A XX. század második felének egyház- és társadalomtörténete szempontjából alig ismert, mégis meghatározó jelenség volt a protestáns ébredési mozgalmak jelenléte és küzdelme a pártállami elnyomás alatt. Dr. habil. Gellén Márton, a Polgári Szemlében megjelent legújabb tanulmányában feltárja azt a komplex és gyakran elhallgatott történeti folyamatot, amely során a magyar református és evangélikus ébredési közösségek nemcsak fennmaradtak, de új tartalmat adtak az egyházi életnek – gyakran a hivatalos egyház ellenében.
A mozgalom születése és térnyerése
A hazai ébredési mozgalmak gyökerei a XIX. század végére, a skót missziók és paraszti bibliaolvasó csoportok megalakulásáig nyúlnak vissza. Az 1920-as évektől egyre erőteljesebb népi megújulási mozgalmak indultak, melyek 1945 után robbanásszerű növekedést mutattak – különösen a Bethánia Egylet és más ifjúsági szervezetek (SDG, MEKDESZ) révén. A „népi ébredés” elsősorban vidéken – pl. Vaján vagy Nyírmadán – élte virágkorát, ahol egyszerű gazdák házaiban gyűltek össze Isten igéjét hallgatni.
Az államhatalom válasza: beolvasztás, megszüntetés, megbélyegzés
Az ébredési mozgalmak éppen akkor érték el csúcspontjukat, amikor a kommunista diktatúra konszolidálni kezdte hatalmát. Az új pártállami egyházvezetés (pl. Bereczky Albert és Péter János) a mozgalmakat „bethánistaként” bélyegezte meg – ez a kifejezés egyenértékű lett a felforgató, államellenes elemek megjelölésével.
A mozgalmak hivatalos beolvasztása az egyházi struktúrába formálisan „önkéntes” volt, valójában azonban nyomásgyakorlással, adminisztratív eszközökkel és politikai manipulációval zajlott. A Bethánia Egylet, bár formálisan nem volt külön felekezet, szervezeti megszűnése után sem tűnt el: sejtjei, kis közösségei tovább működtek otthonokban, családokban, lelkipásztorok és laikusok közösségeiben – gyakran illegalitásba kényszerülve.
Lelki ellenállás a diktatúrával szemben
A tanulmány egyik legerősebb állítása, hogy a kommunizmusban a vallás nemhogy kihunyt volna, hanem – épp ellenkezőleg – bizonyos korszakokban megerősödött, és a megújulás hitéleti töltete képes volt rendszereken átívelő hatást gyakorolni. A hivatalos ideológiával ellentétben a vallás nem szorult vissza a fejlődéssel arányosan, hanem új formákat öltve túlélte a pártállami kényszert.
Ez az organikus ellenállás nem politikai, hanem lelki természetű volt – a közösségi bibliaolvasás, az imádság és a közös éneklés által formálódott újra és újra.
A múlt feldolgozása – a jövő építésének záloga
Gellén szerint a protestáns ébredési mozgalmak története ma is tanulságos. A magyar társadalom vallási karakterének hullámzása nem értelmezhető pusztán szociológiai vagy marxista determinációk mentén. A hit megújulási lehetőség, sőt valóság – különösen akkor, amikor a külső körülmények ennek ellen dolgoznak.
Ez a megértés különösen időszerű a mai egyházi megújulási törekvések szempontjából, amelyek nem hagyhatják figyelmen kívül a múlt tapasztalatait. A történeti ismeret nemcsak tisztelgés az elődök előtt, hanem kulcs lehet a jövő lelkiségi irányainak kijelöléséhez is.
