Hátsó padban

Szakiskolánk kőművestanműhelyében kilencedikes diákok vesznek részt alapozó gyakorlaton. A feladat: egylyukú kémény építése. Gyakorolták már jó néhányszor. A tizennégy fős csoport néhány tagjának igen jól megy, legtöbbjüknek közepesen, és akad, akinek még egyáltalán nem. A terem közepén egy fiú szerencsétlenül áll egy összevissza gányolt téglarakás fölött. Látszik, hogy benne van minden igyekezete, de valójában már lemondott a sikerről. Pedig ott van a rajz a négyzetrácsos papíron, hogyan kell a téglákat helyes kötésbe rakni. A fiú lemondott, a szakoktató tanácstalan, a diákcsoportot pedig már csiklandozza a kirekesztés és gúnyolás ördöge. A megoldást egy külső szemlélő, az iskola egyik mentor tanára adja meg, aki éppen arra jár. Leguggol a fiú mellé, magyarázza neki a rajzot, majd kirakja az első sort, a másodikat a fiú, a harmadikat a segítő, és így tovább, amíg legalább a kötések a helyükön lesznek. A függőzés még ráér