Lőtt sebek, baleseti sérülések, fertőzések – a magyar katonaorvosok ezek mindegyikével rendszeresen találkoznak a hadszíntereken. Szakembereink jelenleg Afganisztánban teljesítik a legnehezebb missziót, de a világ számos pontján bizonyítottak már. Jelen voltak például az öbölháború idején az ottani térségben, humanitárius missziót vezettek Albániában, tábori kórházat működtettek Irakban, laboratóriumi háttérrel látták el a teljes koszovói hadszínteret.
A katona-egészségügy terén nagyhatalomnak számítunk, ezt bizonyítja az is, hogy Budapesten alakult meg a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központja. Az intézmény működésébe annak igazgatója, Kopcsó István orvos ezredes és német helyettese, a szintén orvos ezredes Thomas Harbaum segítségével nyerünk betekintést. Beszélgetésünk sajnálatos apropója, hogy augusztus 23-án támadás érte a magyar katonák konvoját a korábban békésnek számító észak-afganisztáni Puli-Humri és Mazari-Sarif között. A tálibok akciójában egy magyar katona meghalt, hárman megsérültek, közölük egy zászlós életveszélyesen. A kocsiban utazó magyar katonaorvosnő is megsebesült, de amit e körülmények között lehetett, így is megtett súlyosabb állapotban lévő bajtársaiért.
Persze nincs mindig orvos a közelben, háborús közegben a feltételek sem adottak az európai értelemben vett gyógyításra. Az egészségügyi szakembereknek, köztük nagy számban a magyaroknak, mégis az a küldetésük, hogy minél több katona élve hazatérhessen, akkor is, ha megsérül. Afganisztánban mintegy húsz magyar katonaorvos szolgál. Ők részt vesznek a helyi lakosság gyógyításában is, képzik az ottani doktorokat, tapasztalatokat gyűjtve azon dolgoznak, hogy mind magasabb lehessen az ellátás színvonala. Jogi kötelességük, hogy a körülmények dacára ugyanolyan színvonalon gyógyítsák a sérülteket, mintha a küldő ország egészségügyi intézményében lennének.
E feladat sikeres ellátásához volt nélkülözhetetlen a lényegében szakmai háttérbázist jelentő Katona-egészségügyi Kiválósági Központ létrehozása. Az intézmény június elsején kapta meg itthoni hivatalos titulusát – a NATO már előbb elfogadta a működését és akkreditálta, a hazai bürokráciának kellett utolérnie a nemzetközi szervezetet. A központban, ha sikerül minden státust betölteni, 41 magasan képzett munkatárs dolgozik majd, magyarok, csehek, románok, hollandok, olaszok, németek, további tizenegyen pedig a müncheni kirendeltségen.
Kopcsó és Harbaum ezredesék gazdag nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek, a magyar főtiszt az albániai magyar egészségügyi kontingens parancsnoka volt, dolgozott Koszovóban, részt vett kiképzéseken az Egyesült Államokban, Olaszországban, Örményországban, vezető tisztséget töltött be a NATO brüsszeli főparancsnokságán. Német kollégája Afganisztánban tevékenykedett, megjárta Szomáliát, Ruandát is. Munkájuk elméleti és gyakorlati síkon egyaránt zajlik, a budapesti központban továbbképzések éppúgy folynak, mint konferenciák, kutatások. Az idén többek között a mellkasi sérülések kezeléséről és a nagy veszteséggel járó esetek menedzseléséről szerveznek gyakorlati tanfolyamokat, ezeket a hazai orvostovábbképző rendszerbe is beillesztik, vagyis civil gyógyítók is részt vehetnek rajtuk.
Mint mondják, egyik legfontosabb feladatuk, hogy öszszehangolják a különböző nemzetek módszereit, eszköztárát, ami az afganisztánihoz mérhető, több mint negyven ország részvételével zajló misszió esetén a legkevésbé sem egyszerű. Akkor sem, ha évtizedek óta szövetségben lévő államokról van szó. A példa kedvéért említik: ha a fronton megsebesül egy európai katona, elvben ugyanazon a hordágyon kellene szállítani a különböző ellátóhelyekre, elkerülendő folyamatos átemelgetését. Csakhogy a részt vevő országok különböző mentőkocsikkal, helikopterekkel, tábori kórházakkal dolgoznak, így előfordulhat, hogy a német egészségügyi csapat hordágyát nem tudják betolni az olaszok autójába. Az orvosok szintúgy más és más kiképzést kaptak, különböző módszerekkel dolgoznak, sőt még ha jól beszélik is a közvetítő nyelvként használt angolt, meglehet, más terminológiát ismernek. Ezért megeshet, hogy éles helyzetben nem értenek szót egymással. A budapesti központban azon is dolgoznak, hogy ilyen helyzet minél ritkábban forduljon elő.
