Tegnap óta mindenki számára világos, miféle megállapodás köttetett 2008 őszén a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Unió és hazánk között, miért kellett először letagadni a hitelszerződést, titkosítani annak feltételeit, majd kamatostul visszafizetendő kölcsön helyett „védőpajzsnak” (Gyurcsány Ferenc), illetve „esernyőnek” (Lendvai Ildikó) beállítani a közvélemény előtt. Most látjuk pontosan, mekkora árat kell fizetnünk a mentőövért cserébe.
A valutaalap és az unió küldöttsége szombaton felfüggesztette a magyar hitelmegállapodás ötödik felülvizsgálatát, a felek sértődötten Washingtonba, illetve Brüsszelbe távoztak, mert a kormány nem volt hajlandó feláldozni a társadalmi felhatalmazással rendelkező – a bankadót is tartalmazó – akciótervét a szűk nemzetközi pénzügyi elit oltárán.
A gazdasági szuverenitás teljes feladását várták a magyar féltől: jottányit sem engedtek a költségvetési hiányt érintő követeléseikből, ugyanakkor még a minimális mozgásteret sem adták meg annak teljesítéséhez. A tárgyalások felfüggesztésének apropója azért is meghökkentő, mert a választások előtt az IMF még derűlátó volt az idei költségvetéssel kapcsolatban. Hiteles stratégiának nevezte az abban foglaltakat, és a GDP 3,8 százalékát elérő deficitet is reálisnak vélték. Most ugyanannak a büdzsének ugyanarról a számairól kiderítették: mégiscsak lyukas volt a májusban átadott költségvetés, és a 200-300 milliárdnyi rés sehogy másként nem tömhető be, csak újabb megszorítások révén. A kormány 29 pontos akciótervének jó részét lesöpörték az asztalról, kifogásolták a bankadót, hiányolták a költségvetési tartalékokat, a közösségi közlekedés reformját, és hirtelen észrevették, hogy az állami vállalatoknál óriási adósságállományt örökölt az új kabinet.
Érvelésük meglehetősen sajátos: a pénzintézetekre jutó 200 milliárd forintos átmeneti különadó szerintük korlátozná a hazai hitelezést, amely már tavaly is alig élt, pedig a magyarországi bankok ekkor még bő 300 milliárd forintos adózott nyereséggel zártak. A tartalékokról még áprilisban is úgy nyilatkozott az IMF budapesti kirendeltsége, hogy megfelelő biztonságot nyújtanak az idei költségvetésnek, a közösségi közlekedés átalakítása pedig idestova húsz éve napirenden van, vagyis nehezen elvárható egy néhány hete működő kormánytól, hogy ennyi idő alatt rendezze például a súlyosan eladósodott MÁV és BKV helyzetét. Az állami vállalatok hiteleinek és garanciavállalásainak kockázataira a gazdasági tényfeltáró bizottság már hónapok óta figyelmeztetett, az eddigi IMF-felülvizsgálatoknál érdekes módon mindez mégsem jelentett problémát.
Hasonlóképp régóta ismert probléma volt a bajba jutott devizahitelesek százmilliárdos nagyságrendű tartozása, amelyet a tömeges kilakoltatások és egy ingatlanpiaci buborék kialakulásának elkerülésével kell megoldani. A bankadót piactorzítónak tartó – valójában az európai precedenstől félő – IMF-delegáció újabb megszorításokat javasolt, holott éppen a gyér lakossági keresletet tartják a hazai kilábalás egyik legnagyobb akadályának.
A gazdasági függetlenség teljes feladását várják tőlünk, miközben – a kormánnyal ellentétben – egy koherens kilábalási terv vázlatával sem rendelkeznek. Ugyanazt próbálják velünk eljátszani, mint Bukaresttel vagy Kijevvel, vagyis a tárgyalások felfüggesztésével nyomást kívánnak gyakorolni.
Egyet azonban nem szabad elfelejteni: az IMF-nek és az EU-nak ugyanolyan szüksége van egy stabil Magyarországra, mint nekünk a hitelkeret meghosszabbítására. A görög események már megmutatták: egy uniós tagállam iránti pénzpiaci bizalmatlanság nem áll meg az országhatároknál.
origo.hu
Itt egy gomb az autóban, amit tízből kilencen nem ismernek
