Nemrég Orfűn, a Malommúzeumban főzött konyhakamionjában sváboknak, németeknek, magyaroknak. Szakadt az eső, fel kellett húzni a sátorponyvát a szabadtéri lakomaasztal fölé, a környéken bérfőzetett berkenyepálinka is igen jól fogyott.
Az ebéd almalekvárszerű krémmel és helyben sült kenyérfalatokkal indult. Dobribán Árpád pedig bemutatta Pali bácsit, akié a berkenyepálinka, s aki végig segédkezett a főzésnél és a tálalásnál. A berkenyéről az jutott Árpád eszébe, hogy amíg tetszetős a színe, nem jó semmire, de ha megcsúnyul, pompás vadászpálinka lehet belőle. Így hát a berkenye szemben áll korunk felszíni esztétikájával, amely a külső tetszetősség alapján következtet a minőségre. Ropogós kérgű, belül omlós krumplis pogácsát kapunk azután birskompóttal Magdi néni módra, s már töredezik felnőttségünk kérge, hiszen sokunk nagymamája épp ilyen pogácsát sütött nekünk gyerekkorunkban. Árpád elmondja, hogy száz év, három generáció az, ameddig vissza tudunk általában menni az eleven emlékezetben, s igazolható, hogy egy recepten a család nem változtatott. Ha nem változtattak rajta, annak pedig egy oka lehetett, az, hogy jónak találták. Árpád családjának örmény ága azonban még sokkal régebb óta készíti úgy a churutlevest (petrezselymes-zellerleveles tejtömbleves hússal töltött tésztával), ahogy mi megkóstolhattuk. Savanykás, illatos, könnyű és titokzatos: régi ebédek hangulatát idézi.
Huszonnégy órán át sült lapos fekete kenyérszeleteket kapunk a felső-rajna-vidéki, enyhén fűszeres répaszárhoz. „Abalé hurka” következik aztán. Német szokás, hogy a jó fűszeres abalevet nem dobják ki, hanem hajdinát áztatnak bele, és másnap kisütik, felszeletelik, és savanyúsággal adják az asztalra. Árpád arról beszél, míg örmény módra savanyított uborkákat rakunk a lapos hajdinaszeletek mellé a tányérunkra, hogy manapság nem az anyaggal, hanem az emberi munkával szokás spórolni, s a mai logika szerint inkább a szemétbe öntenék az abalevet, minthogy még új ételt varázsoljanak belőle a disznótort követő napon.
Italok is érkeznek. Természetes ásványvíz Németországból, forrásvíz a közelből, német natúr sör és magyar testvére, amelyet Árpád kérésére nem szűrtek átlátszóra. A sörnek úgy van illata, ahogy a megázott mezőnek, és úgy van íze, ahogy a fűszálnak, amit gyerekkorunkban a szánkba vettünk.
Árpád egy hölgyről mesél, megkereste őt egy százéves családi recepttel. Huddel körtével. Ezt az egy receptet mesélte el, és azt mondta, többet nem tud. Árpád faggatta egy darabig, de megértette aztán, hogy ez az egy recept nem kevés, hanem pont az, ami: beavatódás egy család titkába. Hatalmas lábasokat hoznak be minden asztalra a segítőkkel. Mindenki körbeállja az edényeket, amelyekből vastagon csap fel a gőz. Legfelül a knédli, mint valami hatalmas tengeri rája (Fellini rájája a Nyolc és félből?) terül rá gőzben feszesre párolódott körtékre és a főtt, húsos, puha füstölt szalonnára. Döbbenet és gyermeki öröm az arcokon.
Kapunk kétféle bort is, az egyiknek gyümölcsbor íze van, a másikat negyvenféle szőlőből készítették egy régi birtokon. Árpád azt mondja, régen az emberek nem a permetszerben bíztak, és nem csupán egy fajtát termesztettek, hanem többfélét, és bíztak abban, hogy valamelyik növény átvészeli a viszontagságokat, gyümölcsöt hoz. És a desszert: karthauzi galuska vaníliaöntettel és kajszi szorbéval. Ha van egy csöpp eszünk, magyaroknak, Dobribán Árpádot újabb eszszélakomákra kérjük fel sürgősen.
origo.hu
Itt vannak az ötös lottó legfrissebb nyerőszámai
