Alkotmányellenes szocialisták

Miért okoz olyan komoly gondot a felelősök megtalálása? Azok a kifogások ugyanis, hogy nem vallanak egymásra az elkövetők, a vezetők és a közrendőrök hallgatnak, mint a csuka, nem reálisak. Csak megtörni nehéz a jeget, utána olvad magától. A leszerelt börtönőr vallomása, amelyet a Hír TV-ben hallottunk, csak a kezdet.

Nem mert elmenni egy parlamenti meghallgatásra az őszödi pannon puma. A 2006. őszi történéseket vizsgáló albizottság ülését hagyta ki, hiába hívták meg udvariasan, ahogy illik. Figyelemre méltó a nyúlgerinc, mivel éppen a levitézlett exminiszterelnök szokta a polgári oldal vezetőit lépten-nyomon gyávasággal vádolni. Orbán Viktor annak idején minden felhajtás nélkül megjelent az acsargó MSZP–SZDSZ-es irányítású, vagyonosodását vizsgáló bizottság előtt, és felkészültségével győzelmet aratott. Mondhatják: a párhuzamos grémiumhoz Gyurcsány is ellátogatott. Igen? Kormányfőként egy masszív koalíciós dominanciájú testületbe talán nem kellett hozzá halálmegvető bátorság.
Minden bizonnyal amiatt foglalkozik derűre-borúra a gyávasági témakörrel az említett személy, mert érintve érzi magát. Emlékezzünk csak, milyen nehezen lehetett előásni a 2006. augusztus 20-i, emberéleteket követelő tűzijáték után. Az átveréssel kierőszakolt választási győzelem után is hetekre felszívódott, amikor kezdtek szivárogni a hírek, hogy a cukros ígéreteknek éppen az ellenkezőjét akarják a lakosság torkán lenyomni. S vajon nem inába szállt-e a bátorsága, amikor csak sumák módon, szűk elvtársi körben merte bevallani Balatonőszödön, hogy nem csináltak semmit a trükkök százain kívül? Gyurcsány csak ott mer megjelenni, ahol saját tábora öleli körül. Vagy biztos fedezékben, kettős kordon mögött őrzik, mint Lenin bebalzsamozott testét. Imádja, ha fújolnak rá, de csak in-kalosok védelmében vagy limuzinja oltalmában szeret fölényesen vigyorogni az emberekre. Nem mert előbújni luxusbarlangjából most sem. Pedig nem haraptak volna a képviselő nénik és bácsik. Csak megkérdezték volna, mit tett az inkriminált hetekben. Lássuk be, ez egy parlamentáris demokráciában nem szokatlan.
De vajon mik lehetnek a valódi indokai, amiért bojkottálja a grémium munkáját? Amit ugyanis összehordott holmi koncepciós eljárásokról, arra szót sem érdemes vesztegetni. Elszámította magát, mert ha odamegy, túlesett volna gyorsan rajta, mint a bárányhimlőn. Így viszont a megfutamodásán csámcsog boldog-boldogtalan. Főként azonban azért volt gyerekes botorság, hogy nem volt mersze képviselőtársai elé állni, mert az Országgyűlés elnökéhez írott levelében, valamint blogjában, előadásain elejtett megjegyzéseivel már úgyis tökéletesen elárulta magát. Jobban, mintha az albizottság színe előtt teszi ezt. Az akkori miniszterelnök négy éve nem hiába lelkendezett azon blogjában, hogy lenyűgözte az a szakszerűség, ahogy a rendőrség tette a dolgát. Hiszen most éppúgy a legnagyobb elismerés hangján írt a példátlanul brutális karhatalmi fellépésről. A helyzet tehát rosszabb, mint négy éve. Akkor kitörölte bejegyzéséből az ominózus dicshimnuszt, mert érezte, hogy elvetette a sulykot. Most ellenben öntudatosan vállalja a penetráns terrorcselekmények magasztalását, akárcsak Oleg Kosevoj saját apjának a feljelentését. A visszafejlődés szimptómáit mutatja más tekintetben is az infantilis bukott kormányfő. Mára a kritika morzsái is kikoptak belőle a 2006. őszi hatósági gonosztettekkel kapcsolatban. Ahogy múlik az idő, egyre heroikusabb szabadságvédői fényben látja a szégyenteljes eseménysort. Megvéd minden intézkedést, semmi hibát nem követett el se a rendőrség, se a kormány.
