Kettős gyártósor

Tizenöt éve működik a Coop áruházlánc Magyarországon. (Pincér! Pezsgőt!) Az évfordulóra ünnepséget rendezett a magyar tulajdonban lévő vállalat, amelyen a kormány több tagja, köztük Orbán Viktor is részt vett. A kormányfő a hazai tulajdonban lévő vállalkozások fontosságára hívta föl a figyelmet, ami rendkívül indokolt. Ezek bevételei ugyanis nem hagyják el határainkat, hanem az országot gyarapítják és fejlesztik, ellentétben a külföldi vállalatok profitjával. Különös jelentősége van a hazainak, amellyel nem versenyezhet az olcsó és gyakran hitvány külföldi áru – tette hozzá a miniszterelnök, amely kijelentés fontosságát szintén nem lehet eléggé hangsúlyozni annak ismeretében, hogy számos külföldi cégóriás más gyártósoron készíti a kelet- és máson a nyugat-európai fogyasztóknak szánt termékét, amelynek csak az ára ugyanaz, a minősége a mi kárunkra különbözik.
Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke – erősen vitatható értékeléssel – a hipermarket kereskedelmi forma mellett érvelt, amit megfejelt azzal a szintén vitára ingerlő következtetéssel, hogy magyar tulajdonú hipermarketeket kell létrehozni, mert azok segítenék a többi kis bolt versenyképességét is. A napraforgóolaj-gyártás felszámolásának példáját felhasználva pedig arra mutatott rá, hogy a baj sokrétű, hiszen nincs elegendő termelés Magyarországon. Tegyük hozzá, hogy nemcsak növényolaj-, de gyakorlatilag cukor- és egyéb feldolgozóiparunk sincs már az ész nélküli privatizáció következtében. Sőt a mezőgazdasággal foglalkozók helyzete az unióban odáig jutott, hogy a gazdák nem akkor jutottak hozzá támogatáshoz, amikor telepítettek, hanem amikor kivágták a szőlőjüket, vagy hogy a kabai cukorgyár bezárásakor úgy jutott hozzá az EU-ból érkezett, többmilliárdos támogatáshoz a külföldi tulajdonos, ha sóval felhintette a területet, nehogy ott még egyszer cukorrépa-termesztés folyhasson.
Mindenesetre az ünnepségen Orbán Viktor rendkívül pontosan fogalmazott. Azt mondta, hogy a tisztességes és becsületes magyar vállalkozások olyan alapot jelentenek, amelyre fel lehet építeni a megújuló és talpra álló magyar gazdaságot. A nyelvtani szerkezetben mindegyik jelzőn hangsúly van. Ilyen alapokat tehát a valóban tisztességes és becsületes magyar vállalkozások jelenthetnek. Azaz nem azok, amelyek a Tescótól, az Auchantól és a többiektől átvették a csibészséget. Amelyek kihasználva a láncból fakadó monopolhelyzetüket, beszállítóikat a legelvetemültebb módon sarcolják és alázzák meg nap mint nap. Amelyek munkavállalóikkal úgy bánnak, mint a kutyákkal, s a legkülönbözőbb trükkökkel megkurtítják az egyébként is megalázóan alacsony fizetésüket. Amelyek a vásárlóikra és elégedettségükre nem mint tevékenységük értelmére, hanem mint buta és veszélyes tömegre tekintenek, s akiket áruházaik előtt gumibotos őrökkel fogadnak. Akikre minden szennyet lelkiismeretlenül rásóznak, ám a kereskedelemben meglévő óriási profit ellenére a polcaikra kihelyezett árukért semmilyen felelősséget nem vállalnak. Amelyek a magyar trikolórral felbokrétázott termékeikhez silány, ezért olcsó alapanyagokat szereznek be, és ha külföldről veszik, akkor sunyi módon saját márkás terméknek álcázva kínálják magyar áruként. Vagy amelyek átverve az államot kikerülik adófizetési kötelezettségeiket.
Mert a fogyasztóknak nem az az igazi választás, hogy a külföldi vagy a magyar kereskedők által árult szennyet vásárolhatják meg. A vásárlók a magyar láncoktól azt várják, hogy az általuk kínált termékek kiválasztásánál ne az ádáz piaci verseny okozta tehetetlenségre hivatkozzanak, hanem hogy a hazai termék mellett annak minőségére is legalább akkora hangsúlyt fektessenek. Mert azon magyar láncokra, amelyek nem ezt a gyakorlatot folytatják, mi nem büszkék vagyunk, hanem szégyelljük őket.