Magyar Nemzet: Amikor az MMK új vezetése átvilágítatta a közalapítványt, kiderült, hogy annak kötelezettségvállalása 7,9 milliárd forintra rúg. Az új kuratórium mozgásterét csökkentette az is, hogy gazdasági kényszerből a Nemzeti Erőforrás Minisztérium másfél milliárdot zárolt a közalapítvány költségvetéséből, így hivatalba lépése óta egyetlen pályázatot sem tudott meghirdetni. Olyan kilátástalan a helyzet, mint amilyennek elsőre látszik?
Kőrösi Zoltán: Amikor a költségvetési zárolás, az MMK átvilágítása előtt az új kuratórium tagjaival meghatároztuk, mi a teendőnk a magyar filmkultúra megújítása érdekében, többek között azt terveztük, hogy megszüntetjük a közalapítványban működő aránytalan felosztási rendszert, amely a játékfilmes lobbi túlsúlyából fakadt. Ám nem maradt lehetőségünk arra, hogy mindezt új pályázatokon keresztül megvalósítsuk, mert megszűntek erre az eszközök. Időközben az MMK terhei is bizonyos értelemben nőttek azzal, hogy a zárolás előtt meghirdetett pályázatokat, illetve a normatív kötelezettségeit már nem tudta kifizetni. Az adósság jelenleg ötmilliárd, a kuratóriumi elkötelezettség 2,5 milliárd forint. A jövő egyelőre bizonytalan. A most ismeretes költségvetési tervezet egymilliárd forintot ír a közalapítvány jövő évi büdzséjéhez, ám tegyük hozzá: ez még csak egy tervezet, amely változhat. Remélem. Ugyanis a tervezet kialakításához sajnos hiányoztak azok a háttér-információk, amelyek a magyar filmkultúrát mint összetett rendszert mutatták volna be, e költségvetési tervezet kizárólag a játékfilmgyártás felől gondolja végig a támogatások elosztását. Márpedig nem kérdéses, hogy az elmúlt évek sorozatos hibái után módosítani kell a támogatási arányokon, meg kell teremteni az eddig méltatlanul háttérbe szorított dokumentumfilmek, animációk, kisfilmek finanszírozási és szervezeti hátterét. Az eddigi pályázati rendszer pedig éppen a dokumentumfilm esetében szorul felülvizsgálatra: az egyik legélesebb kérdés, hogyan lehet rugalmasan és felelősséggel támogatni a dokufilmeket, amelyeknek azonnal, gyorsan kell reagálniuk a társadalmi eseményekre. E kérdésben logikusan felvethető az átalakuló köztelevízió szerepe, ám abba a hibába sem volna szabad esni, hogy a magyar dokumentumfilm pusztán televíziós műfajjá váljon. A trendek azt mutatják, hogy a megújult európai dokufilm mind az alternatív hordozók – internet, DVD, blue-ray – segítségével, mind a moziban megtalálja a maga közönségét.
Kisfaludy András: Volt az idén egy dokufilmes pályázat, ám az eredményét nem lehetett kihirdetni, a kifizetéséhez nem volt fedezet. A tavalyi munkák befejezésénél nincs fennakadás, de az idén egy fillért sem kaptunk új produkciók beindítására. Nem az elnök úr hibájaként rovom fel – ő az első az MMK eddigi vezetői közül, aki ezt a műfajt komolyan veszi –, de az utóbbi húsz évben a magyar dokumentumfilm még nem volt ennyire tragikus helyzetben.
Sára Sándor: Nemcsak az MMK, hanem korábban a Magyar Történelmi Filmalapítvány (MTFA) is adott pénzt dokufilmekre. Az 1992-ben létrehozott alapítvány kezdetben 100-350 millió forinttal segítette pályázati úton a dokuk és játékfilmek elkészültét, ez az öszszeg a Horn-kormány alatt lecsökkent, sőt, Fodor Gábor kultuszminisztersége alatt volt egy év, mikor az alapítvány egy fillért se kapott. Az MTFA büdzséje az utóbbi években 100 millió forint volt, ami a mai árakon számolva dokufilmekre igen kevés, mígnem tavaly az előző kulturális tárca ezt az összeget is megtagadta a történelmi filmalapítványtól. Azt reméltem, hogy a kormányváltás után értelemszerűen megkapjuk a 2009-es, sőt a 2010-es pénzt is, ám sajnos ez eddig még nem történt meg. Óriási hibának tartom, hogy éppen most, amikor a politikai életben, a társadalomban egyaránt hatalmas változások zajlanak, természeti, ipari katasztrófákkal is meg kellett küzdenie az országnak, nem készülnek dokumentumfilmek.
K. A.: Az MTFA pedig lassan eljut oda, hogy fel kell számolni az irodáját, ami az elmúlt tizennyolc év munkásságát, filmarchívumának, dokumentumainak megőrzését, sorsát is kérdőjelessé teszi. Ugyanez a helyzet a Dunatáj Alapítványnál, a Madénál is, majdnem minden filmgyártó műhelynél. Márpedig ha egy műhely bezár, az csak a legritkább esetben nyit ki újra.
