Nukleáris atomtámadás

A fölösleges szószaporítást, túlbiztosítást Nádasdy Ádám túlbőségnek nevezi, Grétsy László pedig a következő hasonlattal él e stiláris-nyelvhelyességi hiba jellemzésekor: olyan, mintha valaki a nadrágszíjhoz még nadrágtartót, régi szóval hózentrágert is kötne. No de nézzük, miről is van szó! Ugye mindenki elmosolyodik, amikor azt olvassa, hogy női melltartó kapható ebben és ebben a boltban. Nyilvánvaló, hogy a jelző, a női fölösleges.
A Nyelvművelő kézikönyv a pongyola stílus szócikkében tárgyalja ezt a jelenséget, s ekképpen határozza meg: a szószaporítás vagy bőbeszédűség fajtái, amikor a kelleténél több szót, több kifejezést használunk. Két ágát különböztethetjük meg. Az egyik a pleonazmus, magyarul szófölösleg. Még pontosabban olyan szószerkezet, amelyben jelentésbelileg fölösleges a bővítmény. A jövőbeli terv szemléletes példa a pleonazmusra, mert a tervnek egy elengedhetetlen jellemzőjét, jelentés-összetevőjét emeli ki a bővítmény. Hasonlóképpen az előre prognosztizál szószerkezetben az idegen szó jelentéstartalma már magában foglalja az előre jelentéstartalmát, hiszen a prognosztizál azt jelenti, hogy megjósol, előre jelez. Hasonló példa még a korrupciós kenőpénz és a nukleáris atomtámadás többek között. Fölösleges szószaporítás tulajdonképpen az ingyenesen hívható zöldszám szószerkezet is. Súlyos nyelvhelyességi vétségnek azonban nem minősíteném. A nyelvszokás szentesítette, a hirdetők biztonsági okokból helyezik ki a jelzőt. Íme, egy példamondat: „Újabban nemcsak kérdezni, árut rendelni, de feljelenteni is lehet ingyen hívható zöldszám segítségével.”
A szószaporítás másik fajtája a tautológia, magyarul fölösleges szóismétlés. Ez más, mint az előző, ugyanis a tautológiában ugyanaz a jelentés ismétlődik többször, más formában, szinonimaként. Például: elsődleges prioritás. Jelentésbeli ismétlés történik úgy, hogy nincs jelentéstöbblet. Hiszen a jelzős szószerkezetben ugyanazt jelenti a magyar és a latin szó is: elsőbbség, elsőség. Gyakori tehát, amikor az idegen szó mellett a magyar megfelelő szerepel: hipotetikus feltételezés, regionális térség, intervenciós beavatkozás, érzelmi emóció, fundamentális alap, hagyományos tradíció, növényi flóra, vizuális látvány, kooperatív együttműködés, populáris népszerűség. Íme, egy példa mondatban is: „Szöveg – párbeszéd vagy dialógus – formájában csak akkor került a történetbe, ha az esemény a képről már semmiképp nem olvasható.”
E nyelvi jelenséget azonban, mint a többit is, árnyaltan kell megítélni. Szóban könnyen becsúszhat, írásban azonban célszerű stilizálni. S főként nem ítélendő el akkor, amikor szépirodalmi szövegben fordul elő. A szépirodalmi példák azt bizonyítják, hogy a pleonazmus és a tautológia esetében épp egy vétségnek minősíthető nyelvi jelenség válik – képzett és jelentős stílusművészek által – nyelvi erénnyé, stilisztikai többletté, a kifejezés erejét és hatását fokozó jelenséggé.
A felhívó funkción kívül a szerepe még: a hatáserősítés, a közlés kifejezőerejének a fokozása a terjedelmességgel, s a látszólagos feleslegesség ellenére a végletekig pontosítja a jelzett szót.
Nézzük először a pleonazmust mint stíluserényt, stíluseszközt szószerkezetben! Kölcsey Az örökös megváltás tárgyában című beszédében így szólt: „Óhajtanám bár ez az ember most is itt lehetne, s szemeivel nézné, füleivel hallgatná, mily kinos fájdalommal küzdünk mi a kormánnyal, mely azon tulajdont a népnek megadatni nem hagyja.” Parti Nagy Lajos: Tisztújítás című művében pedig Farkasfalvy, az egyik főszereplő ekképp kiált fel: „Hű, a szukacemendéje! Ez már nem tréfadolog!” A szuka jelentése nőszemély (természetesen pejoratív hatású), a cemende szóé pedig szajha. Mivel azonban a szajha szót csak nőszemélyre vonatkoztatjuk (a férfira vonatkozó megfelelője a lator), ezért az összetétel előtagja az utótag jelentésének egy részét tartalmazza, így ez pleonazmus.
Elnézést kérek stílusosan szólva a női hölgyektől, s ígérem, legközelebb olyan témáról szólok, amelynek boldog happy end lesz a vége.