A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 214,49 pontos, 1,02 százalékos csökkenéssel, 20835,94 ponton zárt tegnap. Hasonlóan a hazai mutatóhoz, veszteségeket jeleztek a főbb nyugat-európai tőkepiaci indexek is. A kereskedés utolsó percében a londoni értéktőzsde fő indexe, az FTSE-100 2,31 százalékkal, a frankfurti DAX-30 1,78 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 2,98 százalékkal volt a szerdai záró alatt. A budapesti részvénypiac forgalma 29,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Mol kivételével estek az előző napi záráshoz képest.
Bár a kereskedés elején némi optimizmus bontakozott ki a piacon, ezt később két gazdasági hír is negatívan befolyásolta – hívta fel a figyelmet az MTI-nek nyilatkozó Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. részvénypiaci elemzője. Délután 16 órakor kiderült, hogy 30 százalékkal esett vissza a függőben lévő lakásértékesítések száma Amerikában, miközben csupán 10 százalékos visszaesést vártak. A vártnál nagyobb visszaesés oka, hogy megszűnt egy lakástámogatási rendszer, ami mindenfajta lakáspiaci adatra rendkívül negatívan hatott az Egyesült Államokban. A másik nagyon fontos makroadatot már korábban, fél háromkor közölték: az új amerikai munkanélküli-segély-kérelmek száma 13 ezerrel emelkedett az elmúlt héthez képest, pedig az elemzők csökkenésre számítottak. Bár a piac próbált felfelé mozdulni, ez a viszonylag olcsóvá vált részvények mellett sem sikerült – tette hozzá az Erste Befektetési Zrt. elemzője.
A Mol ára nem változott, 19400 forintot ért nyitáskor és záráskor is ötmilliárd forintos forgalom mellett. Az OTP-részvények ára 49 forinttal, 1,03 százalékkal 4716 forintra csökkent, forgalmuk 17,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,71 százalékkal, 632 forintra esett. A Richter- papírok árfolyama 2,05 százalékkal 40650 forintra gyengült. Szektortársa, az Egis értéke 71,2 millió forintos forgalom mellett 0,53 százalékkal 18800 forintra csökkent.
Trump tárgyalna, Zelenszkij feltételt szab, Ausztrália és Németország az iszlamista erőszak áldozataira emlékezik















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!