Az önfeljelentő

Öt éven keresztül sikkasztott cégénél L. Eszter, aki egyszer csak úgy döntött, elég volt a bűnből. Elment a rendőrségre, és feljelentette magát. Többen bizonyára azt gondolják, hogy cégénél valami disznóság kiderült, és ő tulajdonképpen megelőzte, hogy más jelentse fel őt. A dolog azonban nem így történt. A cég, ahol gazdasági vezető volt, belső vizsgálatot indított az önfeljelentés nyomán, de mint sajtótájékoztatójukon elhangzott, egyelőre nem látják nyomát a sikkasztásnak. A kasszából nem hiányzik egy cent sem. A cég vezetője szerint az árfolyam-ingadozás miatt 30-40 milliós különbség fel sem tűnik a könyvelésben. Jó lehet egy ilyen cégnél dolgozni.
L. Eszterre tehát tulajdonképpen senki nem gyanakodott. Mi lehetett az indítéka, hogy feljelentse magát? A rendőrség nem loholt a nyomában. A gyanú árnyéka sem vetődött rá. Cégénél minden rendben ment, hiszen ő tartotta kézben a gazdasági ügyeket. Néha a forint/euró árfolyam ingadozott, mint középparaszt a Rákosi-korszak fércműveiben, de ez nem volt zavaró, sőt, inkább nyugtatta az idegeit. L. Eszter öt éven át lopta a cég pénzét, és egyszer csak elege lett belőle. Azaz önmagából.
Egyik reggel, amikor talán éppen nem ingadozott annyira az árfolyam, belenézett a fürdőszobai tükörbe, és megkérdezte magától: „Eszter, Eszter, meddig lopsz még?” Muszáj volt önmagára pirítania, mert nem törődött vele senki. Mindössze azt várták tőle, hogy rendben, zökkenőmentesen vezesse a cég pénzügyeit, könyvelje és könyveltesse a számlákat, de hogy mi lakik, mi háborog benne, arra senki sem volt kíváncsi. Amikor először tette rá a kezét egy kisebb összegre egy kis bűvészkedéssel a számlázásnál, azt hitte, most majd felfigyelnek rá. De senki. Az árfolyam meg csak ingadozott, föl és alá, egyhangúan, mint a tenger hullámai. L. Eszter öt éven át próbálta magára terelni a figyelmet, de senki nem törődött vele. Mígnem elkövetkezett az a reggel, amikor a tükörbe nézett, és egy sikkasztóval találta szemben magát.
Elrettent magától. És nem habozott feltenni a második kérdést: „Meddig folytatod bűnös életed?” Valahogy úgy kérdezte meg magát, hogy az szíven ütötte, de úgy, hogy még a fogmosó pohara is leesett. A szeme karikás volt, bár lehet, hogy a telihold miatt, olyankor sosem tudott aludni. Nézte önmagát, aki kérdez, és várta, hogy ő legyen az, aki válaszol. És vékony hangon megszólalt a jobbik énje. „Többé nem sikkasztok, megígérem!” – mondta, bele a tükörbe, és tekintete lelkiismeret-furdalással siklott végig a komoly beruházással felújított fürdőszobán. Nem tudta, mit tegyen. A világirodalomban a legnagyobb önfeljelentőre gondolt, Raszkolnyikovra, akit egy bibliás, tisztaszívű utcalány elhajt a rendőrségre. Raszkolnyikov megállt a téren, és elmondta a négy égtáj felé: öltem. L. Eszternek ekkora teher nem nyomta a lelkét. Esze ágában sem volt meghajolni a négy égtáj felé, elég volt neki bemenni a rendőrségre, az is kész tortúra volt. Nem akarták elhinni, hogy önmagát jelenti fel. Ez azért ma még nem szokás. Éppen csak azt nem kérdezték meg tőle: nem keveri össze magát valakivel? Biztos, hogy nem a főnökét, a szomszédját, a riválisát vagy a beosztottját akarta feljelenteni? Ő meg csak bizonygatta: nem, higgyék el, sikkasztó vagyok, öt éve szenvedek attól, hogy mit művelek, és most már nem bírom tovább. Kapott egy pohár vizet, az jólesett. Meg a rendőr is elég jóképű volt.
Sejtem, mi történt L. Eszterrel. Elkezdődött egy új kapcsolata, és úgy érezte, tiszta lapot kell nyitnia az életében, ha börtön jár érte, hát legyen. (Ha szeret, megvár!) Bizonyára azt gondolja az olvasó, hogy ironikus kedvemben vagyok, pedig nem. A magam részéről példaértékűnek tartom L. Eszter önfeljelentését. Kár, hogy nem korábban történt, s főleg, hogy nem lett belőle mozgalom. Milyen felemelő lett volna, ha még lebukása előtt vallomást tesz a rendőrségen Zuschlag János az elsíbolt pályázati pénzekről, Szarvas Attila a társadalombiztosítási csalásáról, Kabai Károly az adócsalásáról, Kolompár Orbán a sikkasztásáról, Hunvald György az ingatlanpanamáról, Hagyó Miklós a BKV rejtélyes szerződéseiről, Tátrai Miklós pedig a sukorói bizniszről. S ha mind a többiek időben feljelentik magukat! Már nyitás előtt sorban álltak volna az MSZP-s politikusok, gazdasági vezetők, önkormányzati emberek a rendőrségen, hogy mielőbb elmondhassák, hogy loptak, csaltak, hivatali hatalmukkal visszaéltek, kenőpénzt elfogadtak, csak úgy ömlött volna belőlük a szó, mint nokiás dobozból a papírpénz. S csak vallottak volna, hogy megkönnyebbüljenek. L. Eszterre gondoltak volna, nemtőjükre, aki képes volt feljelenteni magát.
Hát akkor ők, a férfiak, már csak nem futamodnak meg?