Justitia szolgálói és a pártatlanság elve

Elutasította a Fővárosi Főügyészség, hogy Biszku Béla ügyében, aki ellen egy magánszemély tett feljelentést, emberiség elleni bűntett és emberölés miatt nyomozzon. Ennek nyilvánosságra hozatalát éppen november 3-ra időzítette. Ahogy a Magyar Nemzet glosszaírója szellemesen megjegyzi: miért nem inkább november 4-re?
Nyílt titok immár a 2006-os rendőrterror és az ártatlanokat zsinórban elítélő koncepciós, jogsértő eljárások miatt, hogy az ügyészség, a bíróság pártatlansága csak legenda. Nem városi folklór, hanem a „demokratikus jogállam” balliberális ízű apológiájának szándékából terjesztett politikai propaganda. Justitia istenasszony számos szolgálójának nincs bekötve a szeme.
Nehéz elképzelni, hogy a pártosság és a tudományosság összeegyeztethetőségének, sőt egymást feltételezésének marxista dogmája, demagógiája semmi nyomot nem hagyott a bolsevista rendszerben szocializálódott jogvégzett emberek egy részén. Egyes nézetek szerint Magyarországon igazságszolgáltatás nem, hanem csupán jogszolgáltatás lehetséges. Természetesen a maga folytonosságában. Kit érdekel, hogy ez a tömegek igazságérzetével nem találkozik?
Azért van, akit érdekel. A jogászok között is. A Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvénytervezet például kimondta, hogy az abszolút elévülési időre való hivatkozás teljesen abszurd. Melyik normális és tisztességes ember nem tartja logikusnak, hogy az elévülési időt csak onnantól lehet(ne) számítani, miután megszűnt az a rendszer, amely a bűncselekményeket megrendelte? Mert ha a jog nem így jár el, akkor minden tömeggyilkos diktatúrának csak annyi a feladata, hogy ő maga, illetve politikai elitje mindaddig hatalmon marad, túlél, vagy olyan befolyást őriz meg, hogy ez az abszolút elévülési idő éppen leteljen. Ez az, ami a náci diktatúrának nem sikerült. De vajon nem áll fenn ettől függetlenül is a hivatkozott nemzetközi dokumentumokban a náci és a kommunista bűnök kettős mércével mérése? Hiszen a nürnbergi bíróság visszamenőleges hatállyal ítélkezett, nem véve figyelembe, hogy mik voltak a tett elkövetése idején a hatályban lévő jogszabályok. És nem elfogadva – igen helyesen – a „parancsra tettem” kezdetű mentegetőzést, amely természetesen a diktatúra gépezetének olajozott működéséhez hozzátartozik minden kollaboráns esetében. Viszont Biszku Béla kinek a parancsára követelte a nagyobb megtorlást, még több ártatlan ember kivégzését? Kádár parancsára? Vagy a szovjet elvtársakéra?
Úgy tűnik bizonyos filmes és nem filmes dokumentumokból, hogy véres döntéseit a rendszer belügyminisztere igencsak szuverén módon hozta meg. Vállalja, sőt még dicsekszik is velük. Nem tekinti bűnnek őket. Most esetleg csak ez utóbbiért kell felelnie. (A Jobbik feljelentése alapján.) A kommunista bűnök tagadásáért. Nem azért, amit elkövetett, hanem azért, mert azt állítja, hogy ezek nem voltak bűnök. Eléggé abszurd, lélektanilag is. Van még valahol érvényben a világban ilyen jogi helyzet? Hogy a megbánás hiányát szankcionálják? De persze sokkal enyhébb szankcióval, ha egyáltalán, mint magát a tömeggyilkosságot, az erre szóló utasítás kiadását.
Lehet arról elmélkedni, hogy a szavazófülkékben történt-e forradalom, kezdetét vette-e a valódi rendszerváltozás. Az utca embere ezt azon fogja lemérni, hogy léteznek-e ilyen átlátszó bűnpártoló jogi abszurditások, vagy képes lesz ezeket egy több mint kétharmados parlamenti többségű kormány, közjogi hatalom, megszüntetni.
Reménykedjünk az utóbbiban.

Kiss István
e-mail