Gyurcsány szerint a szadista emberverések, vétlen polgárok tömeges begyűjtése, megalázása és kínzása mind jogszerűen történt. Annyira erőszakosan védi a rendőri dühöngést, hogy már ebből több mint gyanús: ő volt az értelmi szerző, a parancs kiadója. Valójában beismeri, hogy ő adott ukázt az ámokfutásra, az embertelen fellépésre. Akinek még lenne szemernyi kétsége, annak figyelmébe ajánljuk a kiprovokált tévéostrom éjszakáján a TV2-nek adott interjúját. Ott elmondta: utasításokat adott a rendőrségnek, hogy a leghatározottabban lépjenek fel. Hogy törvényességet is emlegetett? Nem tesz semmit. Gyurcsánynak az az alkotmányosság és jogszerűség, hogy hatalmon azt csinál, amit akar. A posztkommunista mogul a T. Ház elnökének írt levelében ezért szögezi le: a rendvédelmisek csak az alkotmányos közrendet védték. Mert neki mindenki felforgató, merénylő volt, aki a kormányt el akarta küldeni, őt pedig le szerette volna váltani. Velük szemben éppúgy minden eszköz megengedett, mint a terroristákkal, fasisztákkal szemben. Így aztán nincs az a kilőtt gumilövedék, gránát, amit ne tartana jogosnak. Tehát a kabinet se követhetett el semmilyen hibát, hisz a cél szentesíti az eszközt a nácizmus előképeként szolgáló machiavellista tanok értelmében.
Nagy kérdés: az MSZP vezetősége miért nem határolódik el egykori vezérétől? A hallgatással és parlamenti bojkottal demonstrálják: maximálisan egyetértenek vele abban, hogy a polgári szavazóréteg java része verni- és ütnivaló bűnözőkből áll. Minden egyetemes emberi joggal ellentétes, diszkriminatív álláspontjában osztoznak. S ez közvetlenül a helyhatósági választás előtt nem igazán választócsalogató. Mostani megnyilatkozásai fényében válik világossá, mit érthet Gyurcsány azalatt, hogy ők ’89-es demokraták. Akkor ugyanis az MSZMP-kormány regnált, s távoli vágy volt csupán a szabad választás. A volt KISZ-vezér számára nem is titkoltan az az idő áll piedesztálon, amikor még az állampárt uralkodott. Igaz, 1989 őszén már átalakult MSZP-vé a Kádár, Apró, Dögei, Münnich és Biszku alapította MSZMP, de hogy ez mennyire csak elterelő manőver volt, az az utóbbi nyolc, diktatúrára törő évben vált nyilvánvalóvá.
Miért okoz olyan komoly gondot a felelősök megtalálása? Azok a kifogások ugyanis, hogy nem vallanak egymásra az elkövetők, a vezetők és a közrendőrök hallgatnak, mint a csuka, nem reálisak. Csak megtörni nehéz a jeget, utána olvad magától. Az a fajta kritika, amit Bene László volt rendőrfőkapitány és Ignácz István nyugalmazott tábornok fejtett ki, továbbá az a megdöbbentő vallomás, amit a Hír TV-ben a leszerelt börtönőr tett, valószínűleg csak a kezdet, követi majd a többi. És azt mutatja: nincs már meg a cosa nostra omertája, ami eddig cementként tartotta egybe a tettesek hordáját. Másrészt érthetetlen, miért nem a katonai felelősségi és fegyelmi viszonyokat alkalmazzák a túlkapásnak nevezett lakosságellenes bűnesetek felderítésekor. Talán azért is volt fontos a sorkatonai szolgálat eltörlése, hogy a társadalomnak be lehessen adni: ha az érintettek nem akarnak emlékezni semmire, nem lehet mit tenni. Holott a honvédségnél ezt igen egyszerűen oldják meg. A beosztottaiért a felettes felel. Ha tehát a rendőrök nem fedik fel, melyik társuk vert össze vétlen és védtelen embereket, a parancsnokot kell megfenyíteni.
Gondoljunk bele, milyen abszurd lenne, ha egy elöljáró nem ismerné fel beosztottait, és fogalma se lenne arról, mit csináltak egy akció során! Ha viszont őt fenyegeti komoly büntetőjogi szankció, el fogja árulni, kitől kapott parancsot az állampolgárok szadista megleckéztetésére. Ha nem, úgy őt kell elítélnie a bíróságnak, s mint alkalmatlant el kell bocsátani a rendőrség kötelékéből. Hogy miért nem alkalmazták ezt a logikus és bevált módszert? Mert akkor mindenki elárulta volna, kinek az utasítására cselekedett, és engedte szabadjára az ávós indulatot. Így a felfelé mutató rendőrök és kormánytagok nyomán lelepleződne az a főember, aki az egész bosszúhadjárat kiagyalója volt. Ezt a lebukást akarta meggátolni négy éven át egy egész államapparátus és az utódpárti vezérkar.
Hiábavaló erőfeszítés volt. Még a naivabb emberek előtt is tisztul a kép a magyar történelem egyik legpiszkosabb ügyéről. Ezt már azzal sem tudnák megakadályozni, ha az a bizonyos illető a parlament plenáris ülésére sem merne bemenni.