Koponya fekszik a földön a 301-esben. Darabjaiból állt össze: már az állkapcson nyugszik a fej, legfelül pedig a domború tető. Ez utóbbit – nyilván a boncoláskor – fűrészelték le róla. Négy árva fog elöl, alul; jobb felől, fent, hátul egy fémfog. Ismertetőjelnek elég. De ez a koponya mégsem az a koponya, amit keresnek. A jelenlévők fényképekre meredtek, aztán a koponyára, és talán elhitték néhány másodpercig, hogy Károlyi Bernát ferences szerzetes földi maradványai kerültek elő. Lehűtötte őket a boncolási jegyzőkönyv is: „… a végtagok gyér tömegűek, az alszárak jellegzetesen görbék…” A koponya pedig boncolt, „a fogazat nagyon hiányos, felül középen csak három fehér fémkoronával borított fog található, alul a fogak szintén csak elöl maradtak meg, és fémkoronával borítottak”.
A fellelt koponyára már senki sem kíváncsi. Felszédült a földből, ahogy egy értéktelen tárgyat kiforgat a csákány. Magányosan, rozsdabarnán állja az őszi nap sugarait. A reggeli fény megfényesíti a füvet, és átbicsaklik egy-egy vadgesztenyén. Avarba öltözött a nyár, és itt a temetőben csendes vigaszt remél. Évek múltak el azóta, hogy csákány hasított a parcella földjébe, hosszú ideje már nincs a 301-esben exhumálás. Aztán nemrégiben új adatok kerültek elő, s most a szerzetes csontjai után kutat az ásó.
Károlyi Bernát 1954. március 2-án, 16 óra 30 perckor adta vissza lelkét teremtőjének a Budapesti Országos Börtönben. A temetői főkönyv szerint március 4-én hantolták el a Rákoskeresztúri új köztemetőben, a 301-es parcella hetedik sorában, a 19-es sírhelyen. Ellentmond ennek a boncolási jegyzőkönyv, amely március 5-i keltezésű, az orvosi jelentés pedig már 6-át jelöli.
A szóban forgó sírt a szociáldemokrata politikusok keresése idején, 1964-ben felbontották, és az erről rögzített dokumentumok szerint nem találtak boncolási nyomot a megtalált koponyán. A fogazat pedig majdnem teljesen ép volt. Mindez nem egyezik a ferences szerzetes boncolási jegyzőkönyvével. Így aztán kizárható, hogy Károlyi Bernát a 301/7/19-es számú sírban nyugszik.
Ugyanakkor az 1964-es feltárások jegyzőkönyvében a 301/7/32-es számú sírban észleltek rögzítésekor leíratott: „a lábszárcsontok alapján megállapítható, hogy a sírban található személy angolkóros volt”. A koponya boncolt, a fogazat pedig igen hiányos. Ezek a megállapítások viszont már összecsengenek a boncolási jegyzőkönyvben leírtakkal.
Felmerül a kérdés: vajon miért temethették ennyire hátra, a temetőfal közelébe néhai Károlyi Bernátot?
A teljes sírsor elemzése kapcsán kimutatható, hogy 1954. március 5-ét követően ebbe a sorba 6 + 1 személyt temettek a Budapesti Országos Börtönből – de csak március 10-én.
Emlékezhetünk: Károlyi Bernát esetében a halál március 2-án, egy keddi napon állott be. Ötödikén boncolták. Feltehetően hétfőre halasztották az elföldelést, de közben értesíthették a temetőt arról, hogy március 10-én hat személyt fognak kivégezni, akiket szintén ebben a parcellában és sorban kellett a szokások szerint eltemetni. A temetői bejegyzés szerint a hat kivégzett a hetedik sírsorban fekszik, és valószínű, hogy a ferences szerzetest is velük egy napon, tehát március 10-én helyezték el a földben.
A fenti gondolatmenetet erősíti meg az a tény is, hogy az exhumálási tapasztalatok szerint az elhaltakra esetenként számozott korongokat tettek, amelyek esetünkben megegyeznek a Budapesti Országos Börtön halottakat nyilvántartó könyvének sorszámaival. Károly Bernát korongszáma ugyanis 60-as, míg a március 10-én kivégzetteké 61, 62, 63, 64, 65, 66.
A fenti okok miatt alapos a gyanú arra, hogy Károlyi Bernát atya a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájának hetedik sorában, a 32-es sírban fekszik.
Áll a sírásó a gödörben, és azt mondja:
– Délre megtaláljuk, akit keresünk.
Igen ám, csakhogy jó sírsorban ás-
nak-e? Annak idején nem egy tudós mérnök jelölte ki a temető végében a sorokat, a sírhelyeket, hanem lábbal mérhették ki a hetediket is és a többit. Egy kis sírhant látható volt mindig, és az is alapul szolgálhatott. A 301-xes ma is olyan, mint egy ismeretlen „földrész”. Sokakat megtaláltak a nagy exhumálások idején, sokakat nem. Teljes és pontos térkép sohasem készült a parcelláról, mint a váci rabtemető esetében. Akinek a sírköve ma ott látható, nem biztos, hogy földi maradványai ugyanazon a helyen vannak. Így aztán Károlyi Bernát esetében sem könnyű a helyzet.
