Egészen különös jelentést kapott hazánkban a híd, amióta új erőre kaptak a mesterségesen egybeterelt Orbán-fóbiások. A szerkezet, ami arra lenne hivatott, hogy összekösse a két partot, lehetővé tegye ember, eszme, érzelem és gondolat szabad áramlását a túloldaliakhoz, elfoglalandó célpont lett, mint korábban a köztévé. A hídfoglalás egzaltált atyja a keddeket jelölte ki kultikus nappá, amikor a kormányellenesek kifejezhetik olthatatlan gyűlöletüket a kettészakított ország másik fele iránt. De nem okozott gondot számukra az sem, hogy szombaton foglaltak el két hidat a tüntetők és az ellenük tüntetők.
A szombati nekibuzdulás pikantériája az volt, hogy minden másodpercével azt demonstrálta, mekkora ordas hazugság már a kiindulópontja is. Százezrek vonultak békésen egy nem engedélyezett megmozduláson az ellen tüntetve, hogy a sötét diktatúra korlátozza a gyülekezési jogukat, elveszi a szabadságukat. Ám nem volt sehol vízágyú, sem lovasroham kardlapozással, szemeket sem lőttek ki a rend őrei, sőt, annyira vigyáztak arra, hogy senkinek ne essen bántódása, hogy az ellentüntetők feljelentették a testületet, amiért nem engedték elég közel őket az állítólagos elnyomottakhoz. De ez a kis űr az eszméik között nem tántorította el gyülekezőket, akik ország-világ előtt megmutathatták, hogy akár törvénysértő módon is képesek harcolni az igazukért. Elvégre ők a haladárok.
De mi is ez az igazság? Az egész ügy a pride-nak nevezett köztéri LMBTQ-propaganda szivárványos leplébe bugyolálva burjánzott el, de a kormányellenes politika végül ellopta a show-t a pucér valagukat nyilvánosan riszálók elől. Amint Karácsony Gergely és bandája belebonyolódott a szervezés és engedélyezés hálójába, a háttérben azonnal megindult a teljes átalakulás.
Amit végül szombaton láttunk, annak már vajmi kevés köze volt, és csak érintőlegesen a szexuális kisebbségek büszkeségmenetéhez, sokkal inkább az Orbán-fóbiások politikai nagygyűlésének lehettünk szemtanúi, amihez az antikulturális műsort drag queenek szolgáltatták. Ahogyan Orbán Viktor fogalmazott, parancs Brüsszelből, haptákban álló bábpolitikusok Budapesten, Tisza-, DK- és Karácsony-szavazók az utcán.
Azt még sokáig elemezni fogják politológiaszemináriumokon, hogy süllyedhetett odáig az Európai Bizottság elnöke, hogy felszólítsa a magyar kormányt, ne akadályozza a pride megtartását. De az is megér egy misét, miért sorakozott fel a teljes balliberális ellenzék, mínusz Magyar Péter egy olyan ügy mellett, ami tudhatóan nem élvezi a magyar társadalom józan többségének a támogatását. A zsebmessiás most is sunyin számító volt, és épp most kellett nyaralni mennie a gyerekeivel. Így aztán a Tisza-hívek ugyan ott tobzódtak, vezérük mégis elmondhatja, ő nem sétált bele a melegpropaganda csapdájába.
Nagyon úgy tűnik ugyanakkor, hogy Karácsony ismét kacérkodik a miniszterelnök-jelölti pozícióval. Figyeljük csak, mit mond a tiszásoknak: „Nekünk nem mindegy, hogy mi lesz a választás másnapján. Mi nem fogunk akárkire szavazni a hatalom ellenében. Azt fogjuk támogatni, akitől joggal várható, hogy Magyarországot újra a közös otthonunkká teszi.”
Vajon kire gondolt a költő? Magyar Péter helyében sürgősen elkezdeném elemezni ezeket a mondatokat, és felkészülnék azokra az időkre, amikor brüsszeli kenyéradó gazdái végképp megelégelik botrányait és káderpolitikájának súlyos tévedéseit. Nincs kizárva ugyanis, hogy ismét elindul a szereplőválogatás a globalisták körében. A szombaton összeverődött tömeg látványa feltehetően megmozgatja más szerencselovagok fantáziáját is, bár a választék elég gyenge. Még jó, hogy a pride-ot elutasítók lényegesen többen vannak.
