Beásva

Nincs olyan nyugati emberjogi szervezet, amely az utóbbi hónapokban ne Szakine Mohammadi Astiani iráni nő nevétől lenne hangos. Megmozdulásokon, tüntetéseken, petíciókban ítélték el az Iráni Iszlám Köztársaság büntető gyakorlatát, amely „hűtlenség és emberölésben való bűnrészesség” vádjával megkövezésre ítélte a fiatalasszonyt.
Csakúgy, mint számos nyugati ország, az Európai Unió is Teheránhoz fordult, kegyelmet kérve a nőnek. A napokban a Vatikán fejezte ki aggodalmát Szakine sorsával kapcsolatban, de a Szentszék inkább a csendes háttértárgyalásokat tartja megfelelőnek a már mindent túlharsogó sajtókampány helyett. A múlt hónapban olyan politikusnak is kudarcot kellett vallania, mint az iráni elnökkel jó kapcsolatokat ápoló brazil államfő.
Augusztus elején az iráni külügyminisztérium szóvivője igen udvariasan elutasította Lula brazil elnök közbenjárását, aki menedékjogot ajánlott fel a megkövezésre ítélt asszonynak. Az iráni külügyér kedvesen méltatta a brazíliai államfő jóindulatát, emberségét és jólelkűségét, amelyet ez ügyben is mutatott, de „valószínűleg rosszul tájékoztatták az iráni igazságszolgáltatás menetéről”. Lula da Silva egyszerűen operált: Ahmadinezsáddal kivételes a viszonya, így váltig gondolhatta, ő majd megoldja a kétszeres hűtlenséggel és gyilkossággal vádolt asszony világbotrányt kiváltó ügyét. Most azonban még a szoros barátság sem volt elegendő ahhoz, hogy Iránt meggyőzze: ne erőltesse a kivégzést.
A mérsékelt iráni ellenzékiek hiába hangoztatják, hogy ez a világkampány csak a Teheránban hatalmon lévőket erősíti meg abban az eltökéltségükben, hogy az ítéletet végre kell hajtani: ők nem engednek a rettentő nyomásnak, amely az ország igazságszolgáltatására nehezedik. Egy országnak joga van arra, hogy hagyományaihoz méltó igazságszolgáltatási elveket alkalmazzon, és nem kell engedelmeskednie a külföldi beleszólási kísérleteknek, különösen nem, ha olyan büszke állam, mint Irán.
De vajon miért pont Szakine esetében mozdult meg a világ emberbaráti része, hiszen az elmúlt harminc évben csupán Iránban több mint százötven ember halt ilyen kegyetlen halált? Nem lehet, hogy nem is emberjogi, hanem politikai szándékok irányítják a felzúdulást? Nem az az akarat vezényli-e az egész kampány karmestereit, hogy Teheránt a legsötétebb színben fessék le a világ előtt? És Amerika vajon miért fogja vissza a hangját?
Vegyük sorba, mi az, amit tudunk! Irán, amely szintén érezhette a világ rosszallását a barbár ítélkezés miatt, 2002-ben bejelentette, hogy felfüggeszti a megkövezéseket. Sajátos tilalom volt ez, ugyanis jó pár alkalommal még külföldi hírforrások is beszámoltak ilyen kivégzésekről az országban. Jelenleg is vagy tíz megkövezésre ítélt fogoly van Irán börtöneiben. Az esetek nagy többségében a kivégzés módján változtatnak, kötél általi halálra ítélik az elkövetőket, de korántsem az eljárások mindegyikében.
Szakine Mohammadi Astiani 2004-ben követte el azt a tettet, amelylyel vádolták, mégpedig volt férje megcsalásával. Az analfabéta, kétgyermekes azeri asszony, aki nem beszél perzsául, ekkor 99 korbácsütést kapott, amelyet 2006-ban 18 éves fia is kénytelen volt végignézni. A büntetést követően hazaengedték, ám eközben sógora, akit a nő férjének meggyilkolásával vádoltak, rá vallott: Szakine is tudott a tervéről, és látta a gyilkosságot, amelynek ezáltal bűnrészesévé vált.
Ezt követően idén februárban szabták ki rá a megkövezési ítéletet, amelyet júliusban ideiglenesen felfüggesztettek. Augusztus közepén az iráni hatóságok leadták a tanúvallomásáról készült tévéfelvételt. Ezen a 43 éves Szakine csadorral eltakart arcából alig lehetett látni valamit, szavait tolmács fordította le. Az időközben Norvégiába menekült ügyvédje szerint erőszakkal, megfélemlítéssel kényszerítették ki belőle a vallomást, amelyben beismerte a hűtlenséget és a gyilkosságban való részvételt.
