magáról, hogy népzenét játszik, állandó összehasonlításnak van kitéve. A zenészek egyénisége, az önkifejezés korlátok közé van szorítva. A kritika az orrukra koppint, ha a felgyűjtött dallamokkal kedvükre játszanak. Rengeteg kreatív erő, feszültség marad így a zenészekben, formátlanul – fejtegeti az okokat, hozzátéve: – Ha félre tudnánk tenni az elavult definíciókat, és meg tudnánk egyezni új alapfogalmakban, sokat segítene a helyzeten. Több szerettem volna lenni, mint magyar „biomagnó”, aki félhangra pontosan adaptálja az archaikus muzsikát. Medvebőrt sem szeretnék magamra húzni, hogy medvének látszódjak. Ha népzene helyett azt mondom, táncházi zenét játszunk, talán közelebb járok az igazsághoz – összegez a Tárkány Művek motorja, aki a népzenére nézve nem lát sem veszélyt, sem kivetnivalót abban, ha a feltörekvő generáció a saját szája íze szerint hozzátesz valamit a nagy egészhez. – A veszély a kultúrára erőszakolt hatásokban van. A hatalmaskodó kiadókban, akik a piac minden szegmensére rátenyerelnek. A magyar kultúrát úgy kell becsempészni, mint valami trójai falovat a nagyok háborújába – teszi hozzá.
Tárkány-Kovács Bálint szerint az utóbbi néhány évben egyre inkább jellemző, hogy a fiatalok az önmeghatározás dilemmáját már nem akarják felületes félmegoldásokkal letudni. Egyre szélesebb réteg igényes arra, hogy a saját kultúrájában gyökerező zenéket (is) hallgassa, s ez tovább erősíti a népzenei újítók alkotókedvét.
– Mielőtt belefogtunk, nem gondoltam volna, milyen aprólékos munka harmonikus egységgé békíteni a népzenét és a húszas évek dzsessz-standardjeit – meséli a saját kísérletről Tárkány-Kovács Bálint. A Tárkány Művek tagjai más-más helyről, mégis egy irányból érkeztek. Paár Julianna énekesnő a Zeneművészeti Egyetem hallgatója, Kováts Gergő szaxofonos, Dresch Mihály nyomában járva, a dzsessz és a népi fúvósok között kalandozik. Papp Endre háromhúros erdélyi népi brácsán és hagyományos négyhúros brácsán játszik, s huszonhárom évesen már tíz lemezen szerepelt közreműködőként. A bőgős, Bognár András a Honvéd Táncszínháznak és a Rekontrának is húzza.
– A kultúra nem más, mint vény nélkül kapható receptek gyűjteménye a hogyan is érdemes élni kérdésre – szúr a végére egy mottót Tárkány-Kovács Bálint. A Tárkány Művek válasza az Arcomba az arcod vésted című első lemez alapján egyszerű: könnyedén, szabadon.
origo.hu
Óriásplakáton köszönhette meg nyereményét a lottónyertes
