Sündisznócska

Másodvirágzását éli a hazai szikvizes szakma, az utóbbi évek ásványvízmániája sem tudta megrendíteni a piacot, mintegy ezerötszáz üzem foglalkozik szódavíz készítésével. A csípős szódájáról ismert Kiss László <br />Hunyadi téri szikvizes tizenhat éve kezdte az ipart.

Fröccslexikon
Kisfröccs, nagyfröccs, hosszúlépés, házmester: ezek a legismertebbek. De van más is. Először is a mafla. Az fél liter bor és ugyanannyi szóda. Aztán a Krúdy-fröccs, amelyben kilenc deci bort éppen csak megnevettet egy deci szódavíz. Az Újházi-fröccsben szóda helyett kovászos uborka leve van, és ugyanúgy neves színművészünk, Újházi Ede találta ki, mint a nevét viselő levest. A klasszikus fröccs vagy spriccer (ismertebb nevén nagyfröccs): két deci bor egy deci szódával. Kisfröccs: egy deci bor egy deci szódával felspriccelve. (Helyenként: rövidlépés. Ez volt József Attila kedvence is fütty néven: egyfüttynyi idő alatt fel lehetett hajtani.) Hosszúlépés: egy deci bor, két deci szóda (fordított néven is fut). Ismert még a házmester: három deci bor, két deci szóda; a viceházmester: két deci bor, három deci szóda; a háziúr: négy deci bor, egy deci szóda; a lakófröccs: egy deci bor, négy deci szóda.

Alapkövetelmény, hogy a szóda csípjen, ezért mi nem sajnáljuk a szénsavat a vízből – árulja el a siker egyszerű receptjét Kiss László fővárosi szikvizes. Messziről járnak hozzá szódavízért. Néhány éve egy gazdasági hetilap kollektívája egyenesen úgy fogalmazott az innen kikerülő szódáról, hogy „olyan, mint amikor sündisznócskák bukfenceznek az ember torkán”. Az ipartestület által ezüstkoszorúsnak minősített mester áll a töltőfejek mellett, szakavatott mozdulatokat tesz, s hosszasan sziszeg a víz, ahogy megtölti az üveget.
– Hogy lövi be azt a szintet, hogy a szóda ne csak simogassa az ember torkát?
– Úgy állítom be a nyomásmérőt, hogy a maximális érték közelében töltsön. Fölé nem mehetek, mert az már balesetveszélyes lenne. Aktívszén-szűrőt is használok, amely megköti a klór jelentős részét, így a vízben a helyére is szén-dioxid kerül. A régi üvegeket például 7,2 barral töltöm, miközben más megelégszik a hat barral is. Nekem az az öröm, ha a szóda olyan erővel érkezik az üvegből a kuncsaft poharába, hogy az kirepül a kezéből.
– Hogyan lesz az ember szódás?
– Egyik barátom édesanyja itt lakott a közeli Dob utcában, s innen hordtuk neki a szódát. Huszonkét év után, 1994-ben megszűnt a munkaviszonyom, s ennek a barátomnak segítettem rakodni az egyik bevásárlócsarnokban található üzletében, amikor megemlítette, hogy eladó a Hunyadi téri szódaüzem. Másnap eljöttünk ide szétnézni. Géplakatosszakmával rendelkezem, értek a műszaki dolgokhoz, így nem tűnt bonyolultnak a szódavíztöltés, a berendezés szét- és összeszerelése. Másnap ügyvédhez mentünk, s ketten megvettük az üzemet Deutsch Gyuri bácsitól. Rá egy évre a barátom megvásárolt Csepelen egy borozót, s úgy döntött, hogy kiszáll a szódából, így kivásároltam az üzletrészét – mondja Kiss László.
Tizenhat éve huszonöt literes ballonok, két-, másfél és literes palackok veszik körül. Az alumíniumballonokat acélból készült társaik váltották fel. Egyre kevesebben ragaszkodnak a hagyományos üvegekhez, a műanyag térhódítása itt is érezhető. Az üzem területe változatlan, most is húsz négyzetméter, a vevőkör viszont jócskán átalakult. Kezdetben 33 olyan ügyfele volt, ahová kiszállította a vizet, ma már 150 helyre viszi: borozókba, éttermekbe, műhelyekbe. Egyre kevesebb magánportára, mert az „macerás” dolog, hiszen nehéz kisakkozni, hogy ki mikor van otthon. Falun meg Budapest peremkerületeiben néhány éve még működött a becsületkassza, elég volt kitenni a rekeszeket a ház elé, de ma már ellopnák a pénzt a ballonokkal együtt.
A napi szállítás kisteherautóval történik. Mindennap más területet jár be az egyetlen alkalmazott. Angyalföldre gyárakba, az első kerületben s a Várban cukrászdákba, éttermekbe, a belvárosban borászati szaküzletekbe, a harmadik kerületben autókereskedésbe vagy éppen a Dunán veszteglő Zsófia hajóra szállítanak. Ha új ügyfél jelentkezik, Kiss László kiszámolja, hogy érdemes-e útba ejteni. Ha nem, kollégát ajánl maga helyett. Ilyen fehér folt számára Csepel, Nagytétény, Rákoskeresztúr vagy Budafok.
Kiss László saját bevallása szerint statisztikus alkat. Előveszi az asztalfiókból az úgynevezett bibliát, egy vaskos határidőnaplót, amely a napi fuvarok 90 százalékát tartalmazza. Naponta 30–50 helyet keresnek fel, s ebben a könyvben rögzítik a cserepalackok számát. Nyáron havi 30–35 ezer liter szóda kerül ki innét, télen felére esik a fogyasztás. Azt mondja, nem melldöngető környezetvédő, de tölthető üvegeikkel nagyban hozzájárulnak az eldobható palackok számának csökkentéséhez, 2003-ban például negyvenezer, 2009-ben ötvenhatezer üdítőspalacktól mentesítették a környezetet.
Közben jönnek az ügyfélkör pár százalékát kitevő lakossági vásárlók. Öregúr színes csíkos cekkerrel, amelyben éppen elfér három másfél literes szódásüveg, egy középkorú férfi, aki elmondja, hogy a felesége nyakából a múlt héten tépték ki az arany nyakláncot, de elkapta a medált, így az elszakadt lánc hosszabb fele mégiscsak megmaradt.
Megérkezik szódakiszállító körútjáról Lankovics Gyula. A jó kedélyű férfi 41 évig az építőiparban dolgozott kisteherautós anyagbeszerzőként, a szódát is ő szállította Kisséktől. Balloncsere közben sokat beszélgettek, s amikor alig fél éve megszűnt a cége, munkát keresve bekopogott ide, szerencséjére alkalmazták.
Kiss László szódást tisztes megélhetést biztosító munkához juttatta a véletlen. Egyben családi hagyományt teremtett, hiszen pár hónapja átadta az üzem vezetését harmincéves fiának.
– Az ő szakmája egyébként szakács, de nyaranta, mikor sok a munka, besegített nálam. Míg a szakács korán kel, nincs vasárnapja, ünnepe, mellettem rájött, hogy a szódás péntek délután leteszi a lantot, hétfőig azt csinál, amit akar, így célszerűnek látta az apja nyomdokába lépni.
Kiss László szódás csak akkor szokott elszontyolodni, ha beül valahová egy pohár borra, s a fröccséhez ásványvizet akarnak adni.