Nem véletlenül lett Finnország első számú bestsellere Sofi Oksanen harminchárom éves finn–észt írónő Tisztogatás című regénye, és nem érdemtelenül fordították le eddig közel harminc nyelvre. Emellett elnyerte ebben az évben a skandináv országok legnagyobb irodalmi kitüntetését is. A könyv mestermű és írásművészet egyszerre. Témája mellbe vágja az olvasót, különösen, ha a keleti blokkban élte át a kommunizmust, majd részese lett a rendszerváltó éveknek. Tanúskodó alkotás. Nincs benne egy sor sem, amelyet indokolatlannak, valószínűtlennek éreznénk. Minden sora lélegzik, fáj, dobog és éget. Hősei jó ismerőseink, sokszor találkozhattunk velük. Közöttünk éltek és élnek. Annyira, hogy szinte nem merjük megmarkolni a könyvet, hátha a figurák kicsúsznak belőle.
A regény egy család története a megpróbáltatás, majd az átalakulás nehéz éveiben. Középpontjában egy magányban éldegélő idős észt asszony, Aliide Truu áll, aki eszméletét vesztett orosz lányt talál a háza udvarán. A fiatal Zara megbolygatja nyugalmát, mert feleleveníti az asszonyban a múltját, a szerelmét (nővére férje iránti vágyódását), amely végzetként tör rá. Szerkesztési, dramaturgiai bravúr, ahogy a fejezetek két lépcsősorban mutatják meg a tegnapot és a mát. S ahogy lassan kikerekedik a történet, az olvasót is rabul ejti az aggodalom a nyugatról menekülő Zara holnapja iránt. Átéljük Truu és nővére, Ingel, valamint férjük, a kommunista Martin és az ellenálló Hans sorsán keresztül az üldöztetés, az elhurcolás, az árulás, a megaláztatás, a kétségbeesés, a reménytelenség időzónáit, és úgy érezzük, valamilyen módon részesei vagyunk mindannak, ami a könyv lapjain bekövetkezik. Az írónő nyersen közvetíti a rendszerváltást követő években Ingel unokájának félresiklását a lányok futtatásából élő férfiak világában, ugyanígy Truu megaláztatását az ötvenes években, aki a községháza pincéjében válik az államvédelmisek áldozatává. A regény ezen a két ponton „kiveri a biztosítékot”.
Oksanen nemcsak kitűnő szerkesztő, hanem stílusa is magával ragadó. Részben tömör mondatokban beszélteti szereplőit, nagyobb részben pedig maga fűz hozzá megjegyzéseket: gondolatokat, képeket, érzéseket. A szabad függő beszéd alkalmazása ez. Ami nagy lehetőséget nyújt arra, hogy közvetlenül reprodukálja a valóságban történteket, és ne csak a „mindent tudó narrátor” szemével láttasson. „A stílus helyessége a gondolat helyessége” – írja Babits. Az írónő ennek szellemében alkotta meg művét. Nyelve tiszta, világos és csillogó (ami Pap Éva fordításának is köszönhető). Könnyed és lírai, ugyanakkor súlyos is, az indulat és gondolat egységének szülötte.
Egy konyha vagy egy násztakaró aprólékos leírásában legalább annyi feszültség van, mint egy kimondott szóban vagy mondatban. „Ám most, hogy ez az idegen lány itt, az ő konyhájában szétteregette meztelen félelmét az ő viaszosvászon terítőjén, nem tudta eltüntetni onnan, pedig azt kellett volna tennie. Hagyta, hogy ez a félelem bekússzon a tapéta és az elöregedett csiriz közé, a hasadékokba, amelyek az odarejtett, majd később megsemmisített fényképek után maradtak. A félelem befészkelte magát a jól ismert házba. Mintha soha nem is távozott volna onnan. Mintha csak ellátogatott volna valahová, hogy estére visszatérjen.”
Sofi Oksanen a kötet utószavában megjegyzi: „Ha nem értjük a történelmet, nem értjük a mát sem.” Ehhez nyújt segítő kezet a Tisztogatás, amely napjaink olykor zavaros társadalmi közegében figyelmeztető és intő írás.
(Sofi Oksanen: Tisztogatás. Scolar Kiadó, Budapest, 2010. Ára: 3450 forint)
origo.hu
Elgázolt egy embert a vonat Gödön
