Történelem és nemzeti emlékezet

Augusztus 30-án emlékeztünk meg a második bécsi döntés hetvenedik évfordulójáról, Észak-Erdély visszacsatolásáról. Míg a magyar történetírás történelmi epizódként, döntőbíráskodásként vizsgálja az eseményt, ugyanez Romániában ma is fájó seb, diktátumnak számít. Visszacsatolás – Észak-Erdély címmel a Centrális Galériában nyílt kiállítás.

Meglehetősen sajátságos meghívót kívánt szétküldeni a Visszacsatolás – Észak-Erdély című kiállítás megnyitója alkalmából az OSA Archívum Centrális Galériája (V., Arany János u. 32.). A képeslap egy korabeli privát fotót felhasználva készült: rajta egy propagandaplakát Horthy Miklós portréjával és egy díszpárnával, Siebenbürgen, süsse Heimat (Erdély, édes otthon) hímzéssel. A kormányzó képét egy fekete egyenruhás alak tartja, feje nem látszik, karján horogkeresztes szalag. Ez utóbbi miatt a Magyar Posta nem vállalta a meghívók kézbesítését – lévén a svasztika önkényuralmi jelkép.
Korabeli levéltári dokumentumok, magyar és román propagandaanyagok, privát visszaemlékezések, naplók, rádióadások, amatőr fényképek, filmek idézik meg a Centrális Galériában a hetven évvel ezelőtti eseményeket. Öröm, illúziók, nacionalizmus, lelkesedés és elkeseredés, tragikus pillanatok. A tengelyhatalmak bíráskodásának volt köszönhető, hogy a második bécsi döntés értelmében 43 ezer négyzetkilométer nagyságú terület került vissza Magyarországhoz – mind a román, mind a magyar nemzeti emlékezetben traumákat hordoz az esemény. Talán ezt is segíti feldolgozni, hogy a kiállítást magyar és román történész közösen rendezte. L. Balogh Béni 2002-ben jelentetett meg monográfiát e korszakról, a kolozsvári Ottmar Trascát a kérdés legjobb román szakértőjeként tartják számon.
A magyar és a román történetírás az elmúlt évtizedekben másképp közelítette meg az eseményt. Míg a magyar történészek a hatvanas évektől már tárgyilagosabban, kritikusan és önkritikusan értelmezték a döntést, addig a román történészek Ceausescu sugallatára még a nyolcvanas években is magyarellenes propagandát fejtettek ki az „imperialista-fasiszta diktátum” kapcsán.
A román fájdalom persze érthető. A nagyhatalmi erőviszonyok megváltozása miatt 1940. június 28. és szeptember 7. között Nagy-Románia felbomlott: az ország elvesztette Besszarábiát, Észak-Bukovinát és Dél-Dobrudzsát is. Mivel a kilencvenes évektől a román levéltárakban is kutatható e korszak, több kevésbé ismert tényre is rávilágít a kiállítás. Egyebek között arra, hogy már 1941. szeptember 15-én semmisnek nyilvánította a második bécsi döntést a román vezetés, törekedett az 1939-es határok visszaállítására.
Bár a román közvélekedésben ma is diktátumként tartják számon a bécsi döntést, lehet, nagyobb történelmi traumák is történhettek volna. – Teleki Pál kormánya nagyon kényes helyzetben volt, hiszen Hitler tálcán kínálta fel Észak-Erdélyt, ezt visszautasítani annyit jelentett volna, mint szembekerülni a korabeli magyar közvéleménnyel, megtagadni a húszéves revizionista múltat – mondta el lapunknak L. Balogh Béni történész. – Ám Teleki sejtette, a németek vereséget fognak szenvedni a világháború végén, emiatt semmissé válik a revízió. Feltételezzük, Teleki inkább egy Románia elleni fegyveres háborút tartott volna kívánatosnak, úgy gondolta, a vérrel visszaszerzett területnek nagyobb a tartóssága, mint egy ajándékba kapottnak, ám nyilván tisztában volt a román katonai erőfölénnyel is. Mivel a Harmadik Birodalom már 1940 nyarán tervezte a Szovjetunió megtámadását, Hitler el akarta kerülni a magyar–román háborút, az esetleges szovjet beavatkozást, egy biztos stratégiai-gazdasági hátteret kívánt teremteni a tengelyhatalmaknak.
Igazi csapdahelyzet volt tehát. De mi motiválta a román politikai vezetést? – Románia tisztában volt azzal, hogy korábbi magyar területeket is el fog veszíteni, ezért már 1940 júniusában indítványozta a román kormány, hogy nemzetközi bíráskodás döntsön Észak-Erdély sorsáról. A levéltárakban találtam olyan feljegyzéseket, hogy kifejezetten a románok szorgalmazták, mégpedig a jövendőbeli miniszterelnök, Ion Gigurtu javaslatára, hogy Németország döntsön a magyar– román vitáról – mesélte lapunknak Ottmar Trasca történész. – Így lehetett ugyanis megmagyarázni a román közvéleménynek, miért mond le e területekről Románia: döntőbíráskodás volt, nem volt mit tennünk. Ám miután megtörtént Észak-Erdély átadása, csak akkor fedezték fel, mindez milyen fájdalommal jár. A háború vége felé a román politikai szóhasználatban ezért vált a második bécsi döntés diktátummá.