Nagyot alkotott az újraegyesített Németország – hangoztatta a napokban Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter. A húsz esztendővel ezelőtti események eszmei és gazdasági sikereinek hangoztatása mellett háttérbe szorul az a kérdés, mit lehetett volna okosabban csinálni.
Ezek közül az első helyen áll annak a lépésnek az elmulasztása, amely közelebb hozta volna egymáshoz a két országrész lakosságát: egy közös alkotmány létrehozása. Az NSZK 1949-ben életbe lépett alaptörvénye nyomatékosan figyelmeztetett annak ideiglenes jellegére. A keletnémet népi kamara azonban figyelmen kívül hagyta e lehetőség követelését, amikor 1990 áprilisában kimondta a belépést a nyugatnémet köztársaságba. Az „összenő, ami összetartozik” lelkesedés hangulatában elszalasztott alkalom vezet ahhoz a meglátáshoz, hogy a „wessik” gondnokság alá helyezték az „ossikat”.
Továbbra is vitatott annak a döntésnek a helyessége, hogy Bonn hajlandó volt eleget tenni a keleti polgárok figyelmeztetésének – „ha a márka nem jön hozzánk, mi megyünk a márkához” –, és bevezette a közös fizetőeszközt. Hiába utalt e lépés veszélyeire Karl Otto Pöhl, a szövetségi jegybank akkori elnöke. A Kohl-kormány fontosabbnak tartotta a volt NDK lakosságának megnyugtatását. A fizetéseket és nyugdíjakat 1990-től kezdve már nyugati márkában folyósították, és a takarékkönyvek tulajdonosai is örömmel könyvelhették el a „jómódú rokon” ajándékát. Az új tartományok számára kiábrándító következményekkel. Az ipari vállalkozások versenyképessége öszszeroppant, számtalan – a tervgazdálkodásra berendezkedett – cég nem tudta kifizetni a béreket, ugrásszerűen megemelkedett a munkanélküliség, fokozódott az elvándorlás. A keleti infrastruktúra elvitathatatlan kiépítése mellett továbbra is fennáll az „ossi-wessi ellentét” mind a munkanélküliség, mind a jövedelmek területén.
origo.hu
Pszichopata, bohóc, egy múló pillanat: ez az utca emberének véleménye Magyar Péterről - videó