A ma már huszonkét éves fia, Szadzsad, aki buszkalauzként dolgozik, a nyugati médiának azt mondta, hogy anyját a hatóságok korábban is megtévesztették, amikor Szakine olyan dokumentumot írt alá, amelyet nem értett, és ebben szintén magát vádolta. A fiú attól tart, hogy a muzulmán böjti hónap, a ramadán után, amely most szombaton fejeződik be, végrehajtják az ítéletet. „Lehet, hogy nem kövezik meg, hanem felakasztják, de meg fogják ölni” – jelentette ki elkeseredetten a fiú, aki egy hónapja nem jut be anyjához a nyugat-iráni Tebriz börtönébe.
Miért kellett nagy nyilvánosság előtt önmagára terhelő vallomást tennie Szakinének? „Ennek is megvan a magyarázata – nyilatkozta Hani Ramadan, a genfi iszlám központ igazgatója a Le Matin svájci napilapnak. – A megkövezés büntetésének célja az elrettentés. Igen ritkán alkalmazzák, és rendkívül szigorú keretek közt szabható ki. Ezek egyike, ha a vádlott bevallja súlyos tettét. Ha ez nincs meg, akkor négy szavahihető tanúnak kell egybehangzóan állítania, hogy látta a tett elkövetését. Ez alig fordul elő, különösen hűtlenség vagy gyilkosság esetében.”
Az iszlám tudós azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy „nagyon óvatosnak kell lennünk, mielőtt ilyen ügyekben ítélkeznénk, különösen tények ismerete nélkül”. Szerinte ebben a kérdésben csak Irán befeketítése, megalázása zajlik: „Elismerem, hogy nem szép látvány egy fiatalasszony halálra kövezett holtteste. De vajon mennyivel szebb egy bombatámadás következtében – például Afganisztánban – ártatlanul széttépett muzulmán halottakkal szembesülni?”
Az emberjogi aktivisták jó része különösen a kivégzés kegyetlenségét kifogásolja. Az elítéltet has fölöttig beássák a földbe, hogy kezével ne tudjon védekezni, majd a tömeg, az áldozat hozzátartozóival együtt, halálra kövezi a bűnöst. Egy különösen kegyetlen gyilkosság elkövetőjének is úgy kell szenvednie, mint áldozatának – talán ez lehet ennek a brutális kivégzésnek az értelme. Van, amikor túl jól „sikerül”, másfél napos megkövezésekről is szólnak történetek. „A világranglistán” egyébként Irán a szigorú törvények alapján meghozott és végrehajtott halálbüntetések számában – tavaly majd négyszáz volt – Kína után a második helyet foglalja el.
A muzulmán igazságszolgáltatáson, a sarián keresztül az egész iszlám lejáratása a cél – állítják még a mérsékeltebb közel-keleti megfigyelők is. Íme egy középkori rendszer, elavult, dohos szabályaival, barbár módszereivel. A muzulmánok szent könyve, a Korán szövegének értelmezésével ítélkező jogrend alapján áll Irán. Ám egyvalami hibádzik: a Korán egyetlen verssorában sem utal a megkövezésre. Ellentétben a Bibliával, amelyben – különösen az Ószövetségben – gyakran találkozni ezzel a kivégzéssel.
Tehát a megkövezés nem muzulmán gyökerű, mégis ehhez térnek vissza az iszlám fanatikusok. Nem véletlen, hogy Afganisztánban a tálibok 1996-tól 2001-ig tartott uralma idején, szinte néplátványosságként, majd minden héten a helyi sportpályákon folyt a megkövezés. Manapság még az afgán fundamentalisták is ritkábban élnek ezzel a büntetési móddal, de éppen az elmúlt hónapban érkezett hír arról, hogy egy Kunduz tartománybeli faluban a lakosok a tálibok buzdítására megköveztek egy fiatal férfit és egy nőt. A pár megszökött a faluból, mégpedig úgy, hogy a lány másnak a menyasszonya, míg a férfi nős volt. Az iszlám igazságszolgáltatás szerint a tolvajoknak levágják a testrészeit, egy házasságot megelőző szexuális kapcsolat korbácsolással, míg az azt követő aktus halálbüntetéssel jár.
Vajon sikerül-e megmenteni Szakinét? Kevés rá az esély, ugyanis a közép-ázsiai országban a mindenkit túlharsogó nyugati, főleg baloldali elégedetlenkedőkkel szembeni jelképpé vált. Vélhetőleg már ezért sem tudnak engedni sorsában, ő a „felsőbbrendű Nyugat” kioktatásának szimbóluma lett. Iránban most különösen nem kérnek ebből.