Munkafüzet

Bár törvény írja elő, hogy a tankönyveknek tartósnak, vagyis kötészetileg és tartalmilag is több éven át használható minőségűnek kellene lenniük, mégis mindenki azt tapasztalja, hogy a közoktatásban használatos kiadványok többségében évről évre van valami apró változtatás: hol az oldalak számozása más – hol az egész tanterv.

Botrányok
Korona-ügy – A Korona Kiadót 1992-ben három tulajdonos alapította: Vilhelm József, Szalainé Kuncze Magdolna (Kuncze Gábor testvére) és Simon Katalin. Csak tankönyvkiadással foglalkoztak, ez a profil mostanára bővült egyéb könyvek kiadásával is. Sok százezres példányszámban adnak ki hetven-nyolcvan tankönyvet, s további negyven-ötven egyéb könyvet. Forgalmuk bruttó értéke jóval több mint ötszáz-hatszáz millió forint évente. Kuncze Magdolna 1992-ben a Korona Kiadó Kft. könyvelésére a Tallér Kft.-t vitte a céghez, amelynek tulajdonosa Kuncze Gábor és Kamarás Miklós volt, 1994-ig látták el a cég adatkezelését. Az utóbbi úr 1994-től 1998-ig az ÁPV Rt. igazgatója. Kamarás Miklós neve gyanúsítottként felmerült a Tocsik-perben is. Ahogy Kuncze Gábor belügyminiszter lett, távozott a Tallér Kft.-ből. Vilhelm József 1996 nyarán értesült arról, hogy székházukat és a kiadó irodáit – tudta és engedélye nélkül – Kuncze Magdolna kivásárolta, és ezzel párhuzamosan tankönyvírókat is felkeresett, hogy a szerzői jogokat átvigye később megalakítandó kiadójába. Ez a Mohácsy-féle középiskolás tankönyvsorozat esetében sikerült is neki. Vilhelm szerint a Mohácsy-könyvsorozat mostani évi forgalma meghaladja a kétszázmillió forintot, az akkori pedig elérte a százötvenmilliót. Kuncze Magdolnának 1996 őszén még nem volt cége, hiszen azt 1997 januárjában alakította meg Székesfehérvárott. Mégis államilag garantált hitelt kapott 1996 őszén, amely nem illette meg, hiszen nem volt önálló társasága és tankönyvlistán szereplő könyve.

Sulinova-botrány, 2008. szeptember – Az oktatási tárca háttérintézménye által kifejlesztett könyveket úgy dobták piacra, hogy a felhasznált regényrészletekért, képekért nem fizettek jogdíjat, noha a Hiller István vezette szakminisztérium kétszázmillió forintot biztosított erre a célra. Az akkori kormányzat oktatásfejlesztési politikájának hatékony végrehajtása érdekében a Sulinova hétmilliárd forintnyi európai uniós támogatással finanszírozhatta oktatásfejlesztési csomagját, amely több szakértő egybehangzó véleménye szerint nem illeszthető a magyar oktatási rendszerbe.

A Nemzeti Tankönyvkiadó privatizálása, 2008. szeptember – A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács szeptember 17-én döntött úgy, hogy nyilvános, egyfordulós pályázaton értékesíti a tankönyvkiadó még állami tulajdonú részét. A vállalatot kivették azon cégek köréből, amelyek egészét vagy egy részét tartós állami tulajdonban kell tartani. Kétezer-négyben a Gyurcsány Ferenc kormányfő korábbi üzletfele, Erdős Ákos érdekeltségébe tartozó Láng Kiadó és Holding Rt. vehette meg a Nemzeti Tankönyvkiadó többségi pakettjét. A furcsa visszalépések és kizárások miatt végül az egyedüliként versenyben maradt Láng-holdingnak a pályázat második fordulójában győztes árajánlata majdnem egymilliárd forinttal maradt el az első forduló legjobb ajánlatától. A Fidesz szerint e lépéssel befejeződött a Nemzeti Tankönyvkiadó „elkótyavetyélése”. A kár több milliárd forint, ami részben az alacsony eladási ár, részben pedig az azóta elmaradt nyereség miatt érte az államot, illetve az adófizetőket.

Lássuk, mit adtak fel magyarból! – most lett a lányom ötödikes, az első hónapokban szoros felügyeletet igényel a leckeírás.
– Nekem nem kell megcsinálni, mert az én könyvemben nincs benne.
– Mi az, hogy nincs benne?!
