Lelassult a folyamat, s már senki sem titkolja, hogy a vajdasági statútum alkalmazása a gyakorlatban megrekedt. A vajdaságiak ezért Szerbiát teszik felelőssé. A köztársaság ugyanis mindjárt adta volna a hatásköröknek kétharmadát a tartománynak, de pénzt már nem adott hozzá.
Dragoszlav Petrovics tartományi miniszter a Blic belgrádi napilapnak kijelentette, hogy a tartomány eddig mindössze néhány hatáskört vehetett át, mint például a környezetvédelem, a Fruska gora (Tarcal-hegység) nemzeti park védelme, vagy egyes felügyelői szolgálatok. A demokrata párti tisztségviselő nem volt híján a Szerbia iránti megértésnek, szólt a költségvetés hiányairól, a gazdasági válságról, s hozzátette, a helyzet jelenlegi állása szerint 2011 vége előtt a Vajdaság biztosan nem veszi át valamennyi hatáskörét, amit a tartományi statútum és a köztársasági törvény előirányoz. Ám mindjárt hozzátette, hogy a Vajdaság nem vesz át egy hatáskört sem, ameddig nem szavatolják végrehajtásához a pénzt is a költségvetésből. A büdzsé ugyanis úgy van felépítve, hogy mindjárt lehet látni, mely eszközök kerülnek a tartományhoz.
A vajdasági kormánykoalícióban azonban eltérően magyarázzák a folyamat lelassulását. Egeresi Sándor, a tartományi képviselőház VMSZ-es elnöke és Nenad Csanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga vezetője ennek okát abban látja, hogy a szerb szkupstina nem fogadta el a törvényt, amely alapján tudni lehetne, mi a Vajdaság vagyona, s mi a helyi önkormányzatoké. Az alkotmány szerint a köztársaság köteles az átruházott hatáskörökre a pénzt is előteremteni. Belgrádból pedig még azok a pénzek sem érkeztek meg, amelyek a már átvett határkörökre kellettek. – Nincs lehetőség rá, hogy saját költségvetésünkből finanszírozzuk az 1700 kilométernyi út karbantartását például – mondta Egeresi. Alekszandra Jerkov, Csanakék szóvivője megjegyezte, hogy lassan halad a hatáskörök átruházása, de még lassabban a pénz átutalása.
Jobboldali fölény. Ha most vasárnap lennének a szerbiai választások, a jobboldali ellenzéki Szerb Haladó Párt több mint négy százalékkal előzné meg a kormánykoalíciót vezető Demokrata Pártot, ám szövetségeseivel sem biztos, hogy meg tudná szerezni a többséget. Hacsak nem lelne új partnerre. Tomiszlav Nikolicsék azonban tegnap megkezdték a tárgyalásokat az ellenzéki pártokkal, hogy közös erővel kényszerítsék ki az előre hozott választásokat. A jelenlegi súlyos gazdasági és szociális helyzet az ő vitorláikat dagasztja. (S. I.)

Hajmeresztő szökési terv Esztergomban