Magyar abszurd

Ha összegyűjtené valaki a tévészékház négy évvel ezelőtti ostromának dokumentumait, az összes újságcikket, a tárgyalások jegyzőkönyveit, a kártalanítási perek, a meghallgatások anyagát, megtelne velük egy szoba. De ki akarna elolvasni egy szobányi iratot? Éppen ezért hasznos lenne összefoglalni az eseményeket egy rövidebb, frappánsabb, a széles tömegek számára is emészthető, emlékezetes és katartikus formában, visszaadni az utókor okulására ennek a napnak a történetét.
Javaslom a kultusztárcának, hogy a legközelebbi drámaíróversenyt témamegjelöléssel hirdesse meg. A létrehozandó alkotás munkacíme: „A raktárosok hazamentek”. A műfaj lehet tragédia, bohózat és abszurd dráma. Sugallanám a versenyzőknek az utóbbi műfajt, Ionescót, Alfred Jarryt, Beckettet ne tessék túlzottan utánozni. Tematikus megkötés nincsen, a fantázia szabadon szárnyalhat, mindössze annyi a kívánalom, hogy a drámaírónak hihető és hatásos keretbe kellene helyeznie a valóság három motívumát. Első: egy kis ország rendészeti államtitkára hálósipkában és papucsban nézi a televíziót, amelyben az ország tévészékházának megtámadása a „műsor”. Kakaós kuglófot eszik, de most nem ő készítette, mert nem akart a kuglófsütés miatt tilosban parkolni. A mobilját kikapcsolja, hogy átadhassa magát a tévén látottak okozta élvezetnek. Ahogy fogy a kuglóf az asztalon, úgy erősödik benne a lemondás gondolata. (Ezt vívódó monológgal kell ábrázolni.) Amikor a majszoló rendészeti államtitkár a tészta kakaós részéhez ér, meghasonlik. Képtelen tovább enni, már csak arra van ereje, hogy a kuglófból kihulló mazsolaszemeket fölcsipegesse. A figurát ízléssel kell megírni, nem kell túlságosan nevetségessé tenni, elég az, amit a néző megtud róla: hogy államtitkárként tévén nézi, amint rosszul felszerelt rendőrök összecsapnak a megvadult tüntetőkkel. Az a drámaíró, aki a bohózat műfaját választja, belevehet egy kis epizódot, amint a melankolikus politikus papucsát vágja a tévéhez, mire a felesége bejön: „Mit csinálsz itt, Feri?” „Morálisan készenlétbe helyezem magamat.” Ezt a dialógust azonban a tragédia műfaját választók nem használhatják fel.
A második motívum, amit a versengő drámaíróknak bele kell szerkeszteni művükbe: a fegyverszállító kocsik őrizetlenül maradnak. A színpadon szerepelnie kell egy Police feliratú kocsinak, lógó papírmasé ajtókkal, de a bennük lévő gépkarabélyok igaziak legyenek. A hatás kedvéért az egyik tüntetőnek, egy fiatal lánynak, aki körömcipőben rohangászik a vad fiúk között, a lábára esik egy tártáska, fölemeli, derekára csatolja az övtáskája helyett, aztán visszadobja a kocsiba a gépkarabélyok közé. A jelenet abszurditását nem szükséges fokozni. Az őrizetlenül hagyott fegyverekre egy arra sétáló rendőrparancsnok rémülten rácsapja az ajtókat.
Harmadik motívum: fölszerelés nélküli rendőrök beszélgetnek egy platánfa alatt a Szabadság téren. A harmadik felvonásba bedolgozandó dialógusok: „Te, nem kellene nekünk visszamenni pajzsokért? Ezek a felénk dobált kövek elég idegesítők.” „Tudod, péntek van, és ilyenkor igyekszik mindenki lelépni. A raktárosok hazamentek.” Végkifejlet: a rendőrfőkapitány amnéziával küzd. Egy orvos hajol fölé: „Neve?” „Nem emlékszem.” „Tudja, mi az, hogy vipera?” „Valami állat.” A háttérben fiatal rendőrök lehajtják a fejüket, hullik róluk az azonosító. A konfettiként hulló azonosítókat az előadás végén a jegyszedő összesöpri.
Pályadíjak: III. díj: fitnesztorna a rádió udvarán, terpeszben. II. díj: egy homoki vipera terráriumban. I. díj: havibérlet a volt kormányzati jósdába, amely már nem a Parlamentben működik.