Kargil után az Indus folyó egy darabig mély sziklavölgyben halad. Az út a víz partján vezet, kétoldalt magas hegyek. Az utazókat angol nyelvű tábla figyelmezteti: „Ön ellenséges tűz alatt álló területen halad át. Vezessen óvatosan, és tartson távolságot a járművek között!” A folyó két oldalán magasodó sziklákon jól látni az álcázott géppuskafészkeket. Az Indus túloldalán, a sziklafal mögött, az már Pakisztán. Két ellenséges hadsereg néz farkasszemet a világ legmagasabban fekvő frontvonalán.
Később a völgy kiszélesedik, és ahogyan az út elkanyarodik a tűzszüneti vonaltól, újabb tábla várja a megkönnyebbülő utazókat: „Lazíthat, a veszély elmúlt.” Rövidesen feltűnik Drász. A békés kis hegyi falun nem is látszik, hogy itt dúltak a kargili háború legkeményebb tűzpárbajai. A Tigris-hegyért folyt az élethalálharc az indiai és a pakisztáni fegyveres erők között.
Fázós katonák földje
Ladákh (Nyugat-Tibet) felől gördül kis karavánunk a Kasmír-völgy felé. Noha mindkét régió az indiai Dzsammu és Kasmír tagállam része, a Ladákh és Kasmír közötti hágó mintha két világot választana el. Megdöbbentő a változás. A kopár, hegyi sivatagból hirtelen smaragdzöld alpesi tájba érkezik az utazó. Lovak, tehenek és birkák legelésznek békésen, a takaros kis házak közelében csorgó patakokban szorgos mozlim aszszonyok mossák a ruhát. Az arcuk nincsen lefátyolozva.
Az idilli képet csupán az út mentén sűrűn felbukkanó, golyóálló mellényt viselő, géppisztolyos katonák látványa, no meg a katonai konvojok szűnni nem akaró, hoszszan kígyózó sora zavarja meg. A tájékozatlan szemlélőnek az a benyomása, mintha India teljes fegyveres erejét ide összpontosították volna. A katonákon látszik, hogy többnyire India teljesen más régióiból származnak. Akad közöttük a dél-indiai tamiltól a bengáliig mindenféle típus. Nagyon fáznak.
Az út mentén ácsorgó őrök többnyire fiatal fiúk. Arcukon félelem tükröződik. Bármelyik pillanatban lecsaphat rájuk a hegyekből felbukkanó szélsőséges fegyveresek váratlan támadása. A mellettük elhaladó külföldieket bágyadt mosollyal üdvözlik. Már tucatnyi ellenőrzési ponton be kellett jelentkeznünk, mire elérjük a gyönyörű völgyben fekvő kasmíri fővárost, Srínagart. Noha a tagállamba belépéshez külön engedély nem kellett, a külföldiek adatait mindenhol felírják. Így kiderül, hol veszett nyoma a turistának, ha netán nem érkezne meg célállomására.
Az elveszett paradicsom
A vízen ringó lakóhajókról híres Dal-tó felé a mecset mellett vezet az utunk. Épp fényképezni készülök a kocsiból, amikor valami hatalmasat csattan a fülem mellett. Egy percig azt gondolom, ránk lőttek. Később kiderül, téglával dobták be járművünk oldalsó ablakát – még szerencse, hogy a kődobálóknak nem az első ablakot és a fejünket sikerült eltalálniuk. Miközben gyorsan továbbhajtunk, a szemem sarkából még látom a mecset mellett sorakozó tizenéves fiúkat. Az utcán felhalmozott tégladarabokkal várják, hogy kitölthessék haragjukat a delhi rendszámú járműveken. Vagy bárki máson, akinek köze van az indiai központi hatalomhoz. Bosszúra vágynak.
A kasmíri helyzet a látogatásom óta nem sokat változott. A lázadás a hatalmas rendőri és katonai jelenlét mellett nyugvó állapotba került. A csendet időnként egy-egy terrorista támadás zavarja meg. A régi sérelmekre azonban nem született megoldás. Az India-ellenes hangulat feszültségében pedig csak egyetlen szikra kellett, hogy ismét lángra lobbanjon az erőszak.
Az elmúlt hetekben a lázongók és az indiai fegyveres erők között az utóbbi két évtized legvéresebb incidensei zajlottak le a Kasmír-völgyben. A legújabb erőszak eddig több mintegy száz halálos áldozatot követelt. Többségük a kődobáló fiúk közül került ki.
