A gazdasági hatékonyság és a méltányosság egyensúlya

A munkából való tartós kiszorulás milliókat foszt meg a piacgazdaság kínálta előnyök sokaságától, miközben senki sem vitathatja, hogy a foglalkoztatás általában vett esélyei – az iskolázottság szerint is – sokkal szélesebb sávban szóródnak hazánkban, mint Nyugat-Európában. De az is nyilvánvaló, hogy bármiféle korlátozott, a munkához való hozzáférést biztosító rend máig egyéni kapcsolatokon alapul, ahol az egyének személye és társadalmilag meghatározott tulajdonságai rendszerint tagadhatatlanul összekapcsolódnak. S éppígy megfigyelhető, hogy főként a gazdasági befolyással, illetve kisebb-nagyobb hatalommal rendelkező egyének – koalíciót alkotva – teremtenek ösztönző erőt a gazdaságilag hasznos tevékenység valamilyen formájára és ezáltal mind szélesebb körre terjesztik ki a társadalmi interakcióikat. Ha viszont az aktivitási és a foglalkoztatottsági ráta továbbra sem változik lényegesen, könnyűszerrel eljuthatunk odáig, hogy – az utóbbit tekintve – a máltainál is alacsonyabb szintre süllyedünk. Vagyis a fiskális politika mindennél sürgetőbb feladata az évtizedek óta érzékelhető tartós államháztartási hiány drasztikus lefaragása, a kedvezőtlen adósságdinamika sürgős megállítása s egészében a gazdasági hatékonyság növelése, ami vitathatatlanul együtt jár a kiigazítás gyors ütemű, ugyanakkor hosszú távú növekedési egyensúlyának a megteremtésével.
Igazából ennek elérésével remélhető a gazdaság sebezhetőségének a mérséklése, hiszen az állami munkahelyek mindmáig tartó folyamatos elvesztése nemcsak tömegeket érint, hanem azt a társadalmi rendet is veszélyezteti, ami magában foglalja a gazdasági, politikai, vallási és egyéb rendszereket. Annak ellenére is, hogy a munkaerő-piaci egyenlőtlenségek nem csupán itt, hanem alapvetően a foglalkoztatásba való visszatérés folyamatában keletkeznek. Ugyancsak tényként kell megemlítenünk, hogy a szociális egyenlőtlenségeket generáló folyamat kulcsa az állástalanság drámai mértékű elhatalmasodásának megállítása. Az államháztartási hiány tartósan magas szintje elkerülhetetlen forrásokat von el a magánberuházásoktól, s ez nem pusztán a külső adósságot növeli. Így perspektivikusan csakis az kínál kitörési esélyt a lassú növekedés, a gyors külföldi eladósodás és a fékezhetetlen államadósság GDP-arányos bővülésének a csapdájából, ha a fenntarthatatlanul folytatódó és erőteljes külső eladósodásnak gátat vetünk. Mert az is kétségtelen, hogy a költségvetési hiány mérséklését követően a gazdaság nagyfokú külső finanszírozási igényét nem elsősorban a magas államadóssági szint, hanem sokkal inkább a lakosság nettó pénzügyi megtakarításainak alacsony mértéke tartja fenn.
Az államadósság magas szintje, a devizahitelek szintén magas állománya, illetve a jelentős külső eladósodottság mindenképp magyarázatot ad arra, miért Magyarország kért az elsők között hitelt a nemzetközi pénzügyi intézményektől. Viszont hiába érvényesül a mennyiségi értelemben vett eredményes fiskális konszolidáció, ha eközben nem teremtődik meg a gazdasági növekedés, a magasabb foglalkoztatás, a jobb életkörülmények feltételrendszere. A magyar gazdaság alacsony növekedési potenciálján csak úgy változtathatunk, ha végre-valahára megteremtődik a gazdasági hatékonyság és a méltányosság sokak által kívánt egyensúlya. Ellenben mindehhez feltétlenül a költségvetés és a monetáris politika újragondolása, a gazdaságpolitika átfogó átalakítása szükséges, hiszen az ország történelmi léptékű leszakadása másként nehezen képzelhető el, s még kevésbé az ország további szociális szétesésének megállítása.
Ha egy ország tartósan hitelekből él, s egyáltalán nem képes bármiféle megtakarításra, akkor semmi különös nincs abban, hogy a belföldi jövedelemtulajdonosok kisebb-nagyobb része eleve fedezetlen devizák megszerzésére kényszerül. És ha a gazdasági visszaesés ördögi körét a külső konjunktúra javulása meg is állíthatja, vélhetőleg aligha egy-két évig indokolt a belső kereslet tudatosan célzott élénkítése vagy éppenséggel a gazdasági visszaesés minden áron való tompítása. Mindez azonban a jegybank és a költségvetés közreműködésével képzelhető el, ami semmiképp sem a fogyasztás visszafogásával, hanem – főként a magánberuházásokat sarkallva – a gazdaság visszaesésének és a munkanélküliség növekedésének megállításával váltható valóra.

A szerző szociológus, egyetemi előadó