Megújuló energiáról sok szó esik, de felmértük-e, hogy a természet és a mezőgazdaság – a táplálékon túl – milyen évente megújuló nyersanyagokat hoz létre? Sajnos nagy részük hulladékként és melléktermékként megsemmisül, miközben feldolgozásuk munkát, jövedelmet adna a vidéki embernek. Ám ez magától nem megy – mondja Szendrőné Font Erzsébet település- és vidékfejlesztő építészmérnök, aki nemrég még az Alföld- és a tanyaprogramot irányította.
A szemlélet- és stratégiaváltáshoz át kell értékelni a rendszerváltás elhibázott döntéseit – hangsúlyozza –, amikor is felszámolódott a hazai könnyű- és építőanyag-ipar nagy része. Készült már igazi vagyonleltár? Miért ment tönkre a parádi kristályüveggyár, a Goldberger textilgyár, a simontornyai bőrgyár? Nem voltak versenyképesek, vagy útban voltak valakinek?
Nem tudhatjuk, mi történt a háttérben, azonban sok mindenről van ismeretünk – nyomatékosítja Font Erzsébet. A pesti divatot valamikor a párizsi után emlegették; kitűnő textil- és divattervezők kerültek ki az egykori Iparművészeti Főiskoláról, akik a textilgyárak felszámolása után munka nélkül maradtak. A gyárak kiváló szakemberei is az utcára kerültek, miként abbamaradt a len- és kendertermesztés is, a gyapjúért pedig annyi pénzt sem adnak, amibe a birkanyírás kerül. A nemzeti hagyományokon alapuló divatszakma-vertikum itthon szétesett, miközben Londonban és Párizsban a vászon- és gyapjúkollekciók a drága, elegáns holmik. Ellenben a mi divattervezőink külföldi textilből kénytelenek dolgozni.
A hazai bőr- és cipőipar is szinte teljesen felszámolódott. Újpesten hiába keressük, hová lettek a bőrgyárak, de bezárt a simontornyai is. A budapesti bőrlerakatokba többnyire Olaszországból hozzák a krómcserzett bőröket. S az sem tudható, hová lesznek a hazai vágóhidakon levágott marhák bőrei. Hajdanán XIV. Lajos udvarából jöttek kikémlelni a magyar timsós „fehércserzés” titkait. Ám nem mentek vele sokra, mert a magyar cserzési eljárást a hazai őshonos rackajuh bőrére találták ki – meséli Font Erzsébet.
Hasonló a helyzet az építőiparban. A németek könyvet írnak (ami magyarul is megjelenik) a vályogtégla felhasználásáról mint energiatakarékos építőanyagról. Vályogból nem lenne hiány itthon, az így készült épületekre mégsem lehet uniós támogatást szerezni, mert nem dolgozták ki a minőségbiztosítását. A bioház, az organikus építészet világszerte divatba jött, ám Makovecz Imre hazájában gondot jelent a kivitelezése.
A Zsolnay-porcelán „kálváriája” is tanulságos. A XIX. században a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert a kaolinmentes porcelánfajansszal, miként a Zsolnay pirogránit is magyar szabadalom. Ellenálló kültéri anyag és szép; érdemes megcsodálni a Parlament vagy az Iparművészeti Múzeum eozinmázzal díszített 100 éves tetőzetét. Ennek ellenére a gyár a túlélésért küzd. Az üveggyártás alapanyagai is hozzáférhetők, mégis bezárt a parádi, karcagi, türjei, tokodi üveggyár. Felszámolás alatt áll a salgótarjáni és részben az orosházi üveggyár is. Az ajkai kristályüveggyár vegetál, tavaly majdnem leállították, mert nem tudták kifizetni a francia áramszolgáltatónak a villanyszámlát. Losonczi Áron feltalálta az üvegbetont; csak drukkolni lehet, hogy bírja a versenyt. Szomorú, de a hazai faanyag jó részét is fűrészáruként viszik nyugatra, majd feldolgozás után importként, jó drágán visszatér. Az Új Széchenyi-terv kiemelt célja az egészséggazdaság. Ehhez hozzátartozik az egészséges élelmiszer, de legalább ennyire fontos lenne, hogy természetes anyagokkal vegyük körül magunkat. Hazánk gyógynövényben is nagyhatalom lehetne, még sincs feldolgozóiparunk. A játékgyártásban szintén bőven van „tartalék”. Agykutatók, fizikusok gondolkodnak itthon olyan játékokon, amelyek ellensúlyoznák a telekommunikációs eszközök kártékony hatását.
– Amikor 1998–2002 között a magyar vidékfejlesztést irányítottam, igyekeztünk felkutatni a különleges mestereket – meséli Font Erzsébet. Kiskőrösön dolgozik például egy hintókészítő, aki az angol királyi háznak is készített nem egy hintót. Bácsalmáson él egy kékfestőmester, akinek az egyik felmenője 1750 körül nyitotta meg a műhelyét. A leszármazottja bezárt, mert nem bírta a sok adót és a rengeteg adminisztrációt. E példák azt mutatják, hogy nem voltunk felkészülve a piacgazdaságra. Állami segítség nélkül ugyanis a „kicsik” képtelenek ellenállni a globalizációnak. Rosszul gazdálkodtunk értékeinkkel, az alapanyagainkat átadtuk azoknak, akik a feldolgozás és értékesítés hozzáadott értékét zsebre vágják. Pedig ha a szakértelmet nem hasznosítjuk, marad a kiszolgáltatott bérmunka, s a vidéki iparágak felszámolása után a tömeges munkanélküliség. S az Európai Unió ezt nem oldja meg helyettünk. A legfontosabb a szakképzés megújítása. Piackutatást kell végezni, s végig kell gondolni egy-egy termékfejlesztési kör nemzetközi irányait. Mindehhez állami fejlesztési filozófia és akarat szükséges. Ám ez nem várható el a kis- és középvállalkozásoktól – foglalja össze gondolatait Font Erzsébet.
origo.hu
Menczer Tamás: Megvédjük Magyarországot a baloldal és a diszkóliberálisok támadásaitól is
