
origo.hu
Kamasz hősök mentettek életet a síneknél Piliscsabán
Facebook-bűnözés? Bevenné a finn büntető törvénykönyvbe a „Facebook-bűnözés” kifejezést az északi ország rendőrsége – közölte Hannu Kortelainen. A rendőrségi szóvivő szerint a finn igazságszolgáltatás munkáját egyre inkább megnehezítik a nemzetközi közösségi portálon garázdálkodó – hamis személyazonosság mögé rejtőző – felhasználók. A szigorítás célja az lenne, hogy hatékonyabban és jogi eszközökkel tudjanak fellépni a szaporodó, főleg pénzügyi visszaélésekkel szemben. (MN)
Kellemetlen helyzetbe kerültek a legnagyobb internetes szolgáltatásokat nyújtó vállalatok Indiában, miután az ázsiai ország kormánya egyre erőteljesebb nyomást gyakorol azért, hogy – a terrorizmus elleni harcra hivatkozva – adatmegosztásra kötelezze ezen cégeket. Ennek érdekében hatvan- napos nemzetbiztonsági megfigyelés alá helyezték az internetes kommunikációra is alkalmas, Szaúd-Arábiában hasonló okból kritizált és emiatt egy időre betiltott Blackberry okostelefonokat gyártó Research In Motion (RIM) vállalatot – közölte Palaniappan Chidambaram. Az indiai belügyminiszter szerint minden nagy internetes szolgáltatást nyújtó vállalatot hasonló együttműködésre szólítottak fel. Így többek között a Google és a Skype is arra kényszerülhet, hogy megossza adatforgalmát az indiai hírszerzéssel.
Első lépésként arra köteleznék a szolgáltatókat, hogy adatforgalmukat csak indiai szervereken keresztül bonyolítsák, így egyszerűen megoldható lenne a nemzetbiztonsági felügyelet. A telefonbeszélgetéseit gyakorlatilag feltörhetetlen titkosítással védő Skype, valamint a Google és a RIM ugyanakkor nem szívesen osztja meg adatforgalmát, arra hivatkoznak, hogy ezzel gyakorlatilag a felhasználóik magánéletébe nyernek betekintést.
Az 1,1 milliárd lakosú India Kína után azonban a világ második legnagyobb potenciális telekommunikációs piaca, ezért a szolgáltatók igen óvatosan állnak a kérdéshez, senki sem akar elveszteni egy ilyen piacot. A kormányzati bejelentésre reagálva a Google közölte, nem kaptak még ezzel kapcsolatos felkérést, de ha megkeresik őket, mindenben együttműködnek. A finn Nokia közben közzétette, ők már megállapodtak az indiai kormánnyal, így idén november elejétől minden, az ázsiai országban lebonyolított adatforgalmukat helyi szerverekre irányítják át.
Kamasz hősök mentettek életet a síneknél Piliscsabán
Egy egész város imádkozik az elgázolt postásért
Fekete Dávid friss videóban mutatta meg súlyos betegen született kisfiát
Lezuhant egy helikopter, több katona is meghalt
A legjobb szeretők: ezek a csillagjegyek imádják elkényeztetni a partnereiket
Deutsch Tamás: Magyar Péter és az ukrán titkosszolgálat nyíltan összejátszik Magyarország békéje ellen + videó
Zelenszkij nem hagyott fel a követelőzéssel
Vasárnapi sportműsor: Barca–Real, Liverpool–Arsenal, ZTE–Újpest
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Kőkorszak Pakson, ismét csődöt mondott a VAR, a Fradi azért boldog
Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.