Az átmentett végkielégítés

A régi, paktumokon alapuló, átmeneti alkotmány nem képes megfelelő kereteket adni a társadalom boldogulásához. Most már azoknak is juttatni kell valamit, akik eddig a vesztesei voltak a két évtizedes átmenetnek.A kétharmados többségígy szavazott

Javában tart az alkotmányozás. Erre következtethetünk a legutóbbi napok fejleményeiből is. A Fidesz elképzeléseit a balliberális elit eleinte úgy próbálta megkérdőjelezni, hogy általánosságban vetette fel: mi lesz, ha a parlament lerombolja a demokráciát, felszámolja a jogállam intézményeit. A demokrácia, a jogállam szerintük persze már azzal megszűnt, hogy a MSZP és az SZDSZ kiesett a hatalomból. A vitákban sorra vették az egyes lehetőségeket. A Fidesz és a KDNP köztársaság helyett új államformát vezet be – állították. Ezután azt vizionálták, hogy a parlamentáris demokráciát elnöki rendszer váltja fel. Végül az új alkotmány ünnepélyes bevezető szövege, a preambulum került a középpontba. Megkérdezték, milyen alapon szerepelne benne a Szent Korona és az utalás a kereszténységre. Október 20-ig az alkotmány-előkészítő munkacsoportok a parlamentben összegezték a tudományos és az oktatási intézményektől, a hatóságoktól és a társadalmi szervezetektől beérkező javaslatokat. A kétkedők ekkor a választójogot és a köztársasági elnök feladatkörét kezdték elemezni. Most újabb célpontot találtak, ez pedig az Alkotmánybíróság (AB) jövője, státusa. Az apropót az adta, hogy az AB a héten kihirdette ítéletét a 98 százalékos különadóról. Úgy döntött: nem megfelelő az a mód, ahogyan a kormánytöbbség korlátozni kívánta az állami végkielégítést, a szabadságmegváltást s a felmentési időre járó juttatásokat.
Az elmúlt néhány év másról sem szólt, mint arról, az MSZP és az SZDSZ koalíciója kifizetőhelyként üzemeltette az állami és az önkormányzati cégeket, alapítványokat, háttérintézményeket. A Budapesti Közlekedési Vállalatról nyomban Szilágyiné Szalai Eleonóra, Hagyó Miklós és Horváth Éva neve jut eszébe minden magyar állampolgárnak. Színlelt szerződések, megbízások, látszattevékenységek sora nyerte el jutalmát a nagy összegű kifizetésekkel, a visszafoglalkoztatással, a nokiás dobozok küldözgetésével. A vasút ennek az állami megfelelője volt. A leköszönő kormánytagok, tisztségviselők sem üres zsebbel távoztak bukásuk után a hatalomból. Szilvásy György volt titokminiszter és személyzeti igazgató – akit Zuschlag János csak a féreg Szilvásyként emlegetett – több mint 23 millió forintot tehetett el. Szekeres Imre, Kiss Péter és Hiller István számláján személyenként 6,6 millió forintot írtak jóvá. A sort szinte vég nélkül folytathatnánk. Akik az elmúlt nyolc évben kifosztották és tönkretették az országot, ismételten jól járnak. Akárcsak hajdan, a rendszerváltozás után az akkori elit, amely sikeresen átmentette saját korábbi gazdasági és politikai hatalmát.
Az ember azt képzelte volna, hogy most, amikor a választók túlnyomó többsége elzavarta a korábbi uralkodó réteget, sikerül viszszaszerezni az eltulajdonított pénzt: a kormány korlátozni tudja a végkielégítést. A parlament ezért az alkotmányt is módosította, hiszen a választási programban a Fidesz és a KDNP ígéretet tett, hogy felszámolja a visszaéléseket. A 98 százalékos különadóból az államkassza több milliárd forintos bevételre számíthatott, noha nyilvánvaló, hogy ezzel a költségvetés elmúlt években megbillent egyensúlyát nem lehet helyreállítani. Ugyanakkor minden fillér számít. A kormányzat a nemzetközi és a hazai nagyvállalatokra átmeneti ideig válságadót vetett ki. Hozzá kell járulniuk a közterhekhez a nyereséges hitelintézeteknek is. Ahhoz, hogy a nyugdíjakat biztonságosan kifizethessék, az Országgyűlésnek módosítania kell a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt. Mindez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a kormány – a nemzetközi kötelezettségnek megfelelően – leszorítsa a költségvetési hiányt és megteremtse az ország továbblépésének alapjait. A 98 százalékos különadó ügyében az Alkotmánybíróság egyik ellenvetése az volt, hogy a rendelkezés visszaható hatályú lenne. Az augusztusban kihirdetett jogszabály ugyanis az év elejétől kívánt közterhet kivetni a bevételekre. „Visszamenőlegesen még alkotmánymódosítással sem lehet elvonni az állami végkielégítéseket és más hasonló járandóságokat” – így szólt az AB indoklása.
