A nyersanyagforrások kiaknázásának lehetősége miatt az elmúlt két évtizedben az északi sarkkör vidéke egyre nagyobb geopolitikai jelentőséggel bír. Mivel az ötfős játszmának Norvégia is aktív részese, felmerül a kérdés, melyek ma az oslói diplomácia sarkköri politikájának alappillérei?
– Az északi sarkkör térségének helyzete, jövője külpolitikánk egyik legfontosabb eleme. Már csak azért is, mert az elmúlt időszakban rengeteg változás indult be a régióban, ráadásul közvetlenül tőlünk északra. Ha rendszerezni akarom, stratégiánk három kérdéskörre összpontosít. Egyrészt, a klímaváltozás, illetve az ezzel járó globális felmelegedés hatására új hajózható tengeri északi átjárókra. Emellett a mind hosszabb ideig visszahúzódó jégsapkák miatt nagy mennyiségű nyersanyagforrásra, főleg a Barents-tenger térségében előkerült földgáz kitermelésének lehetőségére. Harmadrészt pedig Oroszországra. Jól látszik ugyanis, hogy szomszédunknál jelentős változások indultak el. Azt is érzékeljük, hogy az Európai Unió és számos ország – így Kína, India, az Egyesült Államok – egyre intenzívebben érdeklődik a sarkkör iránt. Ezért nekünk érdekünk, hogy vezető szerepet játsszunk az északi stratégia kiépítésében egy-egy ezzel kapcsolatos államközi találkozón. Fontos, hogy érdekeinket hatékonyan képviseljük, és ha kell, megvédjük.
– Ha már Oroszországot említette. A sarkköri versenyben Moszkva rivális vagy partner? Ennek kapcsán pedig van-e külön Oroszországra kidolgozott külpolitikájuk?
– Elsősorban szomszéd. A sarkkör tekintetében pedig kifejezetten jó és gyakorlatias az együttműködésünk. Nem gondolom, hogy riválisai lennénk egymásnak. Inkább két olyan ország vagyunk, amelyek érdekeltek az északi sarkköri politika kiszámíthatóságában és a térség stabilitásában. Ezt alátámasztandó, éppen tegnap írtunk alá Moszkvával egy mérföldkőnek számító egyezményt, amely tisztázza a két ország sarkköri érdekszféráját, tisztázza a tengeri határok kérdését.
– A sarkkör kérdésében érdekelt többi ország esetében vannak-e diplomáciai súrlódások, vagy velük is jó az együttműködés?
– Mind az öt érdekelt nemzettel – az Egyesült Államokkal, Kanadával, Izlanddal, Dániával és Oroszországgal – jó az együttműködés. Számos, az északi sarkkörrel kapcsolatos alapkérdésben megegyeztünk, közös álláspontot képviselünk. Az természetes, hogy egyes nagyvállalatok versengenek egymással, és megpróbálják kifejezésre juttatni saját érdekeiket, de diplomáciai szinten letisztáztuk a sarokpontokat.
– Ha Norvégia geopolitikai perspektíváit nézzük, óhatatlanul is előkerül a teljes uniós tagság kérdése. A mostani gazdasági válság kapcsán nem gondolkodtak-e azon, hogy Izlandhoz hasonlóan az EU teljes jogú tagjává váljanak?
– Számtalan kérdésben már most is nagyon szorosan együttműködünk az EU-val, részesei vagyunk az Európai Gazdasági Térségnek. Ugyanakkor a norvég választók kétszer, 1972-ben és 1994-ben is nemet mondtak már az uniós tagságra. Személy szerint ráadásul a második referendumon én is elbuktam, hiszen igennel szavaztam a csatlakozásra. Norvégia nagyon jól kezelte a gazdasági válságot, ezért ez a kérdés jelenleg nincs napirenden. A közhangulat pedig nem valószínű, hogy támogatna egy esetleges változást.
– Melyek Norvégia legfőbb ellenérvei az uniós tagsággal szemben?
– Ha az utca emberét kérdezi, azt a választ kapná: Norvégiában alapjaiban jól mennek a dolgok, a gazdaság stabil, prosperál, az ország jól együttműködik az EU-val, így hát mi értelme lenne váltani? Másrészről úgy gondoljuk, mi értelme csatlakozni egy olyan hatalmas csoporthoz, ahol – főleg a nagy uniós intézmények esetében – a hozzánk hasonló kis országok nem tudják kellőképpen érvényesíteni nemzeti érdekeiket. Ezenkívül a tengerparton lakók kételkednek abban, hogy az EU figyelembe venné-e az ő érdekeiket halászati kérdésekben, míg a csekély számú farmer pedig attól fél, hogy a közép-európai agrárlobbi miatt akár teljesen le is állhat itt a termelés.
– Akkor ez azt jelenti, hogy az EU fenyegetést jelent a norvég halászatra, bálnavadászatra, mezőgazdaságra és olajiparra?
– E kérdésekben valóban nem működünk együtt Brüsszellel. Személy szerint nem hiszem, hogy az EU fenyegetést jelentene, hiszen nem sarkall senkit sem arra, hogy adja fel nemzeti erőforrásait a tagság fejében. Itt inkább arról van szó, hogy a norvégok nehezen adják fel tradícióikat, úgy érzik, ezzel elvesztenék saját nemzeti érdekeiket, és kérdéses számukra, miként változik a koordináció, ha másokat is döntési helyzetbe engednek.
origo.hu
Megrázó képeken az alsónemesapáti buszbaleset helyszíne