MN: Pusztán a pénzhiánnyal kell megküzdenie a magyar dokumentumfilmnek?
Dárday István: A nagyon lényeges, drámai részletektől elvonatkoztatva a mostani helyzet azzal jellemezhető, hogy az MMK korábbi rossz gazdálkodása és a pénzhiány következtében a dokufilm valódi kérdéseiről pillanatnyilag nem tudunk beszélni. A dokufilmek gyártásánál messzebb tekintve ugyanis arról is beszélnünk kellene, hogyan tudja betölteni e műfaj a küldetését: a televíziókon túl hogyan tud megjelenni az oktatásban, társadalmi forgalmazásba hogyan kerülhetne, vagy hogyan teremthetne, tarthatna fenn közösségeket. Erre égető szükség volna, hiszen az országban számos közösséget vertek szét az elmúlt években. Mégis, egyelőre a dokufilmek különböző polcokon porosodnak, nem hozzáférhetők a közönségnek. És miközben a filmszakma csőd közeli állapotáért felelős támogatási szerkezetet, az ezért felelős személyek kilétét is érdemes volna firtatnunk, mélyen hallgatunk annak egyéb okairól, hogy az elmúlt években miért születtek vegyes minőségű dokufilmek.
K. Z.: Egyetértek a filmfinanszírozás gazdasági, szervezeti újragondolásának igényével, de ne felejtsük el, hogy az MMK hiányának elsődleges oka az, hogy 2005-ben a kulturális kormányzat egy fillért sem adott mozgóképi kultúrára. Ez nem annullálja azt, hogy a korábbi években rossz gazdálkodás folyt a közalapítványnál, ám az a 2,7 milliárd forint a mai napig nem érkezett meg. Magam sem hiszem, hogy a közalapítványi forma a legmegfelelőbb a filmek finanszírozását érintő felelős és gyors döntésekre. De azért büntetni az egész a mozgóképi szakmát, amiért 2005-ben az akkori kormányzat nem adott pénzt és így egy 2,7 milliárdos alapadósság keletkezett a közalapítványnál, ami emiatt bevezette a banki finanszírozási rendszert, rossz következtetés. A magyar filmszakma legnagyobb problémája máig az, hogy a többi kulturális ágazathoz képest is súlyosan alulfinanszírozott: ma a filmkultúrára névlegesen 5,5 milliárd forint jutott, körülbelül annyi, mint a Magyar Állami Operaházra, ez az összeg ötöde-hatoda annak, ami a színházi szakmának jut. Miközben ez költségigényes ipar, kulturális ágazat. A mostani költségvetési tervezet összesítésben a magyar filmkultúra egészére jutó, 2009-es keret nagyságát sem éri el, ez az összeg nyolcada-tizede a magyar színházaknak adott állami támogatásnak. Csak ezt az alapfinanszírozási problémát belátva érdemes új támogatási rendszer felállításáról beszélni. Ha nincs mit elosztani, hiába új, többpólusú elosztási rendszeren gondolkodni.
K. A.: Évek óta beszélünk a műfaj megújításáról, de minden ilyen kérdés süket fülekre talált. Az elmúlt tíz-tizenkét évben az MMK vezetőinek gondolkodásában nem szerepelt a dokumentumfilm, ráadásul a közalapítvány 7,5 milliárdos elkötelezettsége a játékfilmek támogatásából adódik, miközben a fűnyíróelv-zárolás minden filmes műfajt sújt, így minket, dokufilmeseket is.
Szalay Péter: Március elején készítettünk egy tanulmány a magyar dokumentumfilm megújhodásáról, ami pontrendszerben, kreditek alapján, többlépcsős rendszerben javasolta a filmek támogatását, ez a dolgozat szót ejtett a televíziókkal való együttműködésről, a külföldi koprodukciók lehetőségéről is. Nagy bizalommal vártuk a további lépéseket. Aztán jött a pillanat, amikor befagyasztották az MMK büdzséjét.
S. S.: Kétségtelen, hogy a televízió a legfontosabb forgalmazási lehetőség a dokumentumfilmeknek, de ebből mégsem következik az, hogy a televíziókban kellene gyártani a dokufilmeket. Miközben a különböző támogatási rendszerekről, külföldi modellekről esik szó, emlékezni kellene arra, hogy a magyar játékfilmek, dokufilmek legjobbjai egykor műhelyekben készültek. Ezt a régi, bevált modellt volna érdemes újra feléleszteni.