Nagy dilemma ez. Ma hozok egy jogszabályt, hogy ezentúl senki sem vehet fel alaptalanul és aránytalanul nagy összegeket. Mi lesz azonban azzal a pénzzel, amely most a régi szabály szerint azoknak járna, akik a hivatalba lépésem előtt kormányoztak? Az aktuális kabinet sohasem intézkedhet elődeinek felelősségéről?
Az elmúlt rendszer felelőseit nem lehetett kérdőre vonni, mert az AB szerint a jogállam egyik alapismérve – a jogbiztonság követelménye – nem tette lehetővé, hogy visszamenőleg intézkedjenek. A viszszaható hatályú lépéseket a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság tiltotta meg. Ám nem közvetlenül az alkotmány, hanem a jogalkotási törvény alapján, amelyet mellesleg az AB még tavaly megsemmisített. Idekapcsolható érdekesség, hogy Sólyom László múlt csütörtökön, tehát öt nappal az Alkotmánybíróság mostani ítélete előtt tanulmányt írt a HVG-ben az alkotmányozásról. Intelmeket fogalmazott meg a jogalkotók számára. Okfejtéséből kiviláglik: a törvényhozóknak ragaszkodniuk kell az AB eddigi iránymutatásaihoz. Sólyom szerint ugyanis „az Alkotmánybíróságnak az a feladata, hogy megfogalmazza az alkotmány és a benne foglalt jogok elvi alapjait, s ítéleteivel koherens rendszert alkosson. Ez a gyakran napi politikai érdekből módosított alkotmány fölött áll, s mint láthatatlan alkotmány az alkotmányosság biztos mércéjéül szolgál” – írta. Sokan ugyanakkor vitatják ezt a nézetet, hiszen Magyarországon nincs és nem is volt precedens ítélkezés. Ezt hangoztatja Strausz János volt alkotmánybíró. A döntések meghozatalakor az írott jogszabály és nem a felette lebegő jogértelmezés, vagy annak a rendszere a mértékadó. Ez alól az AB az egyetlen kivétel, de a testület is saját elhatározásból jutott erre a konklúzióra. Kilényi Géza professzor, az AB korábbi tagja egyik előadásában egyenesen arra hivatkozott, hogy a bírák, vagyis az alkotmányosság első számú őrei, az alaptörvény szolgái olykor durván szembehelyezkednek az ország hatályos alaptörvényével. Téves döntésükhöz ráadásul a későbbiekben, megváltozott összetételben is konzekvensen ragaszkodnak. Máskor úgy térnek el saját gyakorlatuktól, hogy új határozataikban ezt eltitkolják.
Az AB helyzetéről, jogköréről lehet és kell is vitatkozni. A testület nemrégiben maga is azt közölte az alkotmány-előkészítő parlamenti bizottsággal, hogy a jövőben nem szeretne dönteni a népszavazási ügyekről és az önkormányzatok rendeleteiről. Utóbbiak vizsgálatára az Alkotmánybíróság szerint létre kellene hozni a közigazgatási bíróságot.
Az egyébként régi tapasztalat, hogy adóügyekben az AB a legváltozatosabb döntéseket hozza. Ítélkezése kiszámíthatatlan. Korábbi határozataiból véletlenül sem lehet következtetni arra, milyen állásfoglalást tesz a legközelebbi hasonló alkalomkor. Így amikor most a 98 százalékos különadó sorsát elemezzük, nem intézhetjük el annyival az ügyet, hogy tetszettek volna precíz jogszabályt alkotni. Legtöbbször utólag derül ki – különösen az adóügyekben –, milyen is lett volna a pontos törvényszöveg. A kormánynak ugyanakkor lépnie kell, különösen azért, mert a tapasztalatok felhasználhatók az új alaptörvény kimunkálásakor. A régi, paktumokon alapuló, átmeneti alkotmány nem képes megfelelő kereteket adni a társadalom boldogulásához. Most már azoknak is juttatni kell valamit, akik eddig a vesztesei voltak a két évtizedes átmenetnek. A kétharmados többség így szavazott.