Északra fókuszál a norvég geopolitika

Norvégiának az északi sarkköri jelenlét az új évezred első számú külpolitikai prioritása. Az erre fordított, évről évre növekedő katonai büdzsé ellenére azonban a régió elsősorban gazdasági szempontból fontos. Norvég elemzők szerint jó az együttműködés a térségben aktív szerepet vállaló országokkal, egymás között lefektették a játékszabályokat, az új kihívókkal szemben pedig közös fellépéssel érvényesítik érdekeiket.

Katonai tervek. Közösen vonultunk be, így is hagyjuk majd el Afganisztánt – mondta lapunk arra vonatkozó kérdésre Kathrine Raadim, hogy mi az álláspontja Norvégiának a NATO afganisztáni csapatkivonásáról. A norvég védelmi minisztérium főtanácsadója nem bocsátkozott spekulációba az ügyben sem, mikortól – például az Obama elnök által sokat hangoztatott, 2011-es, vagy a David Cameron brit kormányfő nemrégiben kijelentett, 2015-re kitűzött határidejétől – kezdődhet meg a harcoló egységek végleges kivonása. Kathrine Raadim úgy véli, az már egyértelműen látszik, a közép-ázsiai országban puszta katonai erővel nem lehet sikert elérni. Szerinte a NATO legfontosabb feladata megoldani az afgán hadsereg kiképzését, hogy később saját maguk tudják garantálni az ország belső biztonságát. „A politikai helyzetet kell stabilizálni, ehhez viszont elengedhetetlen az észak-atlanti szövetség katonai jelenléte” – véli Kathrine Raadim. Lapunk kérdésére, hogy Norvégia tavaly miért az amerikai Lockheed Martin F–35-ös vadászgépeit választotta a Svédországban gyártott – a magyar hadsereg által is használt – Gripenek helyett, a főtanácsadó közölte, négy ajánlat érkezett a védelmi minisztérium kiírására; ezek közül egyedül az F–35-ösök feleltek meg mind a négy kritériumnak – hadműveleti képességek, elvárások, árajánlat, illetve élettartam –, míg a Gripenek csak egyet tudtak teljesíteni.

Számtalan olyan térkép van a NATO központjában, amelyeken Norvégia félbevágva látható; a mi feladatunk éppen ezért az, hogy felhívjuk a figyelmet a hiányzó északi félre. Egy mondatba sűrítve így foglalta össze lapunknak hazája geopolitikai kihívásait Paal Hilde. A norvég biztonságpolitikai intézet elemzője szerint a XXI. század még inkább az északi sarkkör felé fordítja országa figyelmét, a hidegháborút követően már nem feltétlenül csak katonai szempontból. Szerinte ugyanis a nemzetközi sajtó minden igyekezete ellenére továbbra sem a katonai aspektus a meghatározó. Mint fogalmazott, a hadsereg inkább egyfajta támogató funkciót tölt be. Az intézet másik munkatársa, Kristine Offerdal is azt hangsúlyozta, a jelenlegi folyamatokban nem a katonai jelleg az elsődleges. A két kutató a kulcsot a sarkkört is érintő globális klímaváltozásban látja. Mint elmondták, a nyári időszakban a jégsapka mind nagyobb területen, illetve hosszabb ideig húzódik vissza, az északi átjárók megnyílásával tehát egyre több lehetőség van a kereskedelmi hajózásra, így több százezer dollárt is meg lehet spórolni egy-egy hajó esetén.
A kereskedelmi előnyöket Norvégia mellett a térségben érdekelt valamennyi állam – Egyesült Államok, Kanada, Dánia és Oroszország – megpróbálja kihasználni. „A politika ezt növekvő katonai aktivitással demonstrálja. Nemcsak az oroszok, de például Kanada is, amely az egyik legaktívabb ebből a szempontból” – véli Paal Hilde. Szerinte a gyakorlatban ez a kép sokkal árnyaltabb. Oroszországgal – amely 2000 óta jócskán növelte légierejének aktivitását, és a taktikai bombázóival végrehajtott berepüléseivel sok borsot tört már a brit vagy akár a norvég légvédelem orra alá – kifejezetten jó a kapcsolat. Az idén szeptember 15-én az oroszországi Murmanszkban aláírt egyezménnyel egy közel négy évtizedes vitára került pont Moszkva és Oslo között azzal, hogy tisztázták a két ország Barents-tengeri határát. Az ásványi kincsekben gazdag kontinentális talapzat felosztásán túl a norvég parti őrség például kiválóan együtt tud működni orosz partnerével az orvhalászat ellenőrzésében, gyakran tartanak közös hadgyakorlatokat. A védelmi minisztérium ezt elősegítendő, évről évre többet költ e feladatokra, és a létszámnövelés mellett költségvetésében is mind nagyobb tételt fordít erre a területre. A szaktárca költségvetése – amely az idén 34,9 milliárd norvég korona (1291 milliárd forint) volt – 2011-ben tovább emelkedik, plusz 300 millió norvég koronás (11,1 milliárd forint) többlettámogatást kap a Magyar Honvédséggel szinte megegyező létszámú norvég haderő az északi katonai jelenléttel öszszefüggő fejlesztésekre.
A norvég biztonságpolitikai intézet munkatársai szerint az együttműködés a régióban érdekelt országok között gyakorlatilag zökkenőmentes, tisztázták a játékszabályokat. Ugyanakkor megjelentek új kihívók is, így Kína, India vagy az Európai Unió, amelyek helyet követelnének maguknak a sarkköri versenyben. Hilde szerint a nagy nyomás ellenére az ötök képesek érdekeik közös képviseletére. Ellenálltak például annak a brüsszeli felvetésnek is, hogy növeljék a nemzetközi jogban a partszakasztól eddig 200 tengeri mérföldben (370 kilométer) meghatározott kizárólagos gazdasági övezet zónáját.
Oslóban a prioritások között tartják számon azt a lehetőséget is, hogy egy új, északi NATO-parancsnokságot hozzanak létre a sarkkör felértékelődése miatt. Paal Hilde ennek ellenére úgy véli, egyelőre kevés a konkrétum, és az oroszok esetleges ellenkezése miatt sokan ódzkodnak egy harmadik európai parancsnokságtól.
Fontos kérdés még Norvégia és az EU viszonya. Az ország lakossága kétszer – 1972, 1994 – elutasította az uniós tagság lehetőségét, és – Christian Syse szerint – ha erről ma tartanának referendumot, akkor is nemmel szavazna a többség. A norvég külügyminisztérium európai és kereskedelmi ügyek osztályának igazgatója úgy véli, az ok főleg pszichológiai. „A halászat, a bálnavadászat és a mezőgazdaság miatt sokan nem akarják feladni az e területeken meglévő nemzeti önállóságot” – mondta Christian Syse. Hozzátette, noha Norvégia része az Európai Gazdasági Térségnek, így minden uniós jogszabályt – véleményezési jog nélkül – köteles átvenni; a legnagyobb kétely a tagsággal szemben mégis az, ki és hogyan dönt a ma még szuverén kérdésekben, ha helyzetbe kerül. Herman János, az EU – a lisszaboni szerződés előtt az Európai Bizottság – oslói misszióvezetője szerint az esetleges norvég tagságot több tényező is befolyásolhatja, így Izland az idén nyáron benyújtott EU-csatlakozási kérelmének sorsa. „Az oslói kormány emellett bizottságot hozott létre a lisszaboni szerződés Norvégiára gyakorolt hatásának elemzésére; a vizsgálat eredményét jövőre ismertetik, ez szintén hatással lehet a skandináv ország és az EU viszonyára” – véli Herman János.