Mundruc nyomában

Roland Barthes mondatait idézik mottóként a szerzők-szerkesztők, Tötszegi Tekla és Pávai István a Dennis Galloway (1878–1957) romániai néprajzi fotóit tartalmazó kötet elején: „…a Fotográfiát nézve soha nem tagadhatom le, hogy a dolog ott volt. Benne a valóság és a múlt együtt van jelen.” Amit Barthes „dologként” emleget, ezúttal olyan gazdag néprajzi örökség, amelynek létéről természetesen a XXI. század emberének is vannak sejtései, ám dimenzióiról, sokszínűségéről és sajátos természetéről még a néprajzos szakemberek többségének sincs fogalma. Nem is nagyon lehet, hiszen például az Erdélyi Néprajzi Múzeum több mint negyvenezer negatívot számláló archívumába nekik is csak ritkán volt alkalmuk betekinteni az elmúlt évtizedekben. Ami pedig a laikusokat illeti: Kalotaszeg vagy a Székelyföld gazdag örökségéről tudunk talán a legtöbbet, hiszen erdélyi tájakon járva a magyar utazó többnyire e régiók népi építészetének, néprajzának, folklórjának máig élő emlékeivel találkozik. De ami itt maradt fenn, az is többnyire az ünnepnapok köréhez tartozik.
Mindezek után revelatív erővel hat a fényképek szemlélőjére mindaz, ami az angol festőművész, Galloway fotóin megjelenik. Mintha csak egy eltűnt világot emelnének be újra a jelenbe a képek, amelyek alig nyolc évtizede készültek, 1926–32 között. Külön figyelemre méltóak a felvételei azért, mert szervesen kapcsolódnak mások néprajzi, népzenei gyűjtéseihez. Magyarvistán például fényképezte a híres táncost, Mátyás Istvánt (Mundruc), ennek nyomán jutott el a parasztemberhez Martin György néprajzkutató. Az Erdőhátságon azok között dokumentálta a dudahasználatot, akiknek játékát másfél évtizeddel korábban Bartók Béla fonográfja rögzítette.
Olyan archaikus viseletek, szokások jelennek meg a felvételek egy részén, például a Hunyad megyei Hátszegen készült képeken, amelyek létezéséről ezeken a fotókon kívül kevés dokumentum tudósít. Más felvételek viszont, amelyek például Kalotaszegen vagy a Naszódtól délre fekvő Nösnerland szász faluiban készültek, az előbbieknél jóval polgárosultabb falusi közösségeket mutatnak be, amelyek éppen a külvilág felé nyitásnak köszönhetik néprajzi gazdagságukat. Akárhová nyúlt Galloway – az említett régiók mellett fényképezett, gyűjtött az Avas vidékén s az akkoriban Romániához tartozó, a második világháború után a Szovjetunióhoz csatolt Bukovinában élő hucul közösségekben –, mindenütt kincseket talált. Erdély számos más falujában is megfordult egyébként, e képei közül sok bekerült az Erdélyi Néprajzi Múzeum gyűjteményébe, amelynek anyagából a kötet képeit válogatták.
A könyv megjelenésének előzménye a két évvel ezelőtti kiállítás, amelyet a gyűjtemény 2006-ban kezdődött digitalizálásához, az anyag kutatásához kapcsolódva rendeztek. A kolozsvári tárlaton szerepelő fotók általánosságban jelenítették meg a korabeli népéletet, míg idén januárban a budapesti Hagyományok Házában tematikus kiállítást rendeztek a kötet szerzői Galloway fotóiból, a népzene, néptánc, népszokás és a kapcsolódó hagyományok körére összpontosítva. Ahogyan ezen a tárlaton számos olyan kép szerepelt, amely Kolozsvárott nem volt látható, úgy a kötetbe is újabbak kerültek be az említett témakörökben a két szerző elemzéseivel kiegészítve.
A fotók mellett néhány Galloway-rajz is látható a kiadványban, amelyek tudományos pontossággal dokumentálják a különböző régiók viseletét. A szerző életrajzából az is kiderül, hogy a mérnöki képzettséget szerző, majd képzőművészeti tanulmányokat is folytató Galloway, aki valósággal beleszeretett Kelet-Európa néprajzi örökségébe, majd negyed századig (1926–1950 között) élt kisebb megszakításokkal Romániában, igen elmélyült kutatómunkát végezve a történelmi Erdély, Bukovina, a Bánság, a Partium magyar, román, szász és hucul közösségeiben. Hagyatékának egy részét ma a brit folklórtársaság őrzi – a mostani kötet folytatásaként alighanem érdemes lenne kutatni az ottani anyagot is, hogy átfogó képet kapjunk munkásságáról. Az életmű minden bizonynyal okozna még egy-két meglepetést.
(Zene, tánc, hagyomány. Dennis Galloway romániai fotói, 1926–1932. Szerk.: Tötszegi Tekla–Pávai István. Hagyományok Háza, Budapest, 2010. Ármegjelölés nélkül)