Pillanatok alatt kiderül, hogy az irodalomkönyv, amelyet a bátyja használt két évvel ezelőtt, már nem jó, megváltoztatta a kiadó, másik Móra Ferenc-novella van benne. Úgyhogy küldjek ezer forintot, és akkor kap ideit. Harmincezer forintot már úgyis kifizettem két gyerek könyveire, végtére is egyszer élünk, veszünk új irodalomkönyvet, a tavalyelőtti, kifogástalan állapotban lévő példány meg megy a papírgyűjtésbe, mert arra mégsem vinne rá a lélek, hogy Arany Jánossal fűtsek be.
Mint minden évben, tavaly is mindkét gyerekem kapott személyre szabott listát, amelyen következő évi tankönyveiket sorolta fel az iskola. Azt kérték a szülőktől, jelöljük be, hogy mire van szükségünk, amit meg lehet örökölni, azt ne rendeljük meg újra. Ezzel nemcsak saját pénztárcánkat kíméljük, hanem az iskoláét is. Az itteni tanulóknak több mint a fele nagycsaládból érkezik, nekik törvény szerint ingyenes tankönyv jár, de ennek ellentételezésére az állam csak legfeljebb tízezer forintot biztosít tanulónként, a többit az iskola gazdálkodja ki. A nagycsaládosok közül, aki teheti, befizeti a könyvek árát az iskola alapítványának: ez nem kényszer, csak gesztus az iskolát fenntartó szerzetesrend felé.
A jelenleg is érvényben lévő törvényi rendelkezés értelmében minden iskola köteles a rendelkezésére bocsátott tankönyvtámogatás összegének 25 százalékát tartós tankönyvekre fordítani, amelyek az iskolai könyvtár állományába kerülnek. A diákok akár évekre is kikölcsönözhetik őket. Törekedni kell arra, hogy az egyes tankönyvek legalább osztálynyi mennyiségben álljanak rendelkezésre, de a törvény elsődleges céljának mégiscsak az tűnik, hogy azoknak a szülőknek, akik nem jogosultak ingyentankönyvre, ám rossz anyagi körülmények között élnek, ne kelljen mindig minden könyvet megvenniük. Azoknak az iskoláknak pedig, ahová sok nagycsaládos vagy tartósan beteg gyerek jár, elemi érdekük, hogy a lehető legtöbb gyereknek tartós tankönyvet adjanak, mert különben nem volnának képesek kifizetni az ingyenes tankönyvek árát. A tartós tankönyvek használatához szükség van a tanárok részéről jó adag rugalmasságra is. A Máriaremete–Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola alsósai évek óta ugyanazokat az énekkönyveket használják, és a földrajzi atlaszok is mind iskolaiak. A tavalyi nyolcadikosok közül talán három diáknak volt egyforma a biológiakönyve – volt, aki iskolai tankönyvet használt, volt, aki megvette az aktuális kiadást, más örökölt a testvérétől – de ugyanannak a kiadónak a kötetéről volt szó, a tartalom nem változott, a képek alapján azonosította az osztály, hogy mit kell megtanulni. Ugyanezt matematika- vagy nyelvtankönyvek esetében nem lehetne megtenni, mert a legtöbb tanár úgy adja fel a leckét, hogy x. oldal a, b, c feladat – erre csak teljesen egyforma kiadványok esetében van lehetőség. Az általunk megkérdezett iskolai könyvtárosoknak nincsenek jó tapasztalataik a tartós tankönyvekről, és nemcsak azért, mert leírhatatlan állapotban kerülnek vissza hozzájuk – ha éppen el nem vesznek –, hanem azért is, mert mire összegyűlne egy évfolyamnyi valamelyikből, már éppen cserélhetik, ráadásul bonyodalmas a támogatások felhasználása, és valahogy mindig úgy alakulnak a dolgok, hogy a könyvtárfejlesztés rovására kell beszerezni a tankönyveket.
Az Oktatáskutató és -fejlesztő Intézet (OFI) néhány évvel ezelőtt publikált tanulmánya leszögezi, a közoktatási változások leginkább a tankönyveken hagytak nyomot a kilencvenes években. Ugyanakkor Magyarországon a tankönyv egyfajta szentírás: még mindig sok iskolában tartják úgy, hogy a tanár feladata leadni az anyagot, tanulni a tankönyvből kell. (Angliában például az iskola biztosít a diákoknak ingyenesen minden tanulási segédeszközt, a tankönyveket, füzeteket többnyire haza sem viszik a gyerekek, a szülőknek fogalmuk sincs, milyen könyvből tanulnak. Nem is érdekli őket. Ott nem véresen komoly, életfilozófiai alapprobléma, hogy melyik olvasókönyvből tanul az elsős, mint nálunk.) Mindenesetre az OFI által végzett vizsgálat szerint a tanárok 94 százaléka véli úgy, hogy a tankönyv milyensége az, ami leginkább meghatározza az iskolai oktatás menetét.
