A főkommunikátor véget vetne a bulváros kommunikációnak

A jelenlegi kormány nagyon fontos feladatának tekinti, hogy a fiatalabb korosztályokat is bevonja a politika kommunikációs terébe, ezért a jövőben önálló csoport dolgozik majd azon, hogy kikérje a fiatalok véleményét – mondta lapunknak adott interjújában Kovács Zoltán. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint hamarosan nyilvánosságra hozzák azokat a tényeket, amelyeket az előző kabinet az elektronikus levelezés törlésével akart leplezni.

Kovács Zoltán 1969-ben született Abaújszántón. 1993-ban a Debreceni Kossuth Lajos Egyetemen szerzett történész, majd a Közép-európai Egyetemen MA diplomát. 1994-től egy éven át az Egyesült Államokban, majd 1996-ban a londoni University College-ban folytat tanulmányokat. 1997-ben a washingtoni Woodrow Wilson Center hallgatója. 1999 és 2003 között a Miskolci Egyetem Egyetemes Történeti Tanszékén egyetemi tanársegéd, majd egyetemi adjunktus. 2001-ben a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetében, 2002-ben a Közép-európai Egyetemen (CEU) szerez PhD-fokozatot. 2004-től a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének egyetemi adjunktusaként dolgozott. Közéleti tevékenysége a felsőoktatási évek alatt kezdődött: 1990 és 1992 között a Debreceni Egyetem diákönkormányzatának képviselője, rövid ideig elnöke, és egyik alapító szerkesztője a Debreceni Disputa kulturális közéleti folyóiratnak is. 1997-től a debreceni Fidesz-csoport tagja, 2006 októberétől önkormányzati képviselő, a debreceni közgyűlés tagja, az önkormányzat kommunikációs tanácsnoka. A Megyei Jogú Városok Szövetségének delegáltja a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumába, valamint az Európai Önkormányzatok és Régiók Tanácsa politikai bizottságába. 2008-ban az ACYPL (Fiatal Politikai Vezetők Amerikai Tanácsa) magyar küldöttségének vezetője az amerikai választási kampány idején. Nős, két gyermek édesapja, angolul felsőfokon, németül társalgási szinten beszél.

