Kormányrendelet. Méltó és a középület sajátosságainak megfelelő és jól látható helyen ki kell helyezni a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot az államigazgatási szervek épületeiben – tartalmazza a Magyar Közlöny tegnapi számában megjelent kormányrendelet, amelyben többek között a köztársasági elnököt, a házelnököt és az önkormányzati vezetőket is kérik, hogy gondoskodjanak a nyilatkozat kihelyezéséről. A Legyen béke, szabadság és egyetértés mottóval kezdődő politikai nyilatkozattal az Országgyűlés kinyilvánította: az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a nemzeti együttműködés rendszerének megalapításáról döntöttek. (MTI)
Navracsics dönthet egy adott rendezvény helyszínének, programjának módosításáról, és a felelősség is őt terheli a biztonsági okokból történő elhalasztására vagy megszakítására irányuló illetékes szerv döntéseiért is a Magyar Közlöny legfrissebb számában olvasható kormányhatározat értelmében. Szintén a közigazgatási és igazságügyi miniszter feladata lesz a teljes körű lakossági kommunikáció kidolgozása és irányítása, továbbá a közszolgálati médiával való kapcsolattartás irányítása. Navracsics több miniszterrel együttműködve látja el feladatait, és emellett ő irányítja az úgynevezett Tárcaközi Koordináló Bizottságot is. A határozat ugyan 2011-től teszi kötelezővé a tárcavezető számára ezen feladatok ellátását, azonban Navracsicsnak haladéktalanul be kell nyújtania a 2010. augusztus 20-i ünnepségre vonatkozó koncepciót, míg az október 23-i és november 4-i rendezvények esetében augusztus 16-ig kell megtennie ugyanezt.
A kormányhatározat a nemzeti rendezvények körébe sorolja az 1848–49-es forradalom és szabadságharc március 15-i évfordulóját, Szent István augusztus 20-i ünnepét, az 1956-os forradalom október 23-i emléknapját, a kommunizmus áldozatainak február 25-i, valamint a holokauszt magyarországi áldozatainak április 16-i emléknapját, a nemzeti összetartozás június 4-i napját, az aradi vértanúk október 6-i emléknapját és a nemzeti gyász november 4-i emléknapját.
Életeket követelő tűzijáték. A 2006. augusztus 20-án rendezett budapesti tűzijátékon öt emberéletet követelő és több személyi sérülést okozó tragédia történt. A katasztrófát szervezési hibák, a jogi szabályozás hiányosságai, a jogszabályok megsértése, valamint az állami vezetőktől megkövetelhető és elvárható magatartási szabályok megsértése okozta. Az Országgyűlés 2010. június 8-án fogadta el az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló fideszes országgyűlési határozati javaslatot, amely erkölcsi és anyagi kártérítést ígér többek között a tűzijáték károsultjainak is.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!