Az iskolai tankönyvellátás rendjét pillanatnyilag öt különféle jogszabály határozza meg, közülük az egyik a mindenkori költségvetési törvény. Amennyire utóbbi változékony, annyira képlékeny minden a tankönyvpiacon. Magyarországon 1991-ig mindenki mindenhol ugyanabból a tankönyvből tanulta ugyanazt. A tankönyv-monopólium feloldása után gombamód szaporodtak a különféle tankönyvkiadók, s bár mára nagyjából beállni látszik a piac, mégis közel háromezer hivatalosan engedélyezett tankönyv van forgalomban. Mindez úgy, hogy a szakképző intézetekben használatos tankönyvek fele évtizedes, elavult mű. Az engedélyezett tankönyvek lajstromában külön kötetet foglalnak el csak a nyelvkönyvek.
„A magyarországi tankönyvkiadók számára a könyvek tankönyvvé nyilvánítási rendjéről a 23/2004-es OM-rendelet intézkedik. Ennek értelmében minden, az Oktatási Hivatal által tankönyvi engedéllyel rendelkező könyvet ötévente lehet átdolgozni és újra benyújtani tankönyv-engedélyezési eljárásra. Ennek megfelelően – elvileg – a tankönyvek ennél sűrűbben nem változhatnak és nem is változnak. A rendelet ugyanis azt is kimondja, hogy az idő alatt, míg az adott taneszköz az Oktatási Hivatal tankönyvi engedélyével rendelkezik, a kiadók kötelesek változatlan formában forgalmazni, az iskolák rendelkezésére bocsátani” – tájékoztat írásban a celldömölki Apáczai Kiadó vezető szerkesztője, Kovács Jánosné. A Nemzeti Tankönyvkiadó kommunikációját képviselő cég nevében Wendl Nóra azt is megindokolja, miért nem éri meg variálni:
„Ha a technikai módosításokon túl további változtatásokra kerül sor, meg kell ismételni a tankönyvvé nyilvánítási eljárást. Ez átlagosan hat hónapot vesz igénybe, és egy tankönyv esetében félmillió forint körüli költséggel jár. Ez az összeg nem tartalmazza a szerzői jogdíj, a nyomdai előkészítés és a gyártás költségeit, melyek mind tovább növelik a tankönyv megváltoztatásának költségeit. Egy átlagos tankönyv fejlesztése akár ötmillió forintba is kerülhet. Ráadásul sohasem egy tankönyvben kell gondolkodni, hanem sorozatban: minimum négy évfolyam, tankönyv, munkafüzet, tanári kézikönyv, feladatgyűjtemény stb., ami 16-20-24 elemet jelent. Egy ilyen sorozat fejlesztési költsége százmillió forintos nagyságrendű.”
A probléma csak az, hogy az, ami a kiadó számára pusztán technikai változás, éppen elég arra, hogy a következő évben használhatatlan legyen a könyv, és gondolni kell arra, hogy egy alsóbb osztályba járó gyerek képes azért is bőgni, hogy a többinek kisebb-nagyobb, kékebb-zöldebb a könyve, és milyen ciki, hogy neki Arany János van a borítón, bezzeg másoknak Petőfi.
Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy kevés biztonságosabb, kiszámíthatóbb üzletág létezik, mint a tankönyvkiadás:
– Arról, hogy melyik tankönyvcsaládot fogjuk használni, a tanári munkaközösség dönt. Az érvényben lévő szabályozás szerint november 15-ig kell felmérni a következő évi tankönyvigényeket, és február 15-ig leadnunk a kiadóknak a rendelést. Sokszor a rendelési számból nem derül ki, hogy átdolgozott kiadásról van szó – magyarázza Ujházy András, a Klotildligeti Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, aki maga is tanít természettudományos szaktárgyakat a felsőbb osztályokban, és nézete szerint még a természettudományos tankönyveket is elég volna tízévente felülvizsgálni.
