Egy pad a gesztenyefa alatt

Egy alkalommal, már nem tudom Debrecenben vagy valahol a Nyírségben jártam, amikor Hajdúszoboszlóra ért a vonat, hirtelen gondoltam egyet, leszálltam, mert beugrott, hogy itt van az a híres gyógyfürdő. Gondoltam, megnézem közelebbről, közben fürdök egyet. Ez az első, ma már homályos emlékem a városról. A fürdő nagyszerűsége, a város tisztasága és az a sok virág, ami itt volt, megfogott – így kezdődött Rácz György festő-, szobrászművész (1944– 2008) kapcsolata Hajdúszoboszlóval, s úgy folytatódott, hogy többé soha nem szakadtak el egymástól. Igaz, később is visszajárt szülővárosába, Szarvasra, ahol művészi tanulmányait is folytatta, mégpedig annak az alkotónak, Ruzicskay György festőművésznek a támogatásával, akinek művészete hosszú időn keresztül meghatározta a hely szellemiségét.
S valóban, mintha a Viharsarok kicserepesedett, szikes földje lenne, Rácz György némelyik alkotásán olyan mélyen töredezett, olyan expresszív hatású a felület. Másokon fa, rozsdás fém, drótdarab jelenik meg, csupa olyan anyag, amely az alföldi tájhoz vagy épp a XX. század második felének Kelet-Európájához köthető, még akkor is, ha a képzőművészet hagyományos műfajainak a megújítása, a hétköznapok világára utaló anyaghasználattal való gazdagítása az egyetemes művészetben több mint százéves folyamat. Egyébként éppen olyan szervesen kapcsolódnak egybe Rácz György művészetében az idő és a tér nagy összefüggéseire, a szűkebb térség minőségére utaló mozzanatok, ahogyan általában is egyre fontosabb lesz a regionális érték szerepe a kontinenseken átívelő folyamatok formálásában.
Nemcsak alkotásaival szerzett magának híveket, de emberi tartásával, mások iránti nyitottságával, barátai, kollégái, ismerősei iránti segítőkészségével is – noha egészsége romlása miatt olykor igencsak oka lett volna arra, hogy befelé forduljon, magával törődjön –, így igazi találkozóhely, nagy beszélgetések színhelye lett a műterme előtti kert, amelynek közepén, a hatalmas vadgesztenyefa alatti pad ideális helyszín elmélyült beszélgetések számára. Művésznek, művészetbarátnak való az egész kert is, amelyben egyre több kortárs szobra áll, s amelynek főépületében 1996-tól a Hajdúszoboszlói Nemzetközi Modern Művészeti Múzeum működik a Párizsból hazatért Joseph Kadar – Kádár József – festőművész vezetésével. Rácz György halála után alig két hónappal megalakult az emlékét ápoló, műveinek megőrzésére, népszerűsítésére vállalkozó baráti kör, amely a város és a megyei múzeumi igazgatóság támogatásával példamutató gyorsasággal elérte, hogy megszülessen, s a bürokratikus nehézségek elhárulása után meg is nyíljon az egykori műterem helyén a Rácz György Emlékház, amelyben a művész munkái mellett kedves tárgyaiból, népművészeti alkotásokból válogatott gyűjtemény is látható.
Az emlékezés újabb állomásaként rendezte meg a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központban működő Szoboszlói Galéria a Rácz György barátai című kiállítást, amelynek megnyitóján azok zenéltek, akiknek muzsikáját maga is szívesen hallgatta, Sári Kati és barátai. A Győri László szobrászművész rendezte tárlat résztvevői között van nemzetközi hírű mester és olyan induló művész, akit éppen Rácz György vezetett be a művészet rejtelmeibe, mint egykor őt Ruzicskay mester, vannak olyanok, akik maguk is az égi műtermekben tűnődnek az örök igazságon: Ars longa, vita brevis – Az élet rövid, a művészet örök –, s vannak olyanok is, akik Rácz Györgyhöz hasonlóan úgy gondolják, éppen a műalkotás révén válhat az ember is az öröklét részesévé.