A valutaalapot védelmezi a FT

Munkatársunktól
2010. 07. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több véleményformáló nemzetközi lap foglalkozott tegnap azzal, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió küldöttsége megállapodás helyett hazautazott Magyarországról. Az MTI által idézett cikkek többsége védelmezi az IMF-et, és a magyar kormányt teszi felelőssé a kialakult helyzetért. A londoni Financial Times (FT) szerkesztőségi publicisztikában ostorozza az Orbán-kabinetet, azt ugyanakkor elismeri, hogy hazánk nem Görögország, vagyis képes a piacról finanszírozni önmagát. Keményen fogalmaz a pénzügyi lap németországi kiadása is, amely szerint „Orbán Viktor csapata teljesen szükségtelenül lépett a viszály útjára a Nemzetközi Valutaalappal”. A másik nagy német gazdasági lap, a Handelsblatt szerint az IMF és az EU hazánk példáján keresztül akarja megmutatni a hiánycéljaikat túllépő országoknak, hogy a takarékosságot nem lehet félvállról venni. Ehhez Magyarország ideális, ugyanis „elég nagy ahhoz, hogy felfigyeljenek rá, és elég kicsi ahhoz, hogy ne váltson ki dominóhatást” – állapítja meg a lap. A baloldali Berliner Zeitung „A magyar beteg” című kommentárjában úgy vélte, hogy Budapest a konfrontáció útját választotta hitelezőivel. Az osztrák Der Standard árnyaltabban elemzi a helyzetet, külön kiemelve, hogy a magyar bankrendszer nyolcvan százaléka külföldi kézben van, ami megmagyarázza a felbolydulást. (E. Cs.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.