– Mindent egybevéve nem tudom elhinni, hogy ennyire karéjosan temettek volna – jegyzi meg a tanácstalanság csendes pillanatában Susa Éva antropológus, az exhumálás irányítója. – Lehet, hogy a hatos és a hetes sor sírjai valahol összeérnek? Újabb lábszárcsontok kerülnek elő, de egyik sem mutat angolkóros jelet. Az arcok némák, lelassulnak a mozdulatok. Csak a csákány emelkedik és vágódik a földbe, csak az ásó hangja utal arra, hogy csonthoz vagy kőhöz ért az agyagos talajban.
– Egy sípcsont és egy szárkapocscsont-összenövés árulkodó lehet a hatos sorban – magyarázza Kovács László régész –, és ebben az esetben már van fogódzónk.
Régi történetek meséltetnek el többek között egy idős asszonyról, aki megállt a hajdanvolt bozótos közepén, rámutatott egy pontra, és azt mondta: „Itt kezdjenek el ásni!” S amikor előkerült egy koponya, kezébe vette, és azt mondta: „Ő volt.” Máskor egy bicikli névtáblája vezetett eredményre. Meglesték a hozzátartozók, hogy szerettüket mikor temetik el, és egy óvatlan pillanatban elásták a névtáblát a sírnyom helyén. De milyen nyom vezet Károlyi Bernáthoz?
Három ferences atya is ott toporog az egyre nagyobb és több irányba mutató sírgödör mellett.
– Már tíz éve próbáltuk kezdeményezni az exhumálást – mondja Kálmán Peregrin kegyhelyigazgató –, de az akkori dokumentumok alapján nem sok remény volt arra, hogy Bernát atya földi maradványait megtaláljuk. A véletlenszerűen előkerült iratok nyomán azonban új helyzet adódott, és bizakodunk abban, hogy végtisztességet szolgáltathatunk neki. Ugyanakkor az ő nevével szeretnénk elkezdeni azt a szertartássorozatot, amelyben hét, a kommunizmus alatt meggyilkolt vagy börtönben meghalt ferences boldoggá avatása volna a végcél.
Ahogy a nap egyre magasabbra kúszik az égbolton, világossá válik, hogy a hetes sorban dolgozik az ásó.
– Ez is valami – jegyzi meg az antropológus. – De még nem tudjuk, hogy menynyire vagyunk elcsúszva jobbra vagy balra.
Kinek mi járhat a fejében a sírgödrök és a csontok láttán? Lehetünk tizenöten vagy húszan a halom körül, és hangos szó csak a szakemberek ajkát hagyja el. Leginkább a megrendülés illik ide, amely ott van mindannyiunk mozdulataiban, gesztusaiban, az elrévedő tekintetekből kisugárzik. Ép ésszel nehezen felmérhető az a gyalázat, amelyet kimondva, kimondatlanul a 301-esbe betévedő ember 2010-ben megfogalmazhat. Hát még ha átéli azokat az órákat, amelyek egy áldozat exhumálásával járnak.
– Megígérte, hogy délre megtalálja a ferences csontjait! – mondja szemrehányást színlelve Susa Éva az egyik sírásónak.
Már lejárt a munkára szánt idő, de a sírásó újra lapátot ragad, és elindul egy új nyom irányában. Az ember felülírta a munkást, aki csak az órával törődik. De ez az új irány sem vezet eredményre. Egy dolog marad még hátra: a gödrök betemetése. Ebben már azok a sírásók is segédkeznek, akik uniformisukban a temető más helyén teljesítenek szolgálatot.
Az exhumálás „első felvonása” sikertelenül zárult. Folytatása két hét múlva vagy a tavaszi ébredéskor.
„Szeretem a temetőket – írja Kosztolányi Dezső. – Nem, mert valami befejeződik itt. De mert valami, valami elkezdődik…”
Az életút. Károlyi Bernát 1892-ben született Almáskamaráson. Tizenegy éves korában bekerül a ferencesek úgynevezett szeráfi kollégiumába, ahol szegény gyerekeket tanítanak. Később belép a ferences rendbe. Katonalelkész az első világháborúban. 1929-től ’38-ig Kínában folytat missziós tevékenységet: az állandó polgárháború közepette sebesülteket gondoz, betegeket ápol, árvaházat alapít. Amikor hazajön, először Pasaréten, később Vácott, majd Kecskeméten él. A II. világháború alatt sokakkal összeütközésbe kerül amiatt, hogy zsidókat bújtat. A front idején ő lesz a kórházigazgató, a városparancsnok, ingyenkonyhát biztosít a menekülő délvidékiek számára. Felemeli szavát a kegyetlenkedések ellen, amiért 1945 nyarán perbe fogják. Ettől kezdve állandó konfliktusa van a város vezetésével. A választásokon bejut a parlamentbe a Barankovics-párt listáján, de nem vállalja a képviselőséget. 1948 környékén felmenekül Pasarétre házfőnöknek. Amikor Mindszentyt letartóztatják, nyilvánosan kéri a híveket, hogy imádkozzanak a bíborosért. 1949 novemberében tartóztatja le és hurcolja el a politikai rendőrség. Úgy megkínozzák, hogy „mindent bevall”, amire kérik. Államellenes összeesküvés vádjával börtönbüntetésre ítélik. A börtönben rendkívüli szenvedéseket él át, de így is gyóntat. A tüdőrák elhatalmasodik rajta, ezért megoperálják, majd kiviszik az egyik budai kórházba. Orvosi ruhába bújtatva csempészik be egyik rendtársát a kórházba, hogy feladhassa neki az utolsó kenetet. 1954 márciusában visszaszállítják a rabkórházba, és ott hal meg.
origo.hu
Egy nap alatt hatalmas fordulatot vesz az időjárás