K. Z.: Magam is a jövő egyik legfontosabb kérdésének tartom a rugalmas, felelősen gazdálkodó filmes műhelyek létrehozását, újjáélesztését. A dokumentumfilm akkor lehet naprakész, ha gyorsan, mégis hosszú távon gondolkodva tud reagálni eseményekre, jelenségekre. A jelen egyik nagy ellentmondása, hogy miközben tőlünk keletre és nyugatra a dokufilmek reneszánszukat élik, nagy a közönségigény rájuk, addig Magyarországon sosem látott mértékben háttérbe szorult ez a műfaj, a rossz támogatási rendszer és elosztási elvek miatt. Egyértelmű, hogy a magyar köztelevíziónak is kötelezettségei vannak, volnának a magyar dokumentumfilm újjáélesztésében, de emellett léteznie kell az államilag finanszírozott, műhelyeknek kiosztott, ellenőrzött támogatási rendszernek, amely képes arra, hogy minőségi dokufilmeket hozzon létre.
K. A.: Erről is régóta beszélünk már: a film közösségi műfaj, műhelyben lehet a legjobb alkotásokat létrehozni. Nálunk is az a szokás, hogy az utolsó vágás előtt tesztvetítéseket tartunk, megvitatunk egy filmet, mint egykor a Balázs Béla Stúdióban volt szokás. Ám most úgy tűnik, fennáll a veszélye annak, hogy a dokufilmek gyártása kizárólag a televíziókhoz kerül és nem az eddigi közvetlen állami támogatásból fog megvalósulni. Igaz, naprakész dolgokat lehet és jó is a közszolgálati televíziókban készíteni, de valójában egy aktuális kérdés egy évvel később is még friss a dokufilm szempontjából, például a társadalmi különbözőségek, a hajléktalanok vagy a kilakoltatások kérdése. E témákat feldolgozni nem biztos, hogy lehetséges egy televíziós műhelyben. Ha a korábbi dokumentumfilmes vagy animációs filmek sikereit, például az Oscar-díjat, az Európa-díjakat nézzük, kiderül, a magyar film sikerkorszaka akkor volt, amikor a televíziós műhelyek és a televízión kívül működő műhelyek egyaránt működhettek.
Sz. P.: Az kétségtelen tény, hogy a kétféle műhelyforma támogatásával nagy eredmények születtek, a baj az, hogy mára a dokufilmeknek a közönséggel való kapcsolata megszakadt. A lengyel, német, román, cseh közönségbarát, nagy nézőszámokat produkáló dokuk egyik tanulsága, hogy sokféle lehet a műfaj: lehet dramatizált, játékfilmes eszközökkel élő is. Ugyanakkor teljesen más jellegű egy intim, sok évig készülő dokumentumfilm, ami akár a poézis egyik útja is lehet. Ezeket a speciális igényeket kell a finanszírozásnál figyelembe venni. Erre a televíziós gyártás önmagában képtelen, szükséges a filmes támogatás fenntartása.
MN: Az eddig ismert tervek szerint mintegy 3,5 milliárdot kap jövőre a magyar mozgóképkultúra, miközben a filmfinanszírozás modellváltás előtt áll. Ez utóbbi hogyan fogja érinteni a filmtörvényt?
K. Z.: A kelet-közép-európai régióban úttörő szerepe volt a filmtörvénynek, az általa biztosított 20 százalékos befektetői adókedvezmény révén indult meg a filmipar fejlődése. A filmfinanszírozás szerkezetének átalakítása nemcsak a filmtörvény módosításával, átírásával jár, érinti azt a brüsszeli szerződésrendszert is, ami 2013. februárig meghatározza a magyar filmipar lehetőségeit. Már most tárgyalni kellene Brüszszellel a folytatásról, ha lecsúszunk erről, annak súlyos következményei lesznek. Ha sikerül a dokufilmeknek műhelyeket teremteni, annak csak úgy van hosszú távon létjogosultsága, ha azt a lehetőséget is megteremtjük, hogy ezek a műhelyek tőkeerős, potens, felelősen gazdálkodó, elszámoltatható műhelyek legyenek. Erre más művészeti ágban van magyar példa. Ami azt a kérdést veti fel, hogy a magyar filmkultúra egészére szánt közpénzt milyen keretek között szabad felosztani: ha nem is közalapítványi formában, mindenesetre olyan szervezetben érdemes gondolkodni, ahol főállású, számon kérhető grémium dönt, nem pedig egy-két ember. Ami filmtörvényt illeti: a magyar filmkultúra részére hátrányos finanszírozási modellt teremtett meg, a Nemzeti Kulturális Alapnál bevezetett modell például sokkal működőképesebb. Ám a közvélekedéssel ellentétben nemhogy hiányos, inkább túl részletes jogszabály, amely viszont egyes területeket hibásan kezel. Mi is ennél az asztalnál folyamatosan a filmkészítésről beszélünk, miközben a törvény hibájából a magyarországi filmterjesztés teljesen összeomlott, emiatt óriási kulturális esélyegyenlőtlenségek alakultak ki hazánkban. Ez sokkal súlyosabb kérdés annál, mint hogy évente hány magyar játékfilm készüljön. Nem a játékfilmek, dokumentumfilmek, hanem a rossz forgalmazási rendszer számlájára írható, hogy a magyar film nézőket vesztett.
origo.hu
Orbán Viktor lehet az európai migrációs fordulat meghatározó szereplője
