Sokáig úgy tűnt, hogy 1956 az utolsó felröppenése volt annak az elementáris erőnek, amelyet lázadó nemzet képes kifejteni. Tapinthatóvá vált a feszültség, a nyomás, a mindent elsöprő akarat. Lehullottak az emberekről a béklyók, a félelem, a letargia, a megaláztatás bilincsei. S leomlik a nyílt terrorra épülő hatalom bástyája. Értjük-e ma azt a becsvágyat, amely gőg nélkül, a szabadsággal hódít? Vajon sikerül-e? Vagy maradnak a realitások?
Kiáltó forradalmunk kétszer győzött: 1956 és 1989 októberében. Szebben 1956-ban, mert szemben a realitásokkal. Hosszabb időre, zavaros vizeken is hajózva 1989-ben. De azt a felröppenő akaratot, nyomást a 33 éves diktatúra végnapjaiban is érezhettük. Mégsem volt elég egyik felbuzdulás sem, hogy újra tartósan büszke nemzetté válhassunk. Hosszú ideig úgy tűnt, erre már nincs is esély: egyetlen ügy sincs, amiért megnemesedhetnénk, s eldobhatnánk a széthúzás, szétesés, értékvesztés béklyóit. Az „ellenforradalmi” pitiánerségek bombasztikus ürességgel köszöntek vissza az elmúlt két évtizedben. A 301-es parcellához október 23-án szigorú időbeosztás szerint érkeztek a hamiskártyások, de az egykori forradalmárok ezen a napon nem szívesen mutatkoztak. Ők már előbb letették virágaikat egykori bajtársaik sírjára, hogy elkerüljék a kellemetlen találkozásokat.
Most, amikor már végzetes állapotba kerültünk, amikor Herder jóslata aktuálisabb, mint bármikor, most mégis történt valami. Protestáló lázadásból indult, de építő, magunkat mentő, a huszonnegyedik órában észhez térő gondolatokból táplálkozó akarat lett. Csak a forradalmak pillanataiban érezhető frissítő energia. Sorsfordító pillanat, amely elsöpri az útból a hamis szólamok hatalmát. 2010-ben a magyarság megmutatta, hogy képes nemzetként biztosítani a megújulásához szükséges energiát. Végső erőfeszítés volt ez, 1956 forradalmának átlényegülése. És üzenet is: ez a nép csak nemzetként boldogulhat a 21. században.
Az ebben való hit 1956-ban kilendítette, új pályára állította az országot. Addig csak keringett a nép akaratától és az ország adottságaitól idegen utópia körül. Tíz év alatt így vagy úgy beleszédült az is, aki híve volt a szocializmus építésének. Kiábrándult vagy belegyilkosodott. Október 23-a katartikus pillanat volt, kiszakadás, újjászületés. A szárnyalás rövid ideig tartott, de az érzés feledhetetlen volt. Ott lebegett a szocializmus konszolidációjának minden hamis pillanata fölött. Ami 2010-ben történt, a forradalom ilyen értelmű áttűnése is. Kiszakadás ismét az értelmetlen, pusztulásba vivő pályáról. Új pályára állás. Remélhetőleg sokkal hosszabb időre, mint 1956-ban. Meg kell kérdőjelezni az eddig alkalmazott képleteket, koordinátákat. Ki kell jelölni az új irányt. Evidenciákat kell megdönteni. A kísértéseknek ellent állni, a hamis tanácsokat elhárítani.
Ez történt a forradalom alatt 1956-ban. Akkor fegyverekre is szükség volt, vérrel kellett fizetni. A rendszerváltoztatás idején vérre nem volt szükség, de áldozatok mégis voltak. Ma talán ezek nélkül is sikerre vihető a megújulás. Ennyivel feltétlenül jobb a helyzet. A legfontosabb a szellemi megújulás. Sem a közgazdasági mutatók javulása, sem a pénzügyi egyensúly nem érhető el gyökeresen új szemlélet nélkül. Semmi sem olyan fontos a gyermekek növekedésekor, mint helyet és lehetőséget biztosítani a szellemre helyesen hatni tudó embereknek. Olyanoknak, akik képesek másként látni, gondolkodni, beszélni, mint a rögeszmés világ. Nehéz sors, miként a forradalmároké sem volt könnyű, ha túlélték a vihart.
