Csak némi visszatekintéssel, a 2006-os választások fényében lehet megérteni azt, ami a mostani választásokon történt. Svédországban hetven éve nem volt olyan polgári, jobbközép kormány, amely két választási periódust végigkormányzott volna. Ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy a II. világháború óta mindössze három polgári kormánya volt az országnak, abból elég világosan következik, hogy Svédországban a baloldal erős bástyákat emelt, amelyek csak a 2006-os választások idején kezdtek meginogni.
Ez egyrészt annak volt köszönhető, hogy az emelkedő árakkal és adókkal, az egyre silányabb oktatással, valamint a romló egészségügyi ellátással a jólét mítosza is foszladozni kezdett. Akadozott a korábban hatékonyan működő szociáldemokrata propagandagépezet, amely rendre azt hirdette, hogy Svédország minden országok legjobbika. A kórházak többéves várólistái fölött azonban már nem lehetett szemet hunyni, és az átlagsvéd is a bőrén érezte, ha a körzeti orvoshoz akart menni, mert éppen fájt a torka. A háziorvos asszisztensnője csak egy hónapra tudta előjegyezni. A svédek egyre kevésbé kedvelték a miniszterelnököt, Göran Perssont.
A jobboldali pártok olyan egységet mutattak fel, mint 2006-ig soha. Létrejött a jobboldali pártok szövetsége, az Alliance. A jobboldali Moderate párt ráadásul magát az új munkáspártnak kezdte nevezni, jellegzetesen szociáldemokrata jelszavakat tűzött zászlajára, mint például azt, hogy munkát mindenkinek. Programjuk fő kérdései közé tartozott az egészségügy és az oktatás megreformálása, amelyet részben a magánszektor bevonásával kívántak megoldani.
Az adócsökkentés is az ígéretek közé tartozott 2006-ban. A polgári kormány 2006 és 2010 között több ilyen jellegű intézkedést is végrehajtott, jelentősen csökkentette a jövedelemadót. Az adócsökkentés kérdése azonban kényes téma Svédországban. A több évtizedes szociáldemokrata propaganda hatására az átlagsvéd ma is azt hiszi, hogy jólétet csak magas adókkal lehet fenntartani. Ezért ha egy párt adócsökkentésről beszél, a svéd azonnal az ötvenes-hatvanas évek jóléti társadalmát látja veszélyben, amelyről pedig az évek során kiderült, hogy a valóságban már régen nem létezik.
A mítosz azonban mindennél erősebb, ezért taktikai okokból az idei szeptemberi választások előtt az Alliance bejelentette, hogy nem lesz adócsökkentés. Nem volt váratlan, hogy amikor a pártok a legutóbbi választások előtt a tévé képernyőjén összecsaptak, az egyik téma az adócsökkentés volt. A vitán a polgári pártok jó pontokat gyűjtöttek, például amikor a baloldali Vänsterpartiet vezére – aki nemrégen magát még nyíltan kommunistának vallotta – kirohant a magánklinikák ellen. A jobboldal az elmúlt négy esztendőben hozzálátott programja megvalósításához, számtalan magánklinika és -kórház kezdte meg működését. A Folkpartiet (néppárt) vezetője emlékeztette baloldali kollégáját, hogy nemrég egy magánklinikán esett át térdprotézisműtéten, erre nem kellett éveket várnia, mint a közintézményekben, és a beavatkozás sem került többe, mint az állam által finanszírozott kórházban.
Vannak kérdések, amelyeket egyik párt sem bolygat. Ilyen a monarchia kontra köztársaság problematikája; ezzel nem lehet választást nyerni, de veszíteni igen. A svéd emberek nagy többsége még ma is monarchiapárti, ám ez főleg nemzedéki kérdés. Az idősebb generáció királypárti, a fiatalabb jóval kevésbé. Az a párt tehát, amelyik ma a királyság megszüntetését szorgalmazná, mindenképpen veszítene. A trón azonban mégis inog, mert a felmérések szerint Viktória trónörökös hercegnő hetedhét országra szóló, pompás esküvője után radikálisan megnőtt a köztársaságpártiak száma. Ám valószínűleg több botrányra volna szükség a királyi család háza táján ahhoz, hogy az államforma a közeljövőben megváltozzon.
A szociáldemokraták négy éve kezdett lejtmenete most folytatódott. A 2006-os választásokhoz képest négy százalékot veszítettek, míg a jobbközép Moderate párt körülbelül ugyanannyit nyert. A legnagyobb baloldali párt kilencvenhat éve nem ért el ilyen rossz eredményt. A szociáldemokraták és a Moderate szinte egyformán állnak: az előbbieknek 30,8, míg az utóbbiaknak 30 százalékos az eredménye. A jobboldalon a kisebb pártok kicsit alacsonyabb szavazati aránnyal végeztek, mint 2006-ban. A bevándorlóellenes Sverigedemokraterna (Svéd Demokrata Párt) a szavazatok 5,7 százalékát nyerte el, ami azt jelzi, hogy a szavazók egy része elégedetlen mind a jobboldal, mind a baloldal politikájával.
Van olyan kérdés is, amelyben a jobb- és a baloldal tökéletesen egyetért. Egyikük sem hajlandó a Sverigedemokraterna párttal együtt kormányozni. Az 1988-ban alakult tömörülés magát demokratikusnak és nacionalistának határozza meg, de egyben nemzeti konzervatívnak tekinti, sőt a szociáldemokrata „nép otthona” mozgalom eszméjét is osztja. Számos olyan szavazó tette le mellettük a voksát, akik azelőtt a szociáldemokratákra szavaztak. A Sverigedemokraterna párt szerint a bevándorlók a svédektől veszik el a munkát, és ráadásul a nekik juttatott különféle segélyeket is a svéd dolgozóktól vonják el.
Túlzás azonban túlértékelni e szélsőséges párt előretörését úgy, mint ahogyan azt a nyugati média harsogta, és ahogyan azt a svéd baloldali pártok tették. A vereség után képviselőik nem is annyira saját sebeiket nyalogatták, hanem inkább igyekeztek pánikhangulatot kelteni. Nemzeti tragédiának tekintik, hogy a párt bejutott a parlamentbe. A jobboldal azonban semmiképpen sem kezd velük koalíciós tárgyalásokat. Ha az Alliance valamelyik tömörüléssel keresi a megegyezést, azok esetleg a környezetvédők lesznek.
A jobboldal számára még két parlamenti hely hiányzik a parlamenti többséghez. Ezt a két helyet akár megszerezheti, mert vannak olyan körzetek, ahol lehet, hogy a választást meg kell ismételni. Elképzelhető, hogy akik a szociáldemokratákra szavaztak, most taktikai okokból mégis a Moderate pártot választják. Ha ugyanis a jobboldal parlamenti többséggel kormányozhatna, a „rettegett” Sverigedemokraterna párt elvesztené az esetleges királycsináló szerepét, és jelentősen meggyengülne.
origo.hu
Magyar Péter fenyegetőzni kezdett miután volt barátnője kitalált róla
