Többfrontos küzdelem

Tényleg a Fidesztől féltik a szocialisták Budapestet? Nem ők irányították az SZDSZ-szel karöltve úgy, hogy ebből három cikluson át MSZP–SZDSZ koalíciós kormányzás folyt? Mi akadályozta meg őket az elmúlt nyolc évben, hogy elkészüljön végre a metró?

Egy, csak egy szocialista legény van talpon a vörös szegfűs vidéken. Bihary Gábor. A nyomozó hatóság és az ügyészség által megnyirbált fővárosi szocialisták igazi bozótharcosra tettek szert Bihary képviselő úr személyében.
Lám, a nagyok, a vezető szocialista politikusok elégedetten dőltek hátra a hétvégi tisztújító gyűlésük után, vagy éppen küzdenek a trópusi forrósággal, és akkor a szemfüles Bihary megérezte a közelgő uborkaszezont, és úgy döntött, most jött el az ő ideje. Egyes-egymaga dörgedelmes közleményt adott ki „12 év után újabb Fidesz-STOP Budapestnek” címmel. „Ahogy 1998-ban, úgy most, 12 évvel később is a főváros megbüntetése lesz napirenden Orbán Viktornál. Hiába nyilatkoznak hárman háromfélét a Fidesznél, a tények világosak: miattuk nincs még kész a 4-es metró, és most újra leállítják.” Bihary nem lacafacázik, mindjárt Orbán Viktort vette célkeresztbe. „Vajon mi lesz a következő? A csepeli gerincút? Az autópályák zajvédő falai? A Budapest szíve program? Az útfelújítások? Az M0-s teljes gyűrűvé fejlesztése?” – sorolja a kérdéseket Bihary. És a budapesti polgár szívének meg kell szakadnia. Hű, mi lesz most Demszky világvárosából? Jön Tarlós, és letarolja Bihary és szocialista elvtársai fejlesztési reményeit.
A kurta-furcsa közlemény végére mintha alább hagyott volna Biharyban a mersz, mert a felszólításokat már többes szám első személyben fogalmazta: „Felszólítjuk a Fideszt, hogy azonnal fejezzék be a főváros fejlődésének megállítását, még mielőtt elkezdenék. Nem kérünk a nemzeti alagútból, nem kérünk a 4-es metró leállításából, nem kérünk Budapest fejlődésének megállításából.” Nahát! Miből lesz a cserebogár? Még ötven nap sem telt el az Orbán-kormány megalakulása óta és a feltörekvő szocialista Bihary, mintha az elmúlt nyolc évben nem ebben az országban, nem ebben a fővárosban élt volna, csörgősipkát húz a fejére, és megfújja a harci kürtöt. A szocialistáknak nem kell aggódniuk, lesz itt utánpótlás a Demisz egykori bázisáról, a Gyurcsány-félékből. Csak arról a hatalmas trágyakupacról akarnak megfeledkezni, amelyet hátrahagytak az új jobboldali kormányra.
Tényleg a Fidesztől féltik a szocialisták Budapestet? Nem ők irányították az SZDSZ-szel karöltve úgy, hogy ebből három cikluson át MSZP–SZDSZ koalíciós kormányzás folyt? Mi akadályozta meg őket az elmúlt nyolc évben, hogy elkészüljön végre a metró? Véletlenül nem a közös mutyi, a korrupció, a hozzá nem értés? Nem a börtönbe csukott szocialista és szabad demokrata helyi politikusok enyves keze miatt lett a korrupcióval agyonfertőzve a főváros? Tényleg Orbán Viktor lenne felelős a főváros lezülléséért is? Lehet persze, hogy nem kötötték Bihary orrára, hogy mely beruházásból, fővárosi megrendelésből hány százalék csurrant-cseppent a Talicskapárt kasszájába, ám ha ennyire aggódik a főváros jövőjéért, járjon utána „hol a lé”, bírja rá az elvtársakat, hogy gyakoroljanak önkritikát, és lapátolják vissza a pénzt a fővárosi önkormányzat kasszájába. Mert az ugyanolyan nagy bajban van, mint az ország büdzséje. 280 milliárdos adósság mellett lehet álmodni fejlesztési tervekről, csak nem olyan időkben, amikor az IMF–EU harapófogóba szorítja a kormányt, azt követelve, hogy az idén 3,8 százalék alatt legyen a központi költségvetési hiány, jövőre pedig 3 százalék alatti.
