A Magyar Kupa-győzelemmel induló Paks a lengyel Legia Warszawa, a szerb Partizan Beograd, a román CFR és az izraeli Hapoel Beer Seva közül kap ellenfelet a keddi, 15 órakor kezdődő nyoni sorsoláson, majd szerdán az is kiderül, hogy továbbjutás esetén kik közül kerülhet ki a magyar csapat ellenfele a második fordulóban.

Az első selejtezőkör első mérkőzését július 10-én, csütörtökön, a visszavágót egy héttel később rendezik.
Bognár György tisztában van a feladat nehézségével
– A nyári pihenő után nem akkora probléma a regenerálódás, mert nem otthon fekszenek a játékosok, jönnek-mennek, nem épülnek úgy le, nincs annyi töltött káposzta, mint karácsonykor. Az Európa-liga-selejtező már egy nagyon komoly szint, de szerencsénk van, hogy ebben a versenykiírásban, ha kiesel, a Konferencialigában folytathatod… A három és fél hét felkészülés után, mondhatni tétmeccs nélkül csapunk bele a selejtezőkbe, nem lesz könnyű, de nem azt nézzük, hogy mi a probléma, hanem azt, hogy mi a megoldás. Teljesen mindegy, hogy a sorsolás során milyen csapatot kapunk, úgy fogjuk lejátszani a kétmeccses párharcot, hogy nyertesként akarunk kijönni belőle – mondta Bognár György, a Paks vezetőedzője a klub hivatalos oldalának.
A zöld-fehérek hétfőn délelőtt kezdték meg a felkészülést, a menetrend első felében még otthon edz a gárda, majd egy edzőtábor keretein belül Telkibe utazik, az utolsó napokban pedig ismét odahaza készül. A felkészülésben hét edzőmérkőzés kapott helyet, kettőt otthon, egyet Kalocsán, hármat Telkiben és egyet ugyancsak otthon, a két El-selejtező között játszanak majd.
Ami a többi magyar együttest illeti, mindannyian a második körben csatlakoznak be az adott versenysorozat küzdelmeibe: a Ferencváros kiemelt lesz a Bajnokok Ligájában, a Konferencialigában a Puskás Akadémia és az ETO FC Győr kap ellenfelet a szerdai sorsoláson.