A szokásos félórás késéssel viharzik be Vlagyimir Putyin, s alacsony termete, szálkás, sportos alkata ellenére azonnal betölti a termet, amelyben eddig elveszett a rá várakozó valamivel több, mint félszáz tudós, kutató, újságíró, akik közülük nem egy világhíresség. Világos, laza, sportos öltönyét s megjelenését látva megérti az ember, miért olyan népszerű az orosz hölgyszavazók körében. Jó hangulatban van. Jót tett neki, hogy a napokban végigautózott fél Szibérián.
Szavaiból süt a határozottság, az önbizalom, amely érezhetően átragadt Oroszországra is. Nem is titkolja, hogy büszke a hazájára. Minden kérdést a nemzeti érdekeken keresztül szemlél, tud viccelni, anekdotázni, ám azonnal megkeményednek a vonásai, amint úgy érzi, hogy igazságtalanul bírálják Oroszországot. Mint sok honfitársát, őt is idegesíti, hogy olyan dolgokat kérnek számon rajta, amit máshol elnéznek. Így aztán a Lenin eltemetését firtató brit újságírónak kíméletlenül vág vissza Cromwell-lel, majd hangnemet váltva megnyugtatja, hogy az idő és az orosz nép majd elrendez mindent. Amikor pedig azt vetik fel neki, hogy megszenvedi-e a politikai rendszer, a demokrácia a 2012-es választásokat, Roosevelt amerikai elnökre emlékeztet, aki az alkotmány értelmében egymás után négyszer lehetett elnök. „Akár Medvegyev, akár én indulunk, csak a törvényeket figyelembe véve cselekszünk” – nyugtatja meg az aggódókat.
De felemlegeti a párizsi vagy a berlini tüntetők elleni rendőri fellépést is, amikor a nyugati kollégák az oroszországi emberi jogokat féltik. „Az államnak a társadalom többsége érdekében néha erőt kell alkalmaznia. Mindenkinek joga van ugyanis véleménye kinyilvánítására, ám azt gyakran elfelejtik, hogy ezzel nem korlátozhat másokat. Törvény és rend mindenekelőtt. Persze a világsajtó csupán egy csoport véleményét harsogja. Ők pedig természetesen örülnek ennek, hiszen éppen az a céljuk, s nem több, hogy odafigyeljenek rájuk. Ezért provokálják a hatalmat” – fejti ki véleményét az „egyet nem értők” akciói kapcsán Putyin.
A lengyel újságírás ismert liberális legendájából, Adam Michnikből egyenesen bohócot csinál, mikor az a „himki erdővédő mozgalom” csinos élharcosának védelmében kér szót. „Miért őt keresi, Lengyelországban talán nincsenek csinos nők!?” – vág vissza kedvesen, ám amikor Michnik egy laza fordulattal Mihail Hodorkovszkij kiszabadulását veti fel, vonásai szigorúbbak lesznek. „Fiatal nő, himki erdő, Hodorkovszkij… Jól van, mindent kiszabadítunk” – veti még oda, ám a Moszkva–Szentpétervár-autópálya megépítése mellett már kérlelhetetlenül érvel. Hodorkovszkij ügyében kikéri magának, hogy a bíróság dolgába bárki is beavatkozzon, majd szikáran megjegyzi, ne védjenek olyan embert, akinek a kezéhez vér tapad.
Egy idő után feltűnik, hogy ez a lehengerlő politikus egyetlen lényegi kérdésben sem ad helyt bírálatnak. Érvel, ellenpéldákkal vág viszsza, többször ütve el így a kritika élét. A külföldi befektetések biztonságát szabályozó orosz törvényeket például egyáltalán nem tartja konzervatívabbnak, mint más országokban. S amikor erre néhányan nagyot néznek, azt hozza fel, miként golyózták ki az arab tőkét az amerikai kikötői tenderekből. Az orosz érdekek mellett érvel energetikai kérdésekben is, a szénhidrogének egyetlen alternatívájaként az atomenergiát említve. Mosolyogva hozzáteszi ehhez azt is, hogy Oroszország az erőművek építésében is világelső. Kikéri, hogy Moszkvát állandóan Pekinggel riogassák, a keményebb terrorizmusellenes kiállást sürgető izraeli felvetésre pedig higgadtan csak annyit mond, talán nem kéne olyan helyzetbe hozni a palesztinokat, hogy ne legyen más választásuk, mint a radikalizmus.
Már közel három órája tart a beszélgetés, amikor Putyin udvariasan megköszöni a figyelmet, majd megelőzve a „rajongók” rohamát, határozottan kivonul. Mindenki úgy gondolja, hogy nem ez volt az utolsó szava.

Romániát előzi Magyarország egy friss rangsor szerint