Hitelesek-e a minősítők?

A magyarokat sokkolta, a befektetőket elbűvölte – így foglalta össze még 2006-ban az őszödi beszéd velejét a glóbusz gazdasági szaklapja, a Financial Times, amelyből a befektetők körében általában tájékozódni szokás. A pénzembereket állítólag Gyurcsány Ferenc „reformok melletti elköteleződése” hatotta meg, de azért fél szemüket a hitelminősítőkön tartották, melyek nem a lelepleződött költségvetési trükközések, hanem a budapesti gyújtogatások apropóján döntöttek ekkor hazánk leminősítése mellett.
A hitelminősítő nagyhatalmak sajátos logikája a Moody’s hétfői vészjósló jelentésében is tetten érhető. Ezek szerint az unió országaiban bevezetett megszorítások negatív hatásai (értsd: tartósan magas munkanélküliség, stagnáló gazdaság és egy újabb recessziós hullám veszélye) újabb leminősítésekhez vezetnek, mert a növekedés leállása bizony kockázatos. A hírre estek a tőzsdék, nálunk gyengült a forint, drágábban keltek el az államkötvényeink, és általában véve is rossz hangulat telepedett a piacokra, úgy az egész nemzetközire. És ebben a borúlátó hangulatban az ember elgondolkodik azon, hogy két másik hitelminősítő nagyhatalom, jelesül a Standard and Poor’s és a Fitch néhány hónappal ezelőtt éppen azért minősítette le Görögországot, mert nem látta biztosítottnak a megszorító intézkedéseket. Vagyis a piacbefolyásoló három nagyhatalom egyrészt megköveteli a gazdasági fellendülést gátló megszorításokat, másrészt felrója a növekedés hiányát.
A hitelminősítők úgy tesznek, mintha nem tudnák: a megszorítások nyomán lassul a gazdasági kilábalás, visszaesik a belső kereslet, az elbocsátások miatt csökkennek az adóbevételek, miközben egyre több a bedőlt hitel, amely megbénítja az ingatlanpiacot és az építőipart. Ha viszont nincs nadrágszíjmeghúzás, akkor fellazul a költségvetés, oda a pénzügyi fegyelem, hovatovább szép kis adósságcsapdába keveredik a minősítés alatt álló ország, megint jogos tehát a lejjebb sorolás. Amennyiben pedig mégis beindul a költségcsökkentő fűnyíró, akkor lehet fájlalni a lassú kikászálódást vagy a lakossági tiltakozásokat, mert mindkettő érthetően emeli az ország kockázatait, így ront a minősítésen.
És ezt a fene nagy óvatosságot elnézve a laikus elcsodálkozik, hogy hol rejtőzött ez az elővigyázatosság, amikor 2007-ig a kutya nem vette észre, hogy a pénzvilágban ezermilliárd dolláros nagyságrendben adtak-vettek remek hitelminősítéssel ellátott ócska jelzáloghátterű értékpapírokat, és a válság kitörése után egyszerre jöttek rá a hármak, hogy többezernyi értékpapír helye nem a legjobban ajánlott AAA, hanem inkább a bóvli kategóriában van. Nem értjük, hol voltak a minősítői aggodalmak az Enron-botrány előtt vagy a bankok megítélésénél (a múlt héten épp a 114. bank ment csődbe az Egyesült Államokban).
A hitelminősítők üzennek, de érteni kell a nyelvükön.
Nem világos ugyanis, hogy saját meglátásukat közlik jelentéseikben, avagy a velük szoros érdekközösségben működő Nemzetközi Valutaalap szócsövei, esetleg a legnagyobb ügyfeleiknek számító óriásbankok óhaját tolmácsolják.
A hitelminősítők iránti bizalmatlanságot tükrözi, hogy Japán és Kína után az Európai Központi Bank is saját országkockázati részleget kíván üzemeltetni, így próbálja magát függetleníteni a piacot uraló amerikai mamutintézetektől. Szeptembertől új uniós normák vonatkoznak a hitelminősítőkre: tevékenységüket a párizsi értékpapír-felügyeletnél ellenőrzik, és elemzésekben értékelik majd munkásságukat.
Kíváncsian várjuk a Moody’s első minősítését.