„Annak, hogy sok esetben mégis gyakrabban történnek változások, elsősorban a sűrűn változó közoktatási törvény, illetve az éppen aktuális oktatáspolitikai elvárások az okai – ismeri el az Apáczai Kiadó szerkesztője. – Az állandóan változó Nemzeti alaptanterv, a kompetenciaalapú oktatás bevezetése minden alkalommal elvárta valamennyi tankönyvkiadótól, hogy átdolgozza tankönyveit. Ezeket a központilag előírt, szükségszerűen elvégzendő változtatásokat természetesen minden esetben a szerzők végzik. Ezeknek a mértéke attól függ, hogy az oktatásirányítás mit vár el. Természetes az is, hogy ilyenkor a szerzők maguk is eszközölnek helyesbítéseket, és ilyenkor végzik el azokat a módosításokat, amelyek a tankönyvek használata közben igényként felmerülnek. De még ezzel sincs vége a változtatások sorának. Több esetben előfordul, hogy a tankönyvi engedély lejárta után változatlan formában új engedélyezésre beadott tankönyvek esetében az Oktatási Hivatal kér módosításokat.”
A gyönyörű könyveiről híres szegedi Mozaik Könyvkiadó műszaki igazgatója, Reményfy Tamás azt is megmagyarázza, mi az oka a bosszantóan átszámozott oldalaknak. A fő ok egy 2007-ben az oktatási minisztérium által kiadott százötven tételes szempontrendszer, amelynek figyelembevételével át kellett dolgozni a hazai tankönyveket. Számos hasznos elvárás mellett szerepelnek ezen a listán olyan kitételek is, hogy minden tankönyvhöz kell bevezetőt írni (de mit lehet írni egy másodikos olvasókönyv vagy egy hatodikos matematika-munkafüzet elé?); kötelező a könyv végére szakszójegyzéket készíteni (alsós tantárgyak többségében megint csak képtelen ötlet); valamint előírták, hogy minden egyes képhez kérdéseket kell írni, függetlenül attól, hogy ennek a tanulás szempontjából van-e értelme. Ez csupa olyan dolog, amely miatt csúszhat az oldalszámozás, de ha nyomdai okokból megváltozik a kötés módja, akkor is más oldalra kerülhetnek a feladatok.
Van egy másik komoly probléma, amellyel folyamatosan meg kell küzdeni a tankönyvkiadóknak – ez pedig a jogdíjak kérdése. Az uniós csatlakozás előtt bármilyen képet, szemelvényt, irodalmi alkotást fel lehetett használni a tankönyvek szerkesztése során, mára azonban megváltozott a helyzet. Volt olyan négysoros versike, melyet csak évi ötvenezer forintért bocsátottak volna az elsősök rendelkezésére a szerző örökösei, a Weöres Sándor-versek is azért kerültek ki a mozaikos könyvekből, mert nem sikerült megegyezni az örökösökkel.
Kovács Jánosné, az Apáczai Kiadó szerkesztője úgy véli, ha valamikor sikerülne olyan Nemzeti alaptantervet összeállítani, amely időtálló, akkor a tankönyvek is állandósulhatnának. Természetesen a legalább ötévenkénti átvizsgálásnak, megújításnak, felfrissítésnek akkor is lenne értelme, hisz az ismeretek szinte minden tantárgy esetében bővülnek, akár napról napra. Ezeknek a tananyagba építése elengedhetetlen, de legalább abban biztosak lehetnének az iskolák, hogy öt évig nem változik a tankönyvek tartalma, szerkezete.
Hogy ez valaha megvalósulhat-e, kérdés, hiszen mindenki arról beszél, nagy változások várhatók a közoktatásban, ám hogy mik, az a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának lapunkhoz eljuttatott közleményéből sem derül ki:
„Jelenleg a tankönyvek világában sajnálatos módon valóban sok ponton pusztán a piaci érdekek érvényesülnek: így az apró módosítások kérdése is ebbe a tárgykörbe tartozik. Hozzá kell tennünk: a magyar társadalom nagy része maga sem adaptálódott még a tartóstankönyv-rendszer használatához. A hátrányos helyzetű tanulók jó része a tankönyvek végleges megvásárlásának lehetőségét választja. A problémát kezelő kormányzati stratégia végső kialakítását mindenképp meg kell előznie a Nemzeti alaptanterv tartalmi kiegészítésének, mely a »tananyag« fogalmát és annak felhasználását jelentősen módosíthatja.”
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete évek óta harcol azért, hogy a tankönyvek tényleg tartósak legyenek, és ha eredményt nem is értek el, honlapjukon (www.mszoe.hu) az időszerű szakképzési információk menüpont alatt egybegyűjtötték, az iskolai pénzbefizetésekkel kapcsolatosan pontosan mihez is van joguk a szülőknek – azonkívül, hogy minden új pedagógiai fellángolás árát ők finanszírozzák.