De még a jogi keretek is különbözőek. Az amerikaiaknál bevett gyakorlat, hogy az alakulatokban szolgálnak magasabb, de nem orvosi szintű egészségügyi kiképzéseken részt vett egyenruhások is, akik baj esetén olyan beavatkozásokat végeznek el a terepen, amilyenekre Párizsban vagy Budapesten kizárólag sebészek lennének jogosultak. A tengerentúliaknál erre adottak a jogszabályok, az európaiaknál nem. Pedig az orvtámadások egyre gyakoribbak Afganisztánban, a lázadók most már tényleg bárhol, bármikor lecsaphatnak a külföldiekre. Az ezredesek hangsúlyozzák, a magyar konvoj rutinfeladatot hajtott végre, amikor a táborból a repülőtér felé indult, mégis tragédia lett a vége. A hősi halált halt törzsőrmesternő sérülései annyira súlyosak voltak, hogy életét semmiképpen sem lehetett megmenteni. Ám más esetekben előfordulhat, hogy azért hal meg egy katona, mert kéznél lévő orvos híján nincs senki, aki megkezdhetné a beavatkozást kellő szaktudással és megfelelő felhatalmazással a birtokában. A két szakember szerint ezen sürgősen változtatni kell, mivel az első tíz perc életet menthet. A civil életben a fejlett országok sebészei számára szinte elképzelhetetlen, hogy műtőn kívül nyissanak fel nagy sebeket, háborúban, katasztrófahelyzetben azonban tudni kell egészen más orvosi szemlélettel gondolkodni. A magyarok éppen az egyik legnehezebb szakterületen, a sebészetben a világ élvonalába tartoznak, s ezt az ezredesek szerint mindenhol el is ismerik.
Előfordulhatnak más furcsa esetek is. Amerikában például nem ismerik el az albán orvosi diplomát, de mi történik, ha egy hadszíntéren a sérült amerikai katonának az életét épp egy albán egészségügyi csapat próbálja megmenteni? S ha nem sikerül nekik? Hadbíróság elé állíthatják őket, még akkor is, ha magas szakértelemmel mindent megettek a betegért? S mi történne akkor, ha egy nagy járvány ledöntené lábukról az Afganisztánban állomásozó katonák harmadát? Eljöhet az az idő is, amikor a világ különböző pontjain már nem „csak” improvizált bombákkal, a szovjet időkből megörökölt páncélöklökkel támadják a szövetséges erőket, így a magyarokat, hanem elterjed a bioterrorizmus. Miként járhatnak a katonák mindig egy lépéssel a támadók előtt, hogyan különböztethetik meg az első pillanatban a véletlenszerű tömeges gyomorrontást a szándékos ételmérgezéstől? Ezek mind-mind olyan kérdések, amelyekre a budapesti és a müncheni központban keresik – immár magyar irányítás mellett – a válaszokat. Anynyi „hadititkot” elárulnak, hogy kifejlesztettek már egy szoftvert, amely maga szűri ki az eddig nem ismert összefüggésekre, esetleg szándékos fertőzésekre utaló elemeket a katonaorvosok által rögzített esetleírásokból.
A gyorsaság sokat számít, szögezi le Kopcsó ezredes, minél kevesebbet késlekedünk egy-egy kutatás gyakorlatba ültetésével, annál kevesebben halnak meg a háborúkban.
Kopcsó ezredes segédtisztje, Tóth Máté főhadnagy hamarosan szintén Afganisztánba utazik külszolgálatra. Kérdezem tőle, mit szokás ilyenkor kívánni. Azt mondja: „katonaszerencsét!” Reméljük, abból nem lesz hiány odakint.
origo.hu
Megrázó képeken az alsónemesapáti buszbaleset helyszíne
