A repülőgép-hordozó hajók az amerikai hatalom szimbólumai, amelyekkel a washingtoni vezetés nyomatékosíthatja külpolitikai célkitűzéseit világszerte. Ezt az eddig érinthetetlen képességet kérdőjelezheti meg, ha Kína – mint arra nyugati katonai vezetők már egy ideje figyelmeztetnek – a közeljövőben rendszerbe állítja hajó elleni ballisztikus rakétáit (ASBM).
Becslések szerint ezek az eszközök a felemelkedő ázsiai nagyhatalom partjaitól mintegy másfél ezer kilométerre (főként a Csendes-óceánon) fenyegethetik az amerikai flottát, mely eddig – különösen a Szovjetunió összeomlása óta – kihívás nélkül hajózhatott a térségben.
Tegnap angol nyelvű internetes kiadásában, a Global Timesban írt a kérdésről a kínai kommunista párt lapja, a Zsenmin Zsinpao. A hivatalos álláspontnak tekinthető cikk síkra száll Kína elrettentő képessége mellett, amelynek részei a „repülőgép-hordozó gyilkos” rakéták is.
Szakértők megjegyzik: az amerikai flotta intenzív rakétavédelmi fejlesztését is – amelyet elsősorban Észak-Korea és Irán kapcsán emlegetnek – más megvilágításba helyezi a kínai törekvés.

Kamasz hősök mentettek életet a síneknél Piliscsabán