1956 menekülő forradalom is volt. Nem annak indult, de a vereség menekülésre ösztönzött sokakat. Ebből az országból politikai vagy gazdasági okból bő évszázada menekülnek az emberek. Igaz, érkeztek is, mert – ahogy a levegőből – messziről még csak meglett volna, s vonzó is volt Magyarország. De tömegek mentek a „boldog békeidők” alatt is, kevesebben a két világháború között, többen 1945 után. Csaknem kétszázezren ’56-ot követően, a harminchárom év alatt is, és napjainkban ijesztően sokan, főleg fiatalok. A forradalom után a vereség, a kilátástalanság vitte az embereket. A 21. században nem ugyanez az érzés vezeti-e a fiatalokat idegenbe? A vereség a nagy fogyasztói „versenyben”. Ettől megszabadulni, beérni a szabadság és az értelmesen hasznos élet szépségével. Ezt is csak nemzeti elkötelezettséggel lehet.
A forradalom ötvennégy évvel ezelőtt természetes – bár múltunkhoz méltó – válasz volt az értelmetlen és elviselhetetlen szocialista kísérletre. De miként 1848/49-ben is, túl erősek voltak az eltérítő erők. Ebben a szovjet birodalmi érdek vitte a prímet, de kellett hozzá a második világháború utáni status quóval kiegyezett Nyugat érdektelensége is. Az eltérítő erők 1956-ban túlságosan erősek voltak. Megtalálták az árulókat is. Nem kétséges, hogy ilyen szándékok – gazdasági, politikai és katonai érdekek – ma is hatást gyakorolnak hazánkra. Kisállamiságunk Trianon óta kiszolgáltatott minket ezeknek a hatásoknak. Életünket befolyásoló tényező, hogy a mostani változásokkal szemben milyen erős eltérítő tényezők sorakoznak fel. Képesek leszünk-e ellenállni ennek a pénzügyi, gazdasági, politikai nyomásnak? Ez tényleg 1956 forradalmához méltó feladat, hiszen nem másról szól, mint a nemzet újjászületéséről, függetlenségéről és szabadságáról.
Életekkel kellett fizetni 1956-ban, míg végre Nagy Imre miniszterelnök is kimondta október 28-án, hogy nemzeti demokratikus megmozdulás történt, forradalom. Még több élet veszett oda november 4-e után. Harcokban, sortüzekben és bitófán is. A nemzeti demokrácia eszméje, mely vereséget szenvedett a harmincas évek végén és 1945–47-ben is, most utat tört magának. Szovjet tankok újra vereséget mértek rá. Sok évvel később, 1990-ben meglett volna az esély, de a sunyi eltérítő erők erősebbeknek bizonyultak. A rendszerváltoztatás után húsz évvel a magyar választók döntöttek: kerüljön végre a nemzeti demokrácia a politikai élet centrumába. Legyen nyilvánvaló, hogy a demokrácia nemzeti elkötelezettség nélkül puszta liberalizmus, megfojtja a magyarságot. De a nemzeti gondolat demokrácia nélkül éppolyan veszélyes, mint a puszta liberalizmus.
1956 és 2010 üzenete egyértelmű: valósuljon végre meg a nemzeti demokrácia Magyarországon. Most esély van erre. Az eltérítő erők már jelentkeznek. A válasz meglepő lesz számukra: több nemzeti elkötelezettség és több demokrácia. Végre ne korlátozza, hanem erősítse egyik a másikat.
A szerző történész, egyetemi docens
origo.hu
Orbán Viktor: Strasbourgi csörte. Harmadik menet - videó
