Mi a magyar?

A nemzet gyűlése april 6-kán nyittatott meg.
A pesti lánchid-főtől kezdve a budai várpalotáig roppant néptömeg állott két sorban, mely – különösen Budán – a pompás fogatokban érkező nevezetes személyeket dörgő éljennel üdvözölte.
Délelőtt 11 órakor volt a királyi várkápolnában az ünnepélyes „Veni Sancte” melynél bibornok herczegprimás Scitovszky János ö eminentiája személyesen celebrált.
A bevégzett isteni tisztelet után megnyíltak az előcsarnokokban várakozó urak előtt a királyi trónterem szárnyajtai, s ragyogó ékszerekkel, még ragyogóbb arcokkal láttuk belépni a haza főrangú zászlósait, az Almássy, Batthyányi, Károlyi, Zichy, Dessewffy, Eszterházy, Pejachewich s másokat, valamint az egyháziak közöl Scitovszky, Bartakovics, Lonovics és Kunszt érsekek, Peitler, Szenczy, Ilaynald, Haas és Gaganecz püspököket.
Az országgyűlés megnyitásával megbízott országbíró Apponyi gróf ő excellentiáját szűnni nem akaró éljen üdvözölte. Ő excellentiája a terem közepén levő trónmenyezet előtt, – melyen valamint általában az egész teremben, nemcsak nekünk, de még a külföldieknek is feltűnt az ország címerének és színeinek teljes hiánya – megállván, néhány rövid, de velős szóval üdvözlé a számosan egybegyűlt felsőházi, de valóban gyéren képviselt alsóházi tagokat.
[…] Az országgyűlés megnyitása után délután egy órakor a felsőház Pesten első ülésre gyűlt egybe a Lloydtársulatnak e célra átalakított teremébe.
Itt az elnöki széket a becsületben és a honfi szenvedései közt megőszült id. gr. Eszterházy Mihály, mint korelnök foglalta el. Ideiglenes jegyzökül a felsőház legfiatalabb négy tagja u. m. Andrássy Aladár gr., Lónyay Albert, Sztáray és Keglevich István grófok kérettek fel.
Gróf Eszterházy M. korelnök a felsőházi ülést következő beszéddel nyitotta meg:
„Nagyméltóságú felsőház! Midőn törvényes szokás szerint mint legidösb tag, és nmlgtok felkiáltása folytán az elnöki széket elfoglalni szerencsém van, örvendezésemet fejezem ki a fölött, hogy nagyméltóságtokat ismét együtt tisztelhetem, de azon szomorúságot is, mely ellepi szivemet. Nagy örömet érzek a fölött, hogy mindazon urakat, kiket annyiszor volt már szerencsém tisztelni, ismét összegyűlve láthatom az ország dolgai fölötti tanácskozás végett. De fájdalommal nélkülözöm itt azon jeleseket, kiket a mostoha sors tőlünk elrabolt. Voltak férfiaink, kik e teremben az alkotmányosság ügyét és az ország javát elmozdították. Ha ezen hazánkfiaitól bennünket csupán a balszerencse fosztott volna meg, nem fájna annyira dehogy őket azért kellett elvesztenünk, mert a hon iránti szeretetből nagy érdemeket szereztek s a haza oltárára áldozatokat hoztak az minden hazafi szivének mélyen fáj. Ezen hazánkfiai emlékét itt fölemlíteni azért tartom kötelességnek, mert emlékök iránti tiszteletünket és hazafiúi hálánkat kifejezni részemről honfiúi hivatásomnak ismerem. Többeket mellőzve csak gr. Batthyány Lajos nevét említem fel, a ki szerencsétlenül épen azért áldoztatott fel, mert hazáját szerette. A megdicsőültnek nevét és emlékét fel fogja a hazának a történelem tartani; hagyományos beszéd fogja az ö érdemeit az utókornak átadni, hogy hazafiszeretetén minden ember épüljön és tanuljon, hasonlólag mindazon hazánkfiaihoz, kik a szent haza védelmében vagy elestek, vagy vértanúságot szenvedtek. (Megindulás.)
Engedjenek meg nmlgtok, de nem birtam elhallgatni, hogy ezen szomorú érzületnek kifejezést ne adjak.”
(Az 1861-ki évi magyar országgyűlés)