Egervári döntött, de titkolózik

A finnek félnek, de inkább önmaguktól, semmint tőlünk. Röviden így jellemezhetjük vendéglátóink hangulatát a ma esti Európa-bajnoki selejtező mérkőzés előtt. Számukra egy újabb vereség ugyanis azt jelentené, hogy leszámolhatnak a továbbjutásról szövögetett álmaikkal. S bizony sorsszerű a mérkőzés időpontja. A magyar labdarúgó-válogatott egy nap különbséggel tizenhárom éve, 1997. október 11-én „rúgta” azt a komikus gólt, amellyel 1-1-et ért el itt, Helsinkiben, s aminek köszönhetően világbajnoki pótselejtezőt játszhatott.

2010. 10. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Finnországban még jobban feltűnik, hogy már elhagytuk az őszi napéjegyenlőséget, a fehér éjszakákat egyre határozottabban felváltják a fekete nappalok. A magyar labdarúgó-válogatott tegnap délután helyi idő szerint hat, otthoni öt órakor már erős szürkületben, csípős hidegben futott ki edzeni az Olimpiai Stadionban. A fél évszázada még modernnek számított aréna ma már kissé divatjamúlt, ám bennünk szép emlékeket ébreszt. Az 1952-es olimpián valószínűleg örökre felülírhatatlan csúcsként tizenhat aranyérmet – az egyiket a futballtorna győzteseként – szereztünk a finn fővárosban.
Labdarúgásban a mai napig kiváló a mérlegünk az északiakkal szemben: nyolc győzelem, két döntetlen s csupán egy vereség. A két döntetlen a legutóbbi két meccsen született, vesztesen pedig 1978-ban hagytuk el a pályát, ám az összképet ez csak árnyalja. Helsinkibe ma is, avagy derűlátóbban ma újra esélyesként érkezünk.
Egervári Sándor a kellő tiszteletet megadta a házigazdáknak a tegnapi sajtótájékoztatón, ugyanakkor kijelentette: „Vereséget előre sohasem kalkulál az ember. Győzelmet vagy döntetlent tervezünk.” A kapitány a két eredmény közötti különbséget is megvilágította: „Három ponttal a második, eggyel pedig a harmadik hely megszerzése felé tennénk nagy lépést.”
A szurkoló erre joggal reagál úgy: a harmadik hely ugyanúgy nem ér semmit, mint a negyedik, nosza, támadni, nyerni kell. Tisztségéből fakadóan Egervári Sándor nem így gondolkodik; s hogy pontosan hogyan is, arról a kezdőcsapat árulkodhatna. Ám a szakvezető nem osztotta meg velünk az elképzelését, miszerint egy vagy két csatárt küld pályára. Csupán anynyit jegyzett meg: három lehetőség közül választhatott, s a San Marino feletti győzelem másnapján nem arra ébredt fel, hogy biztos volt az elhatározásában. „Begyakoroltuk a követendő taktikát, szerintem a fiúk sejtik, hogyan állunk fel, de a neveket csak a meccs napján, ebéd előtt hirdetem ki” – zárta le a kérdést.
A finn újságírók többet tudnak nálunk, ugyanis arról faggatták Egervári Sándor, minek köszönhető a magyar labdarúgás látványos felemelkedése az elmúlt években. A kapitányt is meglepte kissé a kérdés, diplomatikusan az U20-as (ma már U21-es) csapatra terelte a szót.
Az viszont nem kérdéses, hogy a finneknek létfontosságú a győzelem. Első két meccsüket elvesztették – Moldovában 2-0-ra, Hollandiában 2-1-re kaptak ki –, a harmadik kudarc egyrészt skót kapitányuk, Stuart Baxter állásába kerülne, másrészt máris búcsút inthetnének az Eb-nek. Martti Kuuseala, a nálunk is ismert finn edző, aki 1993-ban bajnoki címet nyert a Honvéddal, hallani sem akar erről. „A magyaroknak vannak jó játékosaik, de Finnország itthon nagyon erős” – jelentette ki. A finn keretben Litmanen a legnagyobb név, utódai meg sem közelítik az ő szintjét. Juhász Roland szerint elsősorban a Dinamo Kijev középpályására, Roman Eremenkóra kell odafigyelni. Azzal a középhátvéd is egyetért, jó jel lehet, ha Litmanen is pályára lép. A 39 éves, egykori világklasszis ugyanis valószínűleg csak akkor száll be, ha baj van.
Hát legyen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.