Hogyan kerül valaki történészként előbb a debreceni önkormányzat, majd az Orbán-kabinet kommunikációjának élére?
– Annak ellenére, hogy már korán elcsábított a történelem, világéletemben ott nyüzsögtem a sajtó környékén is. Egyetemistaként dolgoztam a diákönkormányzat lapjánál, később szerkesztője voltam egy kulturális havilapnak, egyetemi oktatóként pedig közvélemény-történettel és sajtótörténettel, illetve azokkal a mechanizmusokkal foglalkoztam, amelyek azt befolyásolják, hogy egy-egy országban milyen kép alakul ki más nemzetekről. Hogy személy szerint ki invitált a kormányzati kommunikáció megszervezésére, azt nem árulom el, de annyit elmondhatok, hogy a felkérés Navracsics Tibor környezetéből érkezett.
– Abban a kétosztatú munkamegosztásban, ahol Nagy Annát a kabinet, míg Szijjártó Pétert a miniszterelnök hangjaként aposztrofálták, hogyan határozná meg a saját szerepét?
– Ez egy háttérmunka, amelyben alapvetően az előkészítésen és a szervezésen van a hangsúly. Technikai szempontból azt emelném ki, hogy ezt a feladatot csapatmunkának tekintem, tartalmilag pedig, hogy tudatosan szakítani akarok azzal a bulváros, csinnadrattás kommunikációval, amely az elmúlt nyolc évet jellemezte. Egy kabinetnek ugyanis nem látványosan kell kommunikálnia, hanem jól szervezetten kell támogatnia a kormányzat munkáját. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a siker titka nem a kommunikáció, hanem a jó kormányzás.
– A nemzeti együttműködés nyilatkozatának kötelező kifüggesztésével nem rúgtak öngólt?
– Ezt legfeljebb azok mondják, akik gúnyt űznek a nyilatkozatból. Aki ilyet tesz, az sokat elárul a saját értékrendjéről: a nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozat egy minden józan gondolkodású ember előtt tiszteletben álló, demokratikus értékeket felsoroló deklaráció.
– A minisztériumok átadás-átvétele a mai napig nem fejeződött be: folyamatosan derülnek ki olyan gyanúsnak tűnő ügyek, mint például a kormányzati elektronikus levelezés törlése. Kiderült már, hogy kik és mit akartak ezzel leplezni?
– Ez önmagában az előző évek gondolkodását minősíti, és arról is tanúskodik, hogy mennyi rendszerismerete volt annak, aki irányította az apparátus munkáját. A múltat mindezek ellenére nem sikerült eltüntetni, hiszen a levelezést helyre lehetett állítani. Sok olyan dologról tudunk, aminek nem lett volna szabad megtörténnie, és ezeket el is fogjuk mondani, amikor eljön az ideje.
– A múlt héten volt a köztisztviselők napja, éppen ezért vagy ennek ellenére nem hagyhatom ki a kérdést: mikor lesz olcsóbb és hatékonyabb közigazgatás?
– Elkezdődött az a munka, amelynek eredményeként a jövőben olcsóbban működhet majd a közigazgatás. Ennek első, nagyon fontos lépése a kormány-tisztviselői törvény módosítása volt, amit az elmúlt húsz évben egyetlen kormány sem mert megvalósítani. A közigazgatás eddigi, igazságtalan privilégiumrendszere a jelenlegi viszonyok között fenntarthatatlan volt, arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem volt összhangban a teljesítménnyel. Fel kell rázni, fel kell frissíteni az apparátust, olyan szempontokat kell bevezetni a munkafolyamatban, amelyek lehetővé teszik, hogy jobban működjön a rendszer.
– Terveznek erre vonatkozóan méréseket is?
– Igen. A megelégedettség mérése például fontos mutatója annak, hogy mennyire működik hatékonyan egy struktúra. Egy ügyfélbarát, gördülékeny hivatali rendszer például sokat lendítene egy ilyen mutatón. Tudomásul kell venni, hogy, bár a bürokráciának elvitathatatlan szerepe van egy állam működésében, az ilyen szervezeti működés hajlamos arra, hogy elvaduljon. Az elmúlt években leginkább a szakmapolitikai irányítás hiányát érzékeltem ezen a területen. Jó példa erre, hogy az utóbbi években olyan feladatokat – például törvényjavaslatok előkészítését – is kiszerveztek ügyvédi irodáknak, amelyeket az apparátusnak magának kellett volna megoldania.
– A hatékonyság egyben létszámcsökkentést is jelent?
– A kisebb létszám nem feltétlenül meghatározó, hiszen vannak olyan feladatok, amelyeket nem lehet kevesebb emberrel ellátni: inkább azt mondanám, hogy alapos átstrukturálásra van szükség. A központi közigazgatásban sokat dolgoznak az emberek, de nem elég hatékonyan. Ez elsősorban abból adódik, hogy túl sok olyan szabálynak kell megfelelniük, amely feleslegesen túlbonyolítja a dolgukat. A kormány-tisztviselői törvény újraszabályozza ezt az elburjánzó, kis hatékonyságú rendszert és elismeri a valódi teljesítményt. Éppen ezért én ebben nem azt az ellenzék által felvetett veszélyt látom, hogy bárkit bármikor el lehet küldeni, hanem azt az ösztönző hatást, hogy ha valaki jól dolgozik, annak valódi életpályamodellt kínál a közigazgatás.
– Az elmúlt időszak egyik legnagyobb államigazgatási botránya a 200 millióba kerülő, de használhatatlan kormányszóvivői honlaphoz kötődik. Mennyit költ a jelenlegi kabinet a honlapok egységesítésére, rendbetételére?
– Egyelőre csak becsléseink vannak, de nagyon bízom abban, hogy hasonló nagyságrendből nem egyetlen oldalt, hanem az egész kormányzati honlaprendszert meg tudjuk valósítani. Szeretnénk, ha a szakma legjobbjai vennének részt ennek a létrehozásában, hiszen a minisztériumok vagy a kormány nem saját magának, és nem csak a mának hozza létre ezt a rendszert. Az elmúlt évek leginkább arról a fajta mentalitásról tanúskodtak, hogy „tudjuk le, mert kötelező” – ez meg is látszik a kormányzati weboldalakon. Az egész egy mindenfajta egységességet nélkülöző, iszonyatos dzsungel; 68 szerveren több mint 440, kormányzati oldalként regisztrált honlap található.
– Az a fajta médiahack, amellyel a kormányzati honlapok használhatatlanságára kívánták felhívni a figyelmet már a fiatalabb generációkat célozta. Lehet ez egy új kommunikációnak a kezdete?
– Valóban tudatos volt a fiatalok ilyen típusú megszólítása: az én elképzelésem szerint a weboldalfejlesztésen egy olyan csapatnak kell dolgoznia, amelynek tagjai jól értenek ezen a nyelven is. A fiatal felnőtt generáció véleménye nemcsak technikai, hanem társadalmi téren is nagyon fontos; igyekszünk megtalálni azokat a fórumokat – sőt, valószínűleg mi is indítunk ilyeneket az internetes világban –, amelyeken a fiatalokkal aktuális nézőpontjaikról kommunikálhatunk.
– Vannak már konkrét tervek is?
– Igen, de ezekről egyelőre nem szeretnék beszélni. Ebből a szempontból jó példának tartom a skandináv közigazgatás rendszerét, ez ugyanis azt tükrözi, hogy a kormány van az emberekért, és nem azt, hogy a kabinet egy, az emberek feje felett lebegő valami.
– Ezek szerint a fiatalokat is be kívánják vonni a politikai kommunikációs térbe?
– Természetesen. Ez a kérdés is azt mutatja, hogy az emberek viszonyulása a politikához Magyarországon eddig valamiféle félreértésen alapult: mintha a választópolgárok azt gondolnák, hogy a politizálás valamiféle úri huncutság, tőlük távol álló, idegen dolog. Sajnos a politika eredeti, arisztotelészi felfogása elveszni látszik abban a közegben, amelyben az elmúlt években működött. Ezzel szakítanunk kell, meg kell értetni mindenkivel, hogy ki kell vennie a részét a mindennapi életből. Én azt gondolom, hogy a politika minden ember életének szerves része, hiszen minden egyes cselekedetünkben – amikor egymással beszélgetünk, ügyeket intézünk, vagy összefogunk – jelen van. Az pedig, hogy ez a szemléletváltás bekövetkezhessen, egyszerre kíván kormányzati felelősséget és részvételt az állampolgárok részéről a saját sorsuk irányításában. Úgy gondolom, az eddigi lépések is ez irányba mutatnak. Alapelv, hogy felelősséggel tartozunk egymásért, ezzel együtt pedig mindenkinek megvan a saját felelőssége abban, hogyan működik az ország.