Örömmel olvastam a Magyar Nemzet szeptember 2-i számának Pillanatfelvétel rovatában Póka úr meg a vadász elvtárs című cikküket. Örömmel töltött el, hogy a Czinege Lajos elvtárs valamikori vadászatairól elhíresült Kaszóra ismét a figyelem reflektorfénye vetült, feltárva az itt elkövetett bűnök egy kis részét. Egy kis részét, mert feltárnivaló maradt még bőven napjainkra is: az őszi bőgési szezonban külföldi szarvasvadászoktól nyüzsgő település lakói a természeti értékéről neves Baláta-ősláp módjára fojtják magukba az elmúlt ötven év tapasztalatait, sérelmeit, indulatait.
Ezek – ha megfelelő formára és közvetítőre találnak – időnkét feltörnek, és olyankor megcsap bennünket a rothadás és bomlás szaga: egy olyan rendszer bűze, amely máig jóvá nem tett sérelmeket és károkat okozott az itt élőknek. Egy ilyenről – 88 éves fejjel sok mindent átéltem ezen a tájon – hadd számoljak be röviden. Az iharosberényi erdőbirtokosság és legeltetési társaság területei, amelyeket robot és dézsma fejében az ősök a földbirtokostól váltottak meg, erdősítettek, vagy legelőként használtak osztatlan közösségben, 1945 után új tulajdonosok birtokába szálltak át: a helyi tsz, illetve a HM Kaszó Erdészet erdei lettek. A kárpótlás során a valamikori erdőbirtokossági tagok és örököseik ezek után a területek után kárpótlásban nem részesülhettek. Ott, ahol őseik a verejtékükkel megváltott erdőt elültették, most a Kaszó Zrt. vágja a fát.
Olyan területről vágja, amelynek birtokjogát a tulajdonosok soha nem ruházták rá, tőlük azt meg nem vette, meg nem váltotta. A fa és a vadásztatás bevételeiből aztán könnyen tellett a kaszói uraságoknak a cikkben említett napidíjra és útiköltségre.
A birtokjogi ügyben bírósági úton is folyik eljárás, amelyben ma is érezhető Kaszó sérthetetlenségének mítosza. Mint a bevezetőben említettem, van itt visszásság elég, ami megfelelő közvetítőt keres, amíg a szemtanúk és érintettek lassan el nem fogynak…
Szakály Géza
Iharosberény
origo.hu
Elkezdődött az érettségi: mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a diákok
