A létra, amely az égig ér

Perger László Gyula szobrászművész műveiből rendezett kiállítás nyílt az Erlin Galériában. Az összeállítás plasztikákból, festményekből és számítógépes grafikákból áll. Az utóbbi művek, amelyeken virtuális szobrok jelennek meg, a kortárs művészet új technikai lehetőségeit ötvözik a tradicionális képalakítás módszereivel.

Egy izgalmas, valahonnan a képen kívüli térből induló s valahol a végtelenben elvesző forma jelenik meg Perger László Gyula Égi létra című nyomatán. Alapvetően elliptikus, variálódó, kisebbedő formákból áll össze a tér és a benne megjelenő alakzat végtelenségét érzékeltető kompozíció. Egyszerre idézi föl nézője előtt a természeti képződmények alakulásának törvényszerűségeit s a konkrét művészet egyik nagy mestere, Max Bill végtelen spirális formáit. Arra is utal, hogy az eredetileg festőnek készült, a Magyar Képzőművészeti Főiskolát Segesdi György tanítványaként a kilencvenes évek első felében elvégzett művész keresi az átjárást a figurális és nonfigurális kifejezés között. A kilencvenes évek közepén rövid időre kapcsolatba került egy Orthoclase néven szereplő – korabeli fiatal – kanadai festőművésszel, aki flux nevű ábrázolási rendszerét népszerűsítette nálunk e különös, görög eredetű, egyenes törést jelentő s egy szép, kemény ásványra utaló név alatt. A flux, a síkok felbontására és újra összerakására irányuló sajátos módszer megismerése ráirányította Perger László Gyula figyelmét az ábrázoló rendszerekre, illetve tágabban: az ábrázolás mikéntjére. 1997-ben hosszabb tanulmányt írt, amelyben megkísérelte lerakni vagy éppen megmutatni organikus nonfiguratív munkái, a számítógéppel létrehozott virtuális szobrászat elméleti hátterét. A hivatkozási alapot a különböző molekuláris szerkezetek jelentik, ami azonban a művön szerepel, nem fotó, hanem egy sajátos vizuális logikának a lenyomata.
A kiállítás művei közül a legkorábbiak a kőplasztikák, amelyeken a frissen megismert flux jegyében forgatta el a tömböket a művész. Folytatják a sort az olykor színezetlen, máskor a figurális műveken is megfigyelhető erőteljes színekben megjelenő faszobrok, amelyek széthasított, tömbökre vágott részei részben egy fragmentálódott világ tulajdonságait írják le, részben, újra egymás mellé rakva, kötelékekkel összefűzve azt a rendteremtő szándékot fejezik ki, amely a művészi tevékenység alapvető sajátossága. Hasonló jelenség figyelhető meg a sejtszerű, organikus alakzatokból felépülő festményeknél is: a felszabdalt, majd újra, egy sajátos logika szerint összerakott részekből alakuló teljesség. A számítógépes grafikák pedig? Ez a furcsa nonfiguratív szobrászat egy denaturált világ naturális ábrázolása, vallja az alkotó, aki említett dolgozatában Platónt idézi, aki állítólag nem volt valami nagy véleménnyel a művészetről. „A művészet azonban továbbra is virul, s ha ezt az első megalkuvást megengedjük Platón ellenében, talán van értelme az én játszadozásomnak is” – mondja a szobrász, és ebben teljesen igaza van.
(Perger László Gyula kiállítása, Erlin Klub Galéria, szeptember 28-ig.)