A mogul császárok számára Kasmír volt a földi paradicsom. Az 1930-as években Baktay Ervin a Boldog Völgy országaként jellemezte a régiót. A többségi mozlim lakosság békében élt a szintén őshonos kasmíri brahmanokkal. Kasmír még a független Indiában is az egyik első számú hegyi turistaparadicsomnak számított, egészen az 1980-as évekig. De akkor mikor, hogyan romlott el ez az idilli állapot?
Kezdetben az önálló hercegi államban a mozlim vallású lakosság felett egy hindu maharadzsa uralkodott. 1947-ben az India függetlenségét előkészítő angolok a független királyságok számára lehetővé tették, hogy Indiához vagy Pakisztánhoz csatlakozzanak, esetleg önálló államként létezzenek tovább. Ahogyan másutt is, erről Kasmír esetében sem a lakosság, hanem az uralkodó dönthetett. A maharadzsa bizonytalanságát kihasználva pakisztáni szabadcsapatok nyomultak a Kasmír-völgybe, hogy fegyveres erővel döntsék el a régió hovatartozását. Ezzel kitört az első indiai–pakisztáni háború. Az uralkodó aláírta Indiával a csatlakozási szerződést, a háború lezárásaként pedig nemzetközi közreműködéssel az aktuális tűzszüneti vonalat tették meg ideiglenes határként. A kasmíri régió nagyobbik fele Indiához került (ez ma Dzsammu és a tibeti Ladákh régiójával összevonva alkot egy tagállamot), kisebbik része pedig Pakisztánhoz. A helyzetet tovább bonyolította, amikor Pakisztán ebből a területből átengedett egy darabot szövetségesének, Kínának.
A harc Kasmír birtoklásáért azonban nem ért véget. India és Pakisztán a továbbiakban még két háborút vívott egymással, 1999-ben pedig egy majdnem háború, a már említett kargili konfliktus robbant ki a két atomhatalom között.
A völgy fogságában
Mit szólt mindehhez a helybéli lakosság? Noha annak idején azt ígérték nekik a politikusok, hogy a régió sorsáról népszavazást tartanak, erre az átpolitizált, felfűtött hangulat miatt soha nem került sor. Később, a 80-as évek végétől kezdve a harc java többé nem a két szomszédos állam között, hanem Indián belül zajlott. Iszlámábád kevésbé nyíltan ugyan, de továbbra is aktív szerepet játszott a konfliktusban. Az élethalál-küzdelem ettől kezdve az óriásállamtól elszakadni kívánó, Pakisztán által szponzorált kasmíri militáns felkelők és az indiai hadsereg, illetve biztonsági erők között folyt. Azt követően, hogy a szovjet megszállók 1989-ben elhagyták Afganisztánt, a mozlimok „szent háborúja”, a nemzetközi dzsihád ide, a kasmíri völgybe összpontosult. A pakisztáni kiképzőtáborokban és az afgán háborúban edződött harcosok között találhattunk arab, afgán és más etnikumú fegyvereseket is.
A kasmíri konfliktus a becslések szerint 21 év alatt legalább 50 ezer halálos áldozatot szedett. Az elhúzódó problémát leginkább a militánsok fenyegetései és az indiai katonai jelenlét között sínylődő polgári lakosság szenvedte meg. A konfliktus radikalizálta a lakosság egy részét is, és futótűzként terjednek a konzervatív iszlamista nézetek.
Ott, ahol a nők hagyományosan nem fátyolozzák le az arcukat, manapság egyre gyakrabban lehet tetőtől talpig beburkolt asszonyt látni. Jó részük persze félelemből öltözködik a konzervatív iszlám hagyományai szerint. Asiya Andrabi az egyetlen nő a kasmíri szeparatista vezetők között. Támadásainak kedvenc célpontjai a szépségszalonok, éttermek és internetkávéházak. A 80-as évek végétől megfélemlítéssel is próbálta rávenni a kasmíri nőket, hogy arcukat takarják fátyollal. Azért a legtöbben így is dacolnak az erőszakkal. Számukra életveszélyes csapdává vált a szülőföldjük, a völgy.
De vajon miért olyan fontos a harcias szomszédok számára ez a hegyi régió? Hiszen itt csak összlakosságuk mindössze egyetlen százaléka él, ráadásul sem gazdasági, sem stratégiai szempontból nem életbevágóan fontos. Kasmír hovatartozása mind Iszlámábád, mind Delhi számára elsősorban ideológiai kérdés. Pakisztán azon az alapon született meg, hogy az indiai mozlimok nemzeti otthonává váljék, így a mozlim többségű Kasmír követelése az iszlám államvallású ország létezésének sarokköve. India számára a régió a kulturális, történelmi alapú összetartozást, a nemzeti egységet jelképezi, elvesztése veszélyes jelzés lehetne más, elszakadni vágyó területek számára. Egyik ország egyetlen kormánya sem engedheti meg magának, hogy nyilvánosan lemondjon Kasmírról.
