A társadalmi átrétegződés sürgető igénye

Míg az előző – magát szociálliberálisnak nevezett – rendszerre a minden ízében megosztó társadalompolitika volt a jellemző, addig manapság a nemzeti összetartozás folytonosan megújuló gyakorlata lehet az irányadó. S nemcsak azért, mert például az államadósság gyors ütemű növekedése mára szinte elviselhetetlenné vált, hanem azért is, mert az államháztartási egyensúly drasztikus méretű megbomlása miatt legfeljebb a szociális átrétegződés lassú kikristályosodása vezethet a gazdasági kilábaláshoz. Az euró bevezetéséig tartó, egyre hosszabbra nyúló időszakban a külső finanszírozási igény, azaz a folyó fizetési mérleg hiányának a kordában tartása jelentheti a legszigorúbb pénzügyi korlátot a magyar fiskális politika számára. Nem kétséges, hogy csak így szerezheti meg a kormányzat a hitelességnek azt a fokát, amely mellett elfogadható feltételekkel finanszírozható az ország. Ezek közé tartozik az egységes, 16 százalékos jövedelemadó bevezetése, ami egyfelől komolyabb adócsökkenést jelent a még mindig magas jövedelműeknek, másfelől kiesést a költségvetési bevételekben. Ugyanígy fontos az amúgy a közszféraként definiált intézmények bérkiadásainak átalakítása, kivált annak fényében, hogy a bevezetendő költségstop révén és a kiszervezések megakadályozásával az idén százmilliárdos megtakarításokat vár a kormány.
Az államigazgatáson kívül nem csupán az egészségügyi intézményeket, hanem az egész közösségi szférát a legkülönbözőbb megszorításokkal sújtotta az előző kormány. Miközben arról a tényről sem feledkeztünk el, hogy az egykulcsos adórendszernek végül az a válfaja is érvényesíthető, amely minden társadalmi rétegnek előnyévé válik, hiszen már rövidebb távon növelheti az adótudatosságot, és elősegítheti a nyomasztó szürke- és feketegazdaság fokozatos felszámolását.
A várható szociális átrétegződést követő mobilitás térnyerését, illetve mindennek hasznát mindenki élvezheti. Mert ha a célul tűzött költségvetési fegyelmet változatlanul betartja a kormány, aligha képzelhető el, hogy esetleg egyeseknek kedvezményező újraelosztás csak mások rovására valósulhat meg. Hiszen nem pusztán úgy egységesíthető a jövedelemadó, ha eltörlik az alacsony jövedelműek adójóváírásait, hanem például a családi adózás rendszerének az elfogadásával.
Bár még nem tudjuk, az ígéretek szerint egyedüliként megmaradó családi adókedvezmény majd hogyan működik, de ebből mégsem következik, hogy csupán a gyermekes, de munkajövedelemmel nem rendelkező családok kerülnének veszélyes helyzetbe. És ha igaz is az, hogy az új adórendszer nem egyformán érinti a társadalom eltérő rétegeit (elvileg a magasabb jövedelmű, többgyermekes családok jobban járnak, mint az alacsony jövedelmű, gyermeket még vagy már nem nevelő családok), automatikusan mégsem rögzíthető, hogy – akár a minimálbér megemelésével – a foglalkoztatás eleve nehezebbé válna. Bizonyosan csak az valószínűsíthető, hogy az előforduló többletkiadások forrásának legnagyobb tételét a bankoktól, a biztosítóktól és más pénzügyi vállalkozásoktól három éven át bevezetni tervezett adó jelenthetné, ami már az idén 187 milliárdot hozna. Vagyis látnunk kell, hogy a bankadó hazai formája a GDP 0,7 százalékát teszi ki, ami a különleges helyzetre való tekintettel nem is annyira zavarba ejtő, bár számítani lehetett arra, hogy nem az első szóra adják oda a kért összeget. Annak ellenére sem, hogy a bedőlő devizahitelek állami átvállalása amúgy kézenfekvő. Mert bankadó ide vagy oda, még mindig lehet keresni a magyarországi ügyfeleken.
A bejelentett 29 pont a korábban elfogadott kormányprogrammal együtt a koherens kormányzati koncepció fontos része. Kifejeződik benne, hogy az állami szerepvállalás korántsem merülhet ki a közszolgáltatások előállításában; az állam feladatai közé tartozik a jogrend fenntartása, a gazdasági stabilitás megteremtése, nemkülönben a piaci jövedelmek részleges újraelosztása is.

A szerző szociológus, egyetemi előadó