Újra üzent a Magyar Nemzeti Banknak Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a rádiós interjúban. Szerinte az MNB-nek – az Európai Központi Bank vagy az amerikai jegybank mintájára – monetáris eszközökkel kellene élénkítenie a gazdaságot. – Ha nem tudunk költségvetési eszközökkel gazdaságot élénkíteni, mert ragaszkodnunk kell a három százalék alatti hiányhoz, akkor a jegybank monetáris politikáját kell használnunk – jegyezte meg a tárcavezető.
Matolcsy úgy gondolja, hogy a megfelelő jegybanki hátszélre szükség lesz ahhoz, hogy jövőre elérjük a 2,5-3 százalékos gazdasági növekedést. Az sem kizárt, hogy a következő választásokig, vagyis 2013– 2014-re évente hét százalékkal bővül az ország bruttó nemzeti terméke (GDP). – Ennek az első forrása az, hogy Magyarország ebben az évben sikeres pénzügyi konszolidációt bonyolít le. A másik, hogy jövőre és azt követően sikeres adóforradalmat visz végbe, illetve strukturális reformokkal elindítja a fordulatokat – állapította meg a miniszter.
– Ha az államháztartási hiány valóban három százalék alatt marad jövőre, és a bruttó nemzeti össztermék is a tervek szerint növekszik, illetve az elemzők a kormányt hitelesnek látják, Magyarország elkerülheti a leminősítéseket – mondta a Magyar Nemzet kérdésére Bod Péter Ákos, a Corvinus Egyetem tanszékvezetője. A közgazdászt annak kapcsán kerestük meg, hogy a nemzetgazdasági miniszter az MR1-Kossuth rádióban arra is kitért: nem tart a magyar államkötvények bóvli kategóriába kerülésétől. Matolcsy György azt emelte ki, hogy a hitelminősítők akkor pirítottak rá hazánkra, amikor az előző kormányról kiderült, hogy hazudott.
Bár több szakember is megerősítette, hogy jelenleg nincs szükségünk az IMF segítségére, egymás után látnak napvilágot a valutaalappal megegyezést sürgető nyilatkozatok. Tegnap a Capital Economics, az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző központ rótta meg ennek hiánya miatt helyzetértékelésében hazánkat.
Tovább figyelnek minket. Magyarország továbbra is kiemelt figyelmet érdemel, mert helyre kell állítania a bizalmat a nemzetközi befektetőkkel, és meg kell szüntetnie a devizahitelezést, amely kiszolgáltatottá tette a gazdaságot az árfolyam-ingadozásoknak – mondta Thomas Mirow, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke az osztrák pénzügyminisztérium által szervezett bécsi konferencián. (MTI)

Szellemváros lett az egykori sármelléki laktanya – fotó