Hidegháborús szellemek

A közelmúltban izraeli illetőségű elektronikai felderítőgépek repültek Magyarország felett, széles körű felháborodást kiváltva. A hírszerzésnek ez a specializált ága azonban nem új keletű, mi több, súlyos nemzetközi incidensek forrásául szolgál már régóta.

A svéd motoros repülés kezdetének századik évfordulójára rendezett ünnepségsorozat keretében nyílt meg újra Linköpingben a Légierő Múzeum (Flyvapenmuseum). Legfőbb attrakciója a hidegháborús kiállítás, és azon belül egy elektronikai felderítő repülőgép ötvennyolc évvel ezelőtti, tragikusan végződött küldetése.
A svéd légierő módosított DC–3-as szállítógépének 1952. június 13-i, pénteki bevetése tipikus hidegháborús rutinfeladatként indult. A folyamatosan fejlődő szovjet radar- és hírközlési technika a nyugati országok hírszerzésének homlokterében állt, s ez alól Svédország nemzetvédelmi kutatóintézete, illetve hírközlési szervezete sem volt kivétel, annak ellenére, hogy az ország hivatalosan semleges védelmi politikát folytatott. Hogy információt gyűjthessenek a megszállt balti országokban gombamód szaporodó szovjet berendezésekről, néhány repülőgépüket érzékeny – amerikai gyártmányú – rádióvevőkkel szereltek fel, és az azokat kezelő személyzetnek munkahelyeket alakítottak ki az egykori utastérben.
A bevetés rutinja akkor szakadt félbe, amikor Gotland szigetétől keletre, nemzetközi légtérben a DC–3-as mellett megjelent egy szovjet MiG–15-ös vadászgép, majd figyelmeztetés nélkül tüzet nyitott. A lassú kétmotoros gép kigyulladt, és rövid haláltusa után a vízbe csapódott. Miután a soron következő – húszpercenként előírt – jelentést a gép személyzete nem adta le, megkezdődött a kutató-mentő művelet, amely azonban egy összecsomagolt mentőtutajon kívül semmit nem talált. A szovjetek is aktívak maradtak a térségben, és a kutatást végző egyik svéd Catalina repülőcsónakot szintén lelőtték, igaz, ennek személyzete megmenekült. A kutatások a Szovjetunió széthullása után, az archívumok megnyílásakor gyorsultak fel, és Moszkva a bizonyos dokumentumok kiadásával együtt, 1992-ben ismerte el a lelövés tényét. A roncsot a modern szonártechnikának köszönhetően csak 2003-ban találták meg, majd 2004-ben emelték ki 120 méteres mélységből.
A múzeumi elhelyezés azonban még nem jelenti a szomorú történet végét. DNS-vizsgálatokkal igazoltan eddig ugyanis csak a személyzet négy tagjának maradványait azonosították, és számos svéd, illetve orosz dokumentum titkosságát máig nem oldották fel az incidenssel kapcsolatban.