A tetszhalott állapotot követően, ez év júniusa óta ismét fellángoltak a harcok.
Csapdahelyzet
P. Csidambaram indiai belügyminiszter vezetésével egy összpárti indiai delegáció járt a tagállamban, hogy kivizsgálja a legutóbbi incidenseket. A BBC tudósítója szerint a politikusoknak olyan kényelmetlen kérdéseket kellett meghallgatniuk, mint például azt, hogy miközben India állítja, a tagállam az ország szerves része, hogyan alkalmazhat ilyen brutális eszközöket saját állampolgáraival szemben? Sokan szóvá teszik, hogy noha annak idején megígérték a népszavazást, a kasmíri lakosság sohasem élhetett az önrendelkezés jogával, mára pedig – noha a tagállamban választott kormány uralkodik – a demokrácia és az alapvető emberi jogok is hiányoznak.
A tárgyalási folyamatba bevont szeparatista vezetők, például a 81 éves Szaíd Ali Sáh Gilání, azt követelik, az indiai kormány azonnal vonja ki a fegyveres erőket a tagállamból, törölje el a biztonsági embereknek adott rendkívüli jogosítványokat, és engedje szabadon a politikai foglyokat. Iszlámábád és a kasmíri lázadók szeretnék a konfliktust nemzetközi vita tárgyává minősíteni, India azonban ragaszkodik a szigorúan kétoldalú tárgyalásokhoz, harmadik ország bevonása nélkül.
Széles körű autonómia?
A kasmíri konfliktus során számos elemző próbált már megvalósítható megoldást találni a problémára. Ezek közül jó néhány elfogadhatónak is látszana – amennyiben mind az indiai, mind a pakisztáni vezetők tényleg keresnék a kiutat a konfliktusból. Egy biztos, a jelenlegi határ átrajzolása vagy a kasmíri régió függetlenné válása nem járható út. India a hozzá tartozó területeket szerves részének tekinti, ebből nem enged. A korábbi merev állásponttól mégis elmozdulásnak látszott, amikor India miniszterelnöke azt mondta, a határ átrajzolásán kívül szinte bármiről hajlandó tárgyalni, semmi sem tabu.
Az első lépés az lenne, hogy megszűnjék a fegyveres erők különleges hatalma Kasmírban. Ennek értelmében ma bírói engedély nélkül házkutatást tarthatnak bármelyik lakásban, vagy bebörtönözhetnek akárkit.
A mozlim Farukh Abdullah kasmíri politikus, a központi kormány tagja szerint Kasmírnak széles körű autonómiát kellene adni Indián belül. Ez a lépés különösen akkor lenne hatékony, ha ugyanezt a státust a pakisztáni Kasmír is megkapná. Felmerült már a múltban az átjárható határok lehetősége is, mivel az állandósult ideiglenes határ több mint 60 éve családokat szakított szét egymástól. A két országrész közötti komolyabb kulturális, kereskedelmi kapcsolatok lehetősége sem új téma. Félő azonban, hogy ahogyan a múltban is, ezek nem jelentenek többet üres szavaknál. Abdullah azt is kijelentette, szerinte jelenleg nincs remény arra, hogy Iszlámábád beszüntesse a szeparatista erők támogatását. „Azokat az elemeket, akik független Kasmírban gondolkodnak, vagy a tagállamot Pakisztán részeként képzelik el, mindenképpen le kell győzni – mondta a politikus. – Kasmír ugyanis India szerves része.”
Az indiai kormány gondolkodhat azon, politikai megoldást akar, vagy pedig fegyveres erővel, újabb emberi áldozatok árán nyomja el a lázongást. Az autonómia komolyan szóba kerülhet, egy Kasmír hovatartozását eldöntő népszavazást azonban az indiai állam nem bírna ki. Bármeddig is megy el az indiai vezetés, a belpolitikai eszközök korlátozottak. Egyedül egy India és Pakisztán közötti egyezmény jelenthetne valódi megoldást a kasmíri problémára. Ez talán meghozná a békét.
origo.hu
Diákhitel-korrupció: újabb büntetőeljárás miatt is kikérhetik Magyar Péter mentelmi jogát az EP-től?