Mert ezt ígérte meg nekik a Gyurcsány-kormány. Miközben megszorítócsomagokat követeltek az előző Gyurcsány-, majd Bajnai-kormánytól, és szigorú fiskális politikát várnak el az Orbán-kormánytól is, aközben például Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnökének a legnagyobb gondja az, hogy a román és a magyar jegybank elnökének busás javadalmazását lefaragná a helyi kormány a gazdasági világválság terheinek arányos megosztása érdekében.
Trichet egyenesen a jegybank függetlenségének csorbulásáról beszél. Úgy véli, hogy a magyar országgyűlésnek bizonyos uniós direktívák miatt nincs joga a közszféra egyéb intézményei és az állami vállalatokra egységes kétmillió forintos fizetési plafont kiterjeszteni a magyar Nemzeti Bank elnökének és helyetteseinek fizetésére. Azonban Trichet úr súlyosan téved, ha azt hiszi, hogy egy szuverén állam demokratikusan megválasztott parlamentjének annyi joga sincs, hogy a gazdasági válságra tekintettel az irreálisan magasan megszabott béreket megnyirbálja. Ez egy szabad ország, szabad akaratú polgárokkal. Így aztán, ha olyan sérelmes Simor Andrásék számára az, hogy osztozniuk kell az ország polgáraival a bajban, akkor vegyék a kalapjukat és menjenek rakottabb tájakra pénzügypolitikát űzni, ahol az ő kivételes és egyedülálló szaktudásukat a nekik tetsző és elfogadható bérrel honorálják. Egyébként Trichet úrnak egy szava sem volt akkor, amikor 2009 februárjában, történetesen épp e sorok írója felhívta a figyelmet a jegybankelnök vérlázítóan magas, nyolcmilliós fizetésére. Ráadásul Simor úr annyira nem bízott a saját monetáris pénzügyi politikájában, hogy a saját kis nyolcszázmilliós megtakarítását ciprusi cégében tartotta, magyarán kivonta a magyar jegybank kamatnövelő, avagy értékmegtartó áldásos tevékenységének hatása alól. Csak a hazai botrány hatására hozta haza a jegybankelnök úr a pénzét az adóparadicsomból.
Trichet úr akkor a füle botját sem mozdította, pedig ő aztán tudja, mit jelent a porcelánérzékenységű bizalom megőrzésének fontossága. Lehet, hogy Simor urat Trichet úr köreiben nagy bizalom övezi, ám itthon kevésbé ismerik el az ő nagyságát. 2009 elején például, amikor a forintárfolyam „a pokol kapujában járt”, és 300 forint felett jegyezték az eurót, Simor még a szocialista Suchman Tamás szerint is „lassan gondolkodott” és „hibás lépéseket tett”, de több ízben támadta Simort Surányi György korábbi jegybankelnök is. A világszínvonalon javadalmazott Simor egyébként meglepő kreativitásról tett tanúbizonyságot, amikor a lakosságot érintő megszorítások fajtáiról ötletelt eléggé perverz módon, például a kisgyermeket nevelő gyesen lévő anyukák kontójára. Felettébb érdekes, hogy miközben mindenki a mi érdekeinket tartja szem előtt, vagyis hogy egyenesbe jöjjön a gazdaságunk, aközben egy szavuk nem volt, amikor a „konvergenciacsomag” jegyében a magyar lakosságra rakták a terheket. És akkor sem szóltak bele az ügyeinkbe, amikor a jegybank árfolyam-politikája miatt – miközben Simor fennen hangoztatta, hogy „a jegybanknak nincs árfolyamcélja” – devizahitelesek fogtak padlót, s közben milliárdos nyereségeket könyveltek el a válság vámszedői, a bankok.
És mos egy konzervatív, szigorú és a társadalmi igazságosság jegyében a terhet mindenkire egyformán elosztani akaró gazdaságpolitikát folytató kormányt akar harapófogóba szorítani az IMF karöltve az EU-val. Azért, hogy a Gyurcsány-kormány felelőtlen és megalapozatlan ígéreteit ki tudják préselni az új kétharmados felhatalmazást szerzett kormányból, miközben az a korábbitól egy merőben más gazdaságpolitika vitelére nyert felhatalmazást a választóktól.
Egyre több jel mutat arra, hogy Tichet úr és a világbankos, valamint IMF-es urak izmozása nem is annyira a költségvetési deficit százalékainak betartására irányul, hanem sokkal inkább az Orbán-kormány betörésének szándékáról. Vagyis végeredményben az ország gazdasági szuverenitásának csorbításáról. Az önrendelkezésünkről. Az országunkra ráerőltetett kamatszivattyú további működtetésének biztosításáról. Orbán Viktoréknak még a kétharmados többség is kevés ehhez a többfrontos küzdelemhez. Minél teljesebb társadalmi támogatottságra van szükségük a sikerhez.