
origo.hu
Mesterségem címere – felismeri, melyik foglalkozásról van szó?
Nyomozás. Közokirat-hamisítás gyanúja miatt indult nyomozás Szegeden, az új vásárcsarnok szerződéseivel kapcsolatban. A feljelentők szerint Botka László szocialista polgármester valótlant állított, amikor a beruházás uniós pályázatában azt nyilatkozta, hogy a piactér per- és tehermentes, és ezt alá is írta. Ezzel szemben jelenleg is több eljárás folyik a Mars téri beruházás miatt, és a város ezért elbukhatja a kétmilliárd forintos uniós támogatást. (Hír TV)
Szegeden kétnapos tüntetést kezdett tegnap egy, az 1-es villamos felújításán dolgozó cég, mert január óta nem kapták meg az elvégzett munka ellenértékét. A Kevinem 2000 Kft. tavaly ősztől idén májusig dolgozott az 1-es villamos vonalának felújításán, a cég a Jász-Vasút Kft. alvállalkozója volt. Ez utóbbi társaság is vállalkozó volt: az önkormányzattal szerződött A-SZ-E Konzorciumtól kapta a munkát. A Kevinemnek a Jász-Vasút tartozik körülbelül harmincmillió forinttal, a Jász-Vasútnak pedig a konzorcium 230 millióval.
A Kevinem ügyvezetője, Szűcs Attila a városháza előtt tartott demonstráción elmondta: mivel a konzorcium egyik tagja, a Szeviép Zrt. felszámolás alatt áll, tartanak tőle, hogy járandóságukat nem kapják meg. A cég utoljára januárban kapta meg a tavaly év végéig elvégzett munka ellenértékét. Szűcs elmondta: mostanra kénytelen volt elbocsátani alkalmazottai többségét. A cégvezető közölte, hogy ha szeptemberben nem történik ügyükben előrelépés, bírósághoz fordulnak. Nagy Sándor alpolgármester közleményben reagált, amelyben úgy fogalmaz: megértik az alvállalkozók képviselőit, de rossz helyen tüntetnek. Szeged ugyanis a beruházás összköltségének mindössze 13 százalékát fizeti, a többit a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség utalja.
A villamosvonal felújításával tavaly év vége helyett csak idén tavasszal készültek el, emiatt az önkormányzat 740 millió forint kötbérigényt jelentett be, és pert indított a kivitelező konzorciummal szemben. A villamosvonal mentén dolgozó kereskedők is indítottak egy pert az önkormányzat ellen. A város ugyanis előzetes egyeztetés nélkül zárta le az utat, volt olyan cég, amelynek telephelye tíz hónapon át megközelíthetetlen volt, ám a kereskedőkkel bevételkiesésük pótlásáról a városházán senki nem volt hajlandó tárgyalni.
Mesterségem címere – felismeri, melyik foglalkozásról van szó?
Az oroszok elcserélték Iránt Ukrajnára?
A Fradi nem érdekelte, Spanyolországban megőrülnek érte
Tömegközlekedés: újabb ingyenességet vezetett be a kormány – már életbe is lépett
Megkongatta a vészharangot a neves orvos: ha ezeket a tüneteket tapasztalod, azonnal hívd a mentőket!
Paláver – Lavinát indított Orbán az EU-ban, már az osztrákok is sarokba ültetnék von der Leyent + videó
A britek mindenről tudtak
Te jó ég! Elképesztő csodagólt lőtt az Inter sztárja – videó
Kiderült a súlyos titok: nincs tovább, Magyar Péter sarokba szorult
Klopp kimondta, amit a Liverpool-szurkolók hallani akartak
Beigazolódott a Real Madrid-szurkolók legnagyobb félelme Kylian Mbappéról
Magyar Péter akkora lyukra futott, hogy rögtön